Kalappal!

Mit keresel?

Hírek

Végre! Hamarosan szavaznak az ifjúsági vadászatról

Olvasási idő: < 1 perc Benyújtották a törvénymódosítási javaslatot a 16 éven felüliek vadászatáról. Jövő héten szavaznak róla a Parlamentben.

A HVG.hu cikke szerint az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága csütörtöki ülésén vetette fel, hogy 16 éves kortól lehessen vadászni. A módosítót benyújtották, így aztán jövő héten szavaz az Országgyűlés arról, hogy a 16 és 18 év közötti kiskorú fiatalok egy legalább öt éve érvényes vadászjeggyel és vadászlőfegyver-tartási engedéllyel rendelkező felnőtt felügyeletével és kíséretével vadászhassanak. A kiskorú kísérője sörétes, vagy legfeljebb 0.22-es kaliberű golyós fegyvert engedhet át a vadászaton, de a fiatal ezen kívül vadászhat majd íjjal, ragadozómadárral, vagy agárral is.

A rendőrség a 18 év alattiak esetében is megvizsgálja majd a felkészültségüket, és azt, hogy nincs-e valamilyen jogi kizáró ok, viszont a sportlőfegyver tartására feljogosított kiskorúak esetében a feltételek fennállását külön hatósági vizsgálat nélkül is igazoltnak kell tekinteni.

A fiatalkorúak vadászata tíz európai országban már ma is lehetséges, és Magyarországon is eljött az ideje az elöregedő vadásztársadalom utánpótlása végett.

Azért az ünnepi hangulat, mert ebben a döntésben jónéhány embernek 10 évnyi munkája és kvázi lobbija van.

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Vélemény, ajánló

Olvasási idő: 4 perc Feltettem a nagy kérdést a ChatGPT-nek az elkötelezett állatvédők és a vadászok közötti konfliktusról. Íme a bölcs válasz, meg kéne...

Videók

Olvasási idő: < 1 perc Az első, dél-afrikai utunkat mesélő epizód sikerén felbuzdulva íme egy extra beszámoló érdekességekkel, történetekkel és közkívánatra egy kicsit hosszabban.

Videók

Olvasási idő: < 1 perc Útibeszámoló az afrikai vadásztúránkról. A videóban magánvélemények hangzanak el, kéretik eszerint kezelni!

Hírek

Olvasási idő: 3 perc Egy székely úriember megalkotta kvázi az Instagram vadász-változatát. Egy nemzetközi vadász-közösségi média platformot, ahol már gyűlik a nép, és a...