Kalappal!

Mit keresel?

Hírek

Az EU tovább erőlteti az ólom teljes betiltását a vadászatban, és a horgászatban

Olvasási idő: 3 perc Az Európai Bizottság a nyár végén felkérte az Európai Vegyianyag-ügynökséget (ECHA), hogy készítsen korlátozási javaslatot az ólomtartalmú lövedékek, illetve a horgászólmok forgalomba hozatalára, és használatára vonatkozóan. A FACE és a CIC, vagyis a vadászok két európai érdekvédelmi szervezete aggodalmát fejezi ki. Folytatódik az EU-s fegyverkorlátozások elleni küzdelem.

Újra terítéken van az ólomlövedékek betiltása. Augusztus 21-én az ECHA nyilvánosságra hozta az Európai Bizottság levelét, melyben arra kérik az ügynökséget, hogy dolgozzon ki egy javaslatot az ólomtartalmú lövedékek betiltására, arra való hivatkozással, hogy az ólom veszélyes a vadvilágra, és a vadhús fogyasztás révén az emberre is. Ez azt jelenti, hogy az ECHA-nak értékelnie kell “az állatok jólétének, például a szenvedés elkerülésének szempontjait”, valamint a “vadászok és sportlövészek esetleges baleseteivel kapcsolatos kérdéseket”. Annyira alaposnak kell lenniük, hogy a javaslat alapján a horgászatban alkalmazott ólomsúlyok használatát is meg kell vizsgálniuk, ahogy a légpuskalövedékek használata is vizsgálat alá esik.

Mennyire káros az ólomlövedék?
A válasz röviden az, hogy eleddig nem tudták határozottan bebizonyítani, hogy a vadászatban használt ólom bármilyen komoly károsodást jelentene. Van egy weboldal, a leadinammunition.com, ami a témával kapcsolatos kutatásokat, és tudásanyagot hivatott egybegyűjteni. Az All4Shooters.com webmagazin ezek közül jónéhányat kielemzett, és a szerkesztőik arra a megállapításra jutottak, hogy a kutatások alapján sem a szárazföldi(!) vadmadarakat nem szennyezi a vadászatban használt ólom, sem az emberre nem jelent a vadhús fogyasztás veszélyt. A szárazföldi maradak májában egy spanyol kutatás szerint annyi ólmot tudtak kimutatni, ami tízszer alacsonyabb, mint akár a legszigorúbb előírásokban szereplő határérték. A vadhúsfogyasztásról meg azt állapították meg a svédek, hogy 3kg vaddisznóhús elfogyasztásaával bevitt ólommennyiség egyenlő egy heti – EU-konform – csapvíz fogyasztása révén bevitt mennyiséggel. Azért vaddisznóhús, mert az a leginkább ólomszennyezésnek kitett vadhús.
Az ólom persze közel sem egészséges, de a tudomány egy dolog, az ideológia meg egy másik. A tudomány jelenlegi állása szerint márpedig a lőszerekben használt ólom mérgező hatásáról csak előrejelzések vannak, bizonyítékok nincsenek, és az All4Shooters szerkesztői szerint az ECHA jelenleg a felmerülő kétségeket is tényként kezeli, nem pedig tudományos alapokra helyezi a munkát.
Érdekesség, hogy Norvégiában 10 évig nem lehetett ólomtartalmú lőszert lőni, ám 2015-ben visszavonták a törvényt. 

A FACE – a legnagyobb európai nonprofit civil szervezet, mely 7 millió európai vadász érdekeit képviseli – szerint az ECHA 12 hónapon belül korlátozási javaslattal fog előállni. A vadászok érdekvédelmi szerve egyetért az ólomtartalmú lövedékek betiltásával a vizes élőhelyeken, de nem ért egyet az általános, teljeskörű korlátozással – írja sajtóközleményében a FACE. A vadászok körében jól ismert CIC, továbbá a AFEMS, vagyis az európai lőszergyártókat tömörítő érdekvédelmi szerv is hasonló véleményen vannak, miszerint a vizes élőhelyek “ólommentesítése” kívánatos, de az ezen túlmutató korlátozásoknak arányosnak kell lennie a valós kockázatokkal, márpedig az EU jelenlegi javaslata nem tudományos információkon alapul. 

Tavaly évvégén volt az első jele annak, hogy az ECHA megkezdte a munkát, ugyanis október 10-én online információs ülést (webináriumot) tartottak, mely mindenki számára nyitva állt, de elsősorban az iparági szereplőknek címezték, hogy a témával kapcsolatos bizonyítékok összegyűjtésében segédkezzenek. 

Az All4Shooters továbbmegy az elmélkedésben, mivel azt állítják, hogy

egy teljes tiltás jó eséllyel ellehetetlenítené a sörétes fegyver használatát a vadászatban,

amivel jelenleg sem a vadászok, sem az iparági szereplők nincsenek tisztában. Merthogy egyrészt az alternatív megoldások szerintük nem megfelelőek, ráadásul az ECHA az ólmon kívül az egyéb lőszeranyagokat is vizsgálja, melyek közül a fent említett webináriumon a réz külön kihangsúlyozásra került. Az All4Shooters szerkesztői szerint többről van itt szó, mint egyszerű támadásról az ólom ellen, aggodalmaik szerint, ha egyféle lőszert betiltanak, ott nem fognak megállni, és sorjában jön a többi, ami komoly kihatással lesz a vadászatra és a sportlövészetre. Az ECHA bizonyítékgyűjtési felhívására az iparági szereplőknek tavaly december 16-ig kellett reagálniuk, de hogy mely cégek, érdekképviseleti szervezetek reagáltak erre, arról egyelőre semmit nem tudni. A FACE és a CIC a nyáron azt ígérte, hogy kiemelt figyelemmel követik az eseményeket. 

A fent említett ECHA webinárium itt tekinthető meg:

Források:

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Hírek

Olvasási idő: < 1 perc Reagált az ECHA a szakmai szervezetek által benyújtott beadványokra. Néhány könnyítést kilátásba helyeztek, de a harc még folyik.

Hírek

Olvasási idő: < 1 perc Az osztrák agárminiszter, Norbert Totsching az Európai Bizottság segítségét kéri, annak reményében, hogy a farkasok védelmét biztosító, 30 éves,...

Vélemény, ajánló

Olvasási idő: 9 perc Egy kis gondolatébresztő írást tervezek, amikor ezekbe a sorokba kezdek. A cikk címe hatásvadász, ezt tudom, jobb lett volna kérdőjelet...

Hírek

Olvasási idő: 4 perc Kampányt és petíciót indított a FACE, Európa összes nemzeti vadászati szövetségének támogatásával, mert a vadászat európai ügye durván kezd elharapózni....