Amíg nem jöttek a farkasok, sakálok, addig a róka volt hazánk legjelentősebb ragadozója. Mindenhol összefuthatunk vele, és a veszettség elleni immunizáció óta létszámunk jelentősen megugrott. Leginkább véletlenszerű találkozások folytán szokott puskavégre kerülni, merthogy jó ragadozó lévén mindenhol ott lehet, de sehol sem biztos a felbukkanása. Ennek ellenére azért vannak olyan helyek, amiket táplálékbőség miatt nagy eséllyel felkeres, ezeket érdemes meglesni, vagy cserkeléseink során érinteni. Ilyenek a pockok-egerek járta mezőgazdasági kultúrák, ürgés legelők, gyepek, gabonatarlók, szalmabála kazlak, erdei tisztások, gyümölcstermő fák, vadföldek, kotorokékok környéke, halastavak partja, elhullott állatok tetemei, vagy a nagyvad zsigerelések helye. Nomeg persze a kényszerváltók.
Mivel a rókának igen jó érzékszervei vannak, így vadászata során nem csak a jó szélre kell figyelnünk, hanem a megfelelő álcázásra is.
Tavasszal a rókát a kotorékok környékén találjuk, hiszen ez az ellés és a kölyöknevelés ideje. A kotorékból kijáró kisrókákat könnyű elejteni, kezdő vadászoknak, különösen kezdő vadászíjászoknak kecsegtető vadászati lehetőség. Ugyanakkor legyünk óvatosak! Ha túlvadásszuk a kotorékot, vagy valamelyik szülőt meglőjük, vagy épp sebzett kölyök menekül a kotorékba, a szülők felfogják a veszélyt, és elköltöztetik a családot. Nem csak a szuka, a kan éppúgy elhordja a kisrókákat, ha veszélyt érez, és magára marad velük. Kölyöknevelés idején a róka sokat jár zsákmány után, sokat mozog, szinte éjt nappallá téve a betevőt keresi.
Nyár derekán a kisrókák “kirepülnek”, de még rutintalanok és óvatlanok, így gabonatarlókon, kaszálókon, lucernásokban igen könnyű elejteni őket, gyakran egy les alkalmával többet is, hiszen a testvérek, az örökké éhes süldőrókák ilyenkor még gyakran együtt maradnak. A kotorékozás és csapdázás után talán a fiatal rókák vadászata az egyik leghatékonyabb módja az állomány apasztásának. Kaszálókon a rókák mindent fogyasztanak, kisnyulat, csigát, békát, pockot, gyíkot, tojást, csibéket, rovarokat. Nyári hőségben a tavak környékén elpusztult halakat.
Ősszel a gyümölcsösök, szőlők, kukorica és napraforgótarlók, ugarok a kedvelt táplálkozóhelyei a rókáknak. Szeret az eke után járni, főleg ha a szántás éjszakába nyúlik, ilyenkor ugyanis nem kell versengenie a varjakkal a kifordított egérfészkekért. A halastavak lehalászása idején is biztosan összefuthatunk rókával.
Télen a napsütötte, esetleg hóval borított lucernások, gyepek a helyek, ahol pockokra vadászhat, valamint a kazlak, szérűk környéke, de megfordul a szórókon, nagyvadetetők környékén is. Meg persze a zsigerelőhelyek működhetnek ideiglenes “dögszóróként”, amit csak félve nevezek így, mert dögszórót ma már tilos üzemeltetni és a zsigereket sem szabad kint hagyni. De még ha el is tüntetünk mindent, 1-2 darabka, és némi vér és szag így is, úgy is ott marad, ami vonzani fogja a rókát. Ha a lőtt nagyvad hosszabb vércsapa után esett össze, még jobb esélyünk van a zsigerelés helyén, mert a koma a csapázás igazi mestere. Ezt szokták vonszalékkal is helyettesíteni, vagyis a zsigert sűrű szemű hálóba téve dűlőutakon meghúzzák, szagnyomot hagyva ezzel a talajon, melyek a zsigerekhez vezetnek. A szélre, és az útvonal kellő átláthatóságára persze ügyelnünk kell. Íjászok ilyenkor a messziről csapán érkező rókát kihúzott íjjal várják!
