Kalappal!

Mit keresel?

Optika teszt

Gyorsteszt: Alpen Apex LRF távmérős távcső

Hivatalos nevén APEX XP 10×42 LRF. Ez a távmérős kereső több szempontból is lekörözi a konkurenciát, ami a magyar piacon többek közt a Minox X-Range-ből és a DDOptics Pirschler Range-ből áll. Mindegyiket próbáltam, így lássuk mit tud az Alpen kisokosa ennek tükrében.

Röviden az Alpen Opticsról

Az Alpen Optics eredetileg egy amerikai optikai gyártócég, mely ’96-97-ben debütált a piacon, és 20 év alatt olyan sikereket ért el, hogy az USA-ban az egyik legismertebb magazinpáros, az Outdoor Life és a Field&Stream kilencszer is díjazta a “Legjobb vétel”, a “Szerkesztők ajánlása” és “A legjobbak legjobbja” címekkel. Ezzel a számmal egyébként rekordot is tartanak. Keresőtávcsöveket, spektíveket, céltávcsöveket és hőkamerát is kínálnak. A cég az alapító Tim Gardner nyugdíjazása után egy rövid időre bezárt, majd még abban az évben felvásárolta a Bresser USA, és újraindította a márkát az eredeti értékeit megtartva. 2022-ben Németországban európai központot nyitottak, így bár az anyacég amerikai, de a távcsöveken Alpen GmbH-t olvashatunk.

Építési minőség

Nem igazán lehet belekötni, de azt hiszem ma már a legtöbb 100.000 Ft feletti távcsőre igaz ez. Igényes műanyagok, gumírozás, feszesen járó kezelőszervek, korrekt kiegészítők. Ahogy minden távmérős keresőtávcső, úgy ez is kétoldali dioptriaállítással rendelkezik, ez a garancia arra, hogy a képet és a távmérés eredményét mutató kijelzőt is élesen lássuk. Két apróságba lehet belekötni az Apex LRF esetében. Az egyik az objektívkupak, ami bedugós és elég könnyen leugrik a helyéről. A másik pedig, hogy a távmérő lézervetője olyan helyre került, hogy ha nem figyelünk, a távcsövet fogó jobbkezünkkel ki tudjuk takarni. Nekem a használat során nem volt ezzel gondom, kicsi a kezem, de akinek nagyobb tenyere van, annak ügyelnie kell, hogy a kisujja ne lógjon be a vetőbe. Ha csak kicsit lóg bele, mint az első képen lent, az még nem okoz problémát. Miután jobboldalon vannak a kezelőgombok, jobb kézzel működtetjük a távcsövet, ezért célszerű lett volna az elemtartót erre az oldalra helyezni, és a lézert a túloldalra.

A távcsőhöz neoprén nyakpántot, és egy nagyon korrekt, mágneses záródású tokot ad a gyártó, melyet egy opcionális hevederrel akár a mellkasunkra is rögzíthetünk (ehhez a füleket kialakították a tokon). Örülök, hogy egyre több gyártó ismeri fel ezt, itt csak annyi a gond, hogy az eléggé köpcös és majd’ 1 kilós Apex LRF-hez ez a tok kicsi, kissé nehezen megy bele és nehezen jön ki, szóval nem az a fajta a tok, amibe ha a mellkasunkra van hevederezve cserkelés közben, csak bedobjuk a kukkert, meg kikapjuk.

A frontoldalon állványmenet bújik meg a kupak alatt, a távmérőt pedig egy CR2-es elem működteti.

Képminőség és távmérés

Ez az, amiben az Alpen Apex LRF jobbat villantott, mint bármelyik távmérős keresőtávcső ebből az alsó-középkategóriából, amit próbáltam. Azt ugyanis eddig csak a prémium Leica Geovid tudta megoldani, hogy távmérős létére a jobb és bal tubus egyforma képet mutat. A Minox X-Range-nél élességbeli különbség volt a jobb és bal kép között, a DDOptics Pirschler Range-nél pedig nem csak élességbeli, de durva színbéli különbség is. A távmérő transzflektív kijelzője ugye egy plusz optikai elem a jobb tubusban, ez okozza a diffit.

Az Alpen Optics eddigi tapasztalatom alapján az első ebben az árkategóriában, aki meg tudta oldani, hogy a beépített kijelző mellett is mindkét tubus azonos képet ad, nem zavarja, húzza az ember szemét nézelődés közben.

Csak egy hangyányi színbéli eltérés van a két tubus képe között, ami használat közben gyakorlatilag észrevehetetlen. Kompenzálja az agyunk. Az alábbi képpáron látszik, hogy szemből a távcsövekbe fotózva a DDopticsnál mennyire elüt a kijelző árnyalata a neutrális optikai üvegtől. Ez elég komolyan elszínezi jobboldali tubus képét. Alatta az Alpen távcsövénél épp csak egy pici színezetkülönbség látható. (A képek nem egyidőben készültek, csak próbáltam reprodukálni ugyanazt az Alpennel.)

Ami miatt a négyszázezer forintos áráért ez mégsem egy Geovid, az az alap képminőség, ugyanis a Geovid árának feléért prémium képminőség azért még nem jár. Élesnek éles, mint bármelyik belépőszintű keresőtávcső, sőt még a képszélek felé is egészen meglepő élességgel találkozunk. Kromatikus aberrációnak (színhiba a sötét-világos részek találkozásánál) sincs észrevehető nyoma, csupán csak az extrém képszéleken, ez köszönhető a beépített ED lencséknek. Az egyetlen amiben érzékelhetően alulmarad egy ugyanilyen árú, de nem távmérős keresőhöz képest, az a képkontraszt. Valahogy nincsenek meg azok a mély feketék, a vibráló fényes részek, a neutrális színek, az a jó kis brillancia, így nappal még jól használható, szürkületkor viszont hamarabb elvérzik, mint egy ugyanennyibe kerülő, nem távmérős kereső. Most szeptemberben, amikor még naplemente után sötétedésig agancskoronákat kellett volna kiszúrni az embermagas kukoricában…arra jutottam, hogy nem erre találták ki az Apex LRF-et. De reggel a kelő nap fényében őzbakot bírálni és megmérni, arra igenjó!

A távmérője nem piti, 2286 métert (2500 yrd) tud, emiatt fűt-fát-bokrot meg lehet mérni vele, nem jön zavarba egykönnyen.

A hivatalos adatok szerint ekkora távon nagyobb épületeken talál fogást, kisebb házakra, tereptárgyakra 1371 méterig, vadra pedig 731 méterig használható. A rövid teszt alatt nem volt olyan szituáció, amikor valamit meg akartam mérni ésszerű távolságokon belül, és csődöt mondott volna.

A távmérés kijelzésére egy állítható fényerejű OLED kijelző szolgál. A leggyengébb fokozat nappal alig látható, sötét éjszakán még kissé erős, de nem vészes. A magasabb fokozatok napsütésben is jól látszanak. Kétféle mérési módot tud az Apex LRF, az egyiknél a mért távolságot és a dőlésszszöget mutatja (LOS mód), a másiknál pedig két értéket mutat, a mért távolságot és a dőlésszögből kalkulált ekvivalens horizontális távot (HCD mód, ld. a fenti képen). Ballisztikai szempontból nekünk utóbbi a jobb ugyebár. Tud méterben és yardban is kijelezni, és 5 métertől mér, szóval íjászatra, vadászíjászatra is kiváló.

Összegzés

Az Alpen Apex 10×42 LRF jelenleg a legjobb ár/érték arányú távmérős keresőtávcső, amennyiben a leendő tulaja leginkább napvilágnál kívánja használni. Jóval olcsóbb, mint a kategóriatársak, mégis kiegyensúlyozottabb (értsd jobb-bal oldalon egyforma) képet ad, mint a nála 100-150ezer Forinttal drágábbak. A piac legjobbjaival vetekedő, 2500 yardos távmérő van benne, ami villámgyors és pontos. Az olcsó ár kvázi egyetlen kompromisszuma, hogy a képminősége bár élességet és torzítást tekintve helyénvaló, azaz az alsó-középkategóriát képviseli, de kontrasztot, brillanciát, színhűséget, szürkületi használhatóságot nézve inkább a belépőszinten van. Ha bakozni vesszük hajrá, ha szürkületi meg éjszakai vaddisznó és ragadozóvadászathoz, akkor továbbra is a Leica Geovidek valamelyik 8×56-ja a legjobb választás.

Az Alpen Optics Apex XP 10×42 LRF megtalálható a Leitz Hungária webshopjában.

KATT IDE!

ÍRTA

Nem csak vadász és blogger, de fotós is...

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Tudtad-e?

A kezdeti "56-os lázat" követően szépen lassan azért beépült a magyar vadászfejekbe az elmélet, miszerint egy bizonyos kor fölött hiába veszünk 8x56-os távcsövet, a...

Videók

Új márka jelent meg nemrégiben a Leitz Hungária kínálatában. A Bresser távcsövek 8×56-os verzióit vetettem össze egy pár alkalommal, ezek mindegyike kedvező áron kapható,...

Optika teszt

Új márka jelent meg nemrégiben a Leitz Hungária kínálatában. A Bresser távcsövek 8x56-os verzióit vetettem össze egy pár alkalommal, ezek mindegyike kedvező áron kapható,...

Hírek

Január 6-án a Leica bemutatta az eddigi legfejlettebb, és legkompaktabb távmérős keresőtávcsövét, a Geovid Pro 32 modellt. Csiszoltak a távcsövön is, jóval kisebb és...