Kalappal!

Mit keresel?

Hírek

Hivatalosan is bekerült az életünkbe az e-céltávcső, az e-vadhívó, a hangtompító, és az ifjúsági vadászat

Olvasási idő: 3 perc Megjelent a nyár elején módosított vadászati törvény új végrehajtási rendelete, mely bizonyos keretek között, de lehetővé teszi a hőkamerás vagy éjjellátó céltávcsövek, illetve az elektronikus vadhívó használatát. A fegyverlámpa már nem hatósági engedélyköteles, csak 1-2 vadfaj esetében. November 1-től bárki vásárolhat és használhat hangtompítót, és 16-18 éves kor között is lehet már vadászni vizsgával, a megfelelő kísérő jelenlétében, sörétessel, .22-es golyóssal, íjjal, madárral és agárral.

Elektronikus céltávcsövek és rátétek

Az új Vhr szerint a hőkamerás vagy infra éjjellátó céltávcső, előtét, mögétét, hétköznapi összefoglaló nevükön a “céltechnika” olyan lett, mint amilyen eddig a fegyverlámpa volt. Alaphangon tiltott vadászati eszköz, de vaddisznó, borz, róka, aranysakál, nyestkutya és mosómedve éjszakai vadászatához engedélyt adhat a Vadászati Hatóság, amit a vadászatra jogosultnak kell kérvényeznie. Ha az engedélyt eljárási díj ellenében megkapják, az egy éves időtartamra az összes tagra és a vendégvadászokra is érvényes.

Innentől tehát még mindig a vadásztársaságokon múlik, hogy megtűrik-e a modern technikát a területükön, de amennyire elterjedt már a céltechnika a vadászok körében Magyarországon, bizonyára sokan meg fogják kérni rá az engedélyt, ahogy a fegyverlámpa használatára is meg szokták anno. Ellenben a fegyverlámpára már csak akkor kell hatósági engedélyt kérni, ha borz vagy aranysakál vadászatára is használni akarja a társaság, vaddisznó, róka, nyestkutya és mosómedve vadászatához szabadon használhatóvá vált.

Felhívom a figyelmet, hogy tarvad és trófeás vad vadászatán a tárgyalt eszközök továbbra is tilottak, így egy nappal hagyományos módon működő, színes képet adó digitális céltávcső a jogszabály szerint nem maradhat a puskán.

Elektronikus vadhívó

Rendelkezik a Vhr. immáron az elektronikus vadhívóról is. Róka vadászatára használható, aranysakál esetén a Vadászati Hatóság adhat rá engedélyt (a sakált EU-előírás miatt kell külön kezelni, pont mint a puskalámpa esetében, életszerűtlen de ez van.). Egyéb vadfaj (pl. vadliba) hívására továbbra sem lesz használható!

Hangtompító

2023. november 1-től szabadon vásárolható és használható vadászaton a hangtompító. Erre nem kell a vadásztársaságnak hatósági engedélyt kérnie. A vadász megveheti a boltban, regisztráltatnia kell a rendőrségen és vadászaton szabadon használhatja.

Hivatalos eljárásrendet még a rendőrségen sem ismernek, de a móri Kalappal vadászbolt információi szerint az eljárás nov 1.-től az lesz, hogy személyesen vagy online ügyintézésben kell hozzá megszerzési engedélyt kérni a megyei kapitányságtól, és azzal lehet menni vásárolni. Ez egyelőre nem hivatalos információ, de a jelenlegi fegyvertörvény szövegezése is erre utal.

Vadászat 18 éves kor alatt

Legális november 1-től az ifjúsági vadászat is, vagyis 16-18 éves kor közötti kiskorúak tehetnek állami vadászvizsgát illetve kiegészítő vadászvizsgát. Saját lőfegyverük nem lehet, és kizárólag egy nagykorú, legalább 5 éve érvényes vadászjeggyel rendelkező kísérő személyes jelenlétében vadászhatnak átengedett fegyverrel, ami sörétes lőfegyver, maximum .22-es kaliberű golyós vadászlőfegyver, vagy vadászatra alkalmas íj lehet, továbbá vadászhatnak ragadozó madárral illetve magyar agárral. Lőfegyver használata esetén az egészségügyi alkalmassági vizsgálatuk kötelező, a hagyományos vadászati módok gyakorlása esetén pedig a vadász és kísérője egyaránt kell rendelkezzen a szükséges kiegészítő vizsgákkal és engedélyekkel. Ez azt jelenti, hogy a legteljesebb vadászatot a kiskorú vadászíjjal tudja gyakorolni, hiszen azzal mindenféle hazai vadfajra vadászhat legálisan és biztonsággal, kísérője jelenlétében, és mivel nem minősül lőfegyvernek, ezért lehet saját tulajdonú eszköze is.

Kiegészítés: a “0.22-es kaliberű golyós vadászlőfegyver” a Magyar Vadászlap információi szerint nem feltétlenül a .22LR-t jelenti, hanem egészen pontosan legfeljebb 5.6 mm, vagy 0.224″ névleges kaliberű lőfegyvert, ebbe tehát belefér például a .22-250, a .220 Swift, a .222, a .223, vagy az 5.6×57-es is.

10 helyett 20 fegyver

A fegyvertörvény módosításával változtak a lőfegyvertartás szabályai is. A korábbi 10db helyett november 1-től 20db-ot tárolhat a vadász otthon anélkül, hogy a tárolásra szolgáló helyiség nyílászáróit acélráccsal vagy ultraerős biztonsági fóliával kelljen ellátnia, valamint a tárolóhelyet őrszemélyzettel kelljen őriztetnie, vagy távfelügyeleti rendszerbe bekötött elektronikus riasztóberendezéssel kellene ellátnia.

Szarvasról kötelező fotó

Bekerült a rendeletbe, hogy gím- vagy dámszarvas elejtését követően a vadászati hatóság haladéktalanul, elektronikusan megküldött fotódokumentációt kérhet a vadászatra jogosulttól.

Változó vadászati idények

Megszűnni látszik nagyvad vadászata esetén a hajtó és terelővadászat megkülönböztetés, eltűnik a kutyákra való megkötés is. Együttesen nagyvad társasvadászatnak hívják mostantól, ahol lőhető a vaddisznó, a gím, dám, muflon, őz, szika tarvad, továbá az első agancsú gím- és dámbika. A gím-spíszerek március 31-ig lőhetők. Az első agancsú dámbikák április 30-ig vadászhatók, a dámünők idénye pedig június 1-től indul.

Vadászvizsga

A vadászvizsga díja immáron 25.000 Ft. Állandó lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgár a Pest vármegyei Kamaránál vizsgázhat.

Hatályba lépés

A rendelet a kihirdetést követő 8. naptól lép hatályba, vagyis 2023. október 24. A hangtompító 2023. november 1.-től lép hatályba.

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Hírek

Olvasási idő: 3 perc Egy székely úriember megalkotta kvázi az Instagram vadász-változatát. Egy nemzetközi vadász-közösségi média platformot, ahol már gyűlik a nép, és a...

Kiegészítő teszt

Olvasási idő: 5 perc A móri Kalappal vadászbolt jóvoltából több mint egy hónapja nyúzhatok egy titánból 3D-nyomtatott FBT hangtompítót. Íme a "tompított vadászat" első...

Tudtad-e?

Olvasási idő: 3 perc A hangtompító legalizálásával felmerültek kételyek. "Na majd a szubszonikus lőszerekkel elindul a rabsickodás". Mutatom miért nem lesz így jó eséllyel.

Hírek

Olvasási idő: < 1 perc Gyakorlatilag utolsó pillanatban, október 31-én este jelent meg a Magyar Közlönyben a hangtompítókra vonatkozó részletszabályozás.