Farsang idején a rókák koslatása zajlik, ilyenkor is sokat mozognak. Néha már azért nehéz lőne őket, mert soha nem állnak meg, mennek mint a konfrisló. Találkahelyük a kotorékok helyszínei, amit vizeletükkel megjelölnek. Ha hófödte a táj, igen könnyű észrevenni a látogatott kotorékokat. Itt könnyű elcsípni őket, mert mint minden vad, úgy a róka is sokat veszít éberségéből, amikor a szerelem elveszi a eszét. Ha egy róka felbukkan és lövés nélkül távozik, maradjunk készenlétben, mert nagy eséllyel egy másik is fel fog tűnni a nyomában.
Mivel dögteret, dögszórót már nemigen szabad üzemeltetni, egyéb megoldást kell keresni a rókák bevonzására. Jó példa erre a rókacső, amit többen többféleképpen oldanak meg. A lényege az, hogy egy PVC-csövet leásnak a földbe úgy, hogy valamennyi kilógjon belőle. Ezt kupakkal lefedik (de azért nyitható maradon), és az oldalára fúrnak szellőzőlyukakat. Az aljában érdemes egy kevés sódert szórni, és olyan mélyre leásni, hogy vaddisznók ne tudják kitúrni. A csőbe kell szórnunk rendszeresen a róka számára vonzó szagú csalétket: tojást, halat, zsigerdarabot, stb, illetve némi kutyatápot is érdemes a cső köré szórni, hogy a szagra érkező rókának legyen sikerélménye, hiszen a csőbe nem tud bebújni, csak a szellőzőnyíláson távozó szagokat érzi. Ha rendszeresen etetjük így a rókacsövet, biztosak lehetünk benne, hogy a környékbeli rókák, vagy akár sakálok a szokásos esti “őrjáratuk” során útba ejtik majd. Íjászok ezt csinálják úgy is, hogy a csövet megdöntik, és olyan átmérőjűt használnak, amibe a róka feje belefér. A lefedetlen csőbe az érkező róka bedugja a fejét, ilyenkor van lehetőség az íjat kihúzni és lőni.
A másik megoldás az egérvár építése. Száraz helyen sekély gödröt ásunk, az aljára szalmát, rostaljat, hulladék gabonát, majd szalmát és újra gabonát terítünk rétegelve. Egy kevés földdel lesúlyozzuk, majd palával, fóliával, vagy fával lefedjük, hogy ne ázzon. Az eleséggel feltöltött, meleg és száraz várat az egerek birtokba fogják venni, és szaporodni kezdenek, így biztosak lehetünk a rókák felbukkanásában is. Nomeg a vaddisznóéban is, ha olyan helyen van, ami biztosan széttúrja a várat.
Hívóvadászat esetén az egércincogás és a nyúlsirám jön számításba. Az egércincogás a közeli rókák hívására alkalmas, a nyúlsirám messzire elhallatszik. Érdemes először a halkabb sípokkal próbálkozni, mert a hangosabb nyúlsíró sípok a közeli rókákat elijeszthetik. A sípot az érkező rókák hihetetlen pontossággal belövik. Nyúlsíráskor nem csak a prédaállat jelenléte miatt érkeznek, hanem azért is, mert azt gondolják, a területüket megsértő vetélytárs garázdálkodik valahol. Fontos azonban, hogy a nyúlsírást meg kell tanulni, fontos a megfelelő hang és a megfelelő ütemezés is. Koslatás idején ugyanakkor a prédaállatokat utánzó sípok szinte hatástalanok, ilyenkor koslatósípot használunk.
A kotorékozás is egy érdekes, hagyományos módja a rókavadászatnak. Az ugratást tél közepétől űzik. Megkeresik a járt kotorékokat idő előtt, majd a vadászat napján csendesen közelítik meg, hogy a róka ne fogjon gyanút. A jó kotorékos kutya már a bejáraton beszagolva jelzi, hogy otthon van-e a tulaj. Kutyafüggő, hogy mennyire gyorsan tudja kiugrasztani a rókát, ez lehet pár perc és több óra is. De ha a róka, pontosabban a rókák jönnek, akkor villámgyorsan ugranak, így a vadásznak készenlétben kell lennie. Ha róka nem ugrott, akkor sem kell feladni, hiszen ha minden elcsendesedett, nagy eséllyel el akarja majd hagyni a veszélyesnek ítélt kotorékot.
Hajtásban is remekül vadászható a róka, hiszen sokszor gyanútlanul megy előre, így az elállók, vagy a szárnyban lévők puskavégre kaphatják. Elállók számára fontos ugyanakkor, hogy jó széllel, csendben, takarásban és mozdulatlanul várják.
A sorozat eddigi cikkei:
