Kalappal!

Mit keresel?

Vadászíjászat

Új csigás vadászíjak 2021-re: PSE, Mathews, Hoyt és Bowtech

Egy cikksorozattal készültem. Új íjak ettől, meg amattól 2021-re, de csak nem jöttek. Talán a koronavírus miatt, talán más miatt, de a legnagyobb gyártók csak egy-két modellt mutattak be, komplett jövő évi paletta helyett. Így ezek most egy cikkbe kerültek.

A gyártók tavaly nagy dirrel-durral mutatták be a következő évi csigásíj kínálatukat. A PSE már október elején, volt aki október végén, volt aki novemberben. Idén viszont a nagy durranás elmaradt, vélhetőleg az USA-ban is tomboló koronavírus miatt, aminek köszönhetően a téli nagy íjászdzsembori, az ATA Archery Trade Show is el fog maradni. Bár 2021-es új íjak nélkül nem maradt a világ, sőt a Bear és az Elite hozták is az ilyenkor elvárhatót, ám a nagy gyártók eddig csak úgymond niche-modelleket jelentettek be.

PSE

A PSE idén tovább bővítette a tavaly indult NXT szériáját. A csúcskategóriát jelentő, szénszálból készült Carbon Air Stealth, és az alumíniumból készült EVO szériájuk idén úgy tűnik nem kap új modellt. Megérkezett ugyanakkor az Xpedite NXT, és a Drive NXT, és mindkettő íjról tudni kell, hogy Pro-kategóriás modell. A korábbi ilyen modellek az “NXT-sítéssel” megkaptak néhány új funkciót, mint a cserélhető markolat (PSE ComfortGrip), vagy a második stabilizátor-foglalat.

PSE Xpedite NXT

Az Xpedite NXT még a nyáron jött, így tesztek garmadája érhető el már róla a YouTube-on. A fent említett módosításokon kívül az Xpedite NXT-t a népszerű EVOLVE csigarendszerrel szerelték, a középrészt áttervezték az eredeti Xpedite-hoz képest, és a tengelytáv is hosszabb lett. Az Xpedite a PSE speed-bow-ja, vagyis a kevésbé finom húzású, kevésbé vibrációmentes, de maximális sebességre kihegyezett modell. 360 FPS-sel repíti ki az IBO-specifikált vesszőt, és ebben a PSE nem is nagyon szokott kamuzni. Sőt, nem ritka, hogy kiderül, a gyári specifikációval még alá is lőnek a valóságnak. Íjgyártó berkekben ez kifejezetten ritkaság.

Specifikációk:

  • Tengelytáv: 33″
  • Aljzási magasság: 5,5″
  • IBO sebesség: 360-352 FPS (356-348 a 90%-os let-off modullal)
  • Kikönnyülés: 80-90%
  • Tömeg: 4.74 font
  • Húzáshossz: 24,5-30″
  • Húzóerő: 60, 70, 80#
  • Csigarendszer: EVOLVE Cam
  • Cserélhető modulok: Low Let-Off 65-75%, Fast 65-75%

PSE Drive NXT

A PSE Drive széria évek óta nagy népszerűségnek örvend, hiszen egy Pro kategóriás íj, vagy mondjuk úgy, felső-középkategória, mind tudásban, mind árban. Ráadásul kezdőknek is egy nagyon jó választás, ugyanis a 7″ aljzási magassága miatt egy kényelmes, kisebb lövési hibákat jól toleráló íj. Az új NXT verzió középrészét áttervezték, és bár nem EVOLVE csigarendszert kapott, de a csigák is újak, a nevük pedig ZF Quad-Track Cam System, melyen az idegkészlet hasonló az EVOLVE-éhoz. A PSE szerint az új Drive NXT minden korábbi Drive modellnél jóval stabilabb és könnyebben hangolható. Természetesen itt is bejött a cserélhető markolat, és az alsó stabi-hely, ami egyébként arra is jó, hogy a stabilizátor az alsó foglalatba kerül, a csuklópánt a felsőbe, így utóbbi könnyebben lecsatolható, ha nincs rá szükség. A Drive NXT előre felszerelt, Ready-to-Hunt (RTH) szettben is megvásárolható lesz.

Specifikációk:

  • Tengelytáv: 33″
  • Aljzási magasság: 7″
  • IBO sebesség: 330-322 FPS
  • Kikönnyülés: 80%
  • Tömeg: 4,3 font
  • Húzáshossz: 24″-31″
  • Húzóerő: 60, 70#
  • Csigarendszer: ZF Quad-Track Cam

Mathews

A Mathews tavalyi VXR sorozata akkora siker lett, akkora hype-ot kapott világszerte, hogy a cégnek nem nagyon kellett idén törnie magát: a VXR-t még mindig viszik, mint a cukrot. A legtöbb összehasonlítást, legyen az szakmai magazintól, kereskedőtől, vagy lelkes, önjelölt tesztelőktől, a VXR 2020-ban rendre megnyerte. A Mathews így októberben két új modellt mutatott csak be, ezek közül az egyik egy céllövő sportíj 38″ tengelytávval (TRX 38 G2), a másik ugyanennek a 34″-es változata, amit a Mathews “crossover” modellnek nevez, vagyis szerintük alkalmas vadászatra, és céllövésre egyaránt. Ez a Mathews TRX 34.

Mathews TRX 34

A TRX 34 ezzel a tengelytávval, és a 6,5″ aljzási magassággal a Mathews szerint tökéletes átmenet a vadászíjak, és a céllövő íjak közt. A szélesebb középrész merevséget ad az íjnak, kapott 3D Damping vibrációelnyelést, ami a VXR-ben is van, és megkapta az ún. dovetail kifutó-rögzítést is. Ez a Mathews (és a Hoyt) új módszere a kifutó könnyű és pontos felszerelésére, miután az egy függőleges sínbe csúszik be a középrészen a szokásos Berger-csavaros rögzítés helyett. A csigarendszert C3X Crosscentricnek hívják, modulokkal állítható a kikönnyülés. A TRX 34 ára viszont inkább a target-íjak felé tendál, mint a vadászmodellek felé: 1849 dollár, ami itthon 700ezer Ft fölött várható. A magyar ára egész baráti lett, 560e Ft körül.

Specifikációk:

  • Tengelytáv: 34″
  • Aljzási magasság: 6,5″
  • IBO sebesség: 334 FPS
  • Kikönnyülés: 70, 75, 80%
  • Tömeg: 4,69 font
  • Húzáshossz: 23,5″-30″
  • Húzóerő: 50, 60, 70#
  • Csigarendszer: C3X Crosscentric Cam
  • Ár: 1849 dollár

A Mathewsnál egyelőre igazi vadászmodellek nem érkeztek, de egy kommentelő kérdésére annyit válaszoltak, hogy “Stay tuned!”, vagyis valamikor csak bemutatnak valamit. 🙂

Hoyt Eclipse

A Hoyt egy női íjat mutatott be az Eclipse személyében. Bár kapható olyan színekben is, amin ez nem látszik, de a specifikációit egyértelműen hölgyekre, ifjakra, vagy kisebb termetű íjászokra szabták. Az új Eclipse csigarendszer extrém-finom húzásciklust tesz lehetővé, amit kifejezetten rövid húzáshosszú íjászoknak terveztek. A középrész is vékonyabb és könnyebb, ahogy a markolatot is kisebb kezekre szabták, illetve az Eclipse is rendelkezik a fentebb említett dovetail kifutórögzítési lehetőséggel.

Specifikációk:

  • Tengelytáv: 29″
  • Aljzási magasság: 6,75″
  • Tömeg: 3,7 font
  • Húzáshossz: 23,5-25,5″, 26-28″
  • Húzóerő: 20-30, 30-40, 40-50, 50-60#
  • Csigarendszer: Eclipse Cam

Bowtech

A Bowtech vélhetően november 4-én mutatja be az új íjakat, és úgy tűnik tovább lovagolja a tavaly debütált DeadLock hangolórendszerét. Az egyedi eljárásuknak köszönhetően egy imbuszkulcs segítségével – íjprés nélkül – tudjuk a csigákat a tengelyükön tili-tolizni, majd rögzíteni. Ez a módszer kiváltja, és precízebbé teszi a hagyományos, kifutómozgatással történő íjhangolást, legyen szó paper-tuningról, vagy csupaszvesszős hangolásról.

Az új modellek, vagyis a Carbon Zion, a női íjuk (vélhetően az Eva Shockey) DeadLock camesített változata, és a teljesen új Solution SD (szintén DeadLock csigákkal) lesznek.

De majd meglátjuk, nem akartam tovább várni sem a Bowtechre, sem a Mathewsra. Majd kapnak külön cikket.

ÍRTA

Nem csak vadász és blogger, de fotós is...

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Hírek

Long-range lövészethez és nagytestű állatok elejtéséhez fejlesztette közösen a Winchester és a Browning a 2021-ben debütáló új kalibert.

Vadászíjászat

Utolsóként mutatta be a mostani szezonban a két nagy gyártó a 2021-es íjait. Bár korábban mindketten jelentettek be az idei évre szánt típusokat, de...

Vadászíjászat

A PSE november óta minden hónapban bejelent valamit. Decemberre egy "slágermodellt" tartogatott, januárra pedig a zászlóshajó EVO széria új modelljei láttak napvilágot. Itt a...

Vadászíjászat

Több vadásztól hallottam már, amikor szóba került a vadászíjászat, hogy "Ja, én is próbáltam már, megvettem minden sz.rt, de valahogy nem jött be." Ugye...