Kalappal!

Mit keresel?

Hírek

Már lehet látni, milyen lesz az új Mitsubishi L200

Egy rally-inspirált koncepciómodellt mutatott be a japán cég, ami körvonalazza a 2024-ben érkező, új L200 irányvonalát. Ez alapján persze ügyes, autófanatikus grafikusok neki is álltak autókat gyártani, melyek közül a legesélyesebbnek tűnőt megmutatom.

A Mitsubishi nemrégiben bemutatta a Triton XRT koncepciómodellt, illetve annak fotóját. A Triton az L200 más országokban használt elnevezése. Az autót trükkös színezéssel, mintázattal látták el, hogy olyan nagyon ne lehessen kivenni részleteket, és persze ez egy fullra felszerelt offroad verzió, snorkellel, a platón pótkerekekkel, tehát amivel tereprally versenyeken indulna a leendő sorfőrje.

Az egyértelműen látszik, hogy a Mitsu is beáll az agresszívabb, robusztus fronttal rendelkező pickupok közé, és a hírek szerint hosszabb is lesz, mint elődje, a kabinja pici, a platója jóval nagyobb lesz, így az autó közelebb fog állni a kategória legnagyobbjának számító Ford Rangerhez, de annál rövidebb tengelytávval. Azt is olvastam, hogy az alapja megegyezik majd a szintén megújuló Nissan Navarával, hiszen együtt fejlesztik a két modellt.

Forrás: drive.com.au

Az XRT Concept a 2023-as Bangkok Motor Show-n mutatkozott be, azzal az ígérettel, hogy a Thai márkakereskedésekben 2024 tavaszán fog megjelenni, de a gyártásértett L200-ról már 2023 közepén lerántják a leplet. 2025-ben pedig állítólag az új Pajero Sport 4WD is bemutatkozik.

Mást egyelőre nem tudni, de az eddig megjelent koncepcióképek és kémfotók alapján egy 3D-grafikus szerint így fog kinézni az új L200:

ÍRTA

Nem csak vadász és blogger, de fotós is...

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Hírek

Az USA-ban bemutatták a Toyota Tacoma, a Hilux tengerentúli verziójának 2024-es modelljét. Bár a Hilux csak 2025-ben érkezik, de irányvonalakat már láthatunk.

Vélemény, ajánló

Igen, vagy nem? A városi terepjárók már a legnépszerűbb autófajták közé tartoznak. Saját tapasztalatomat mesélem el, hogy aki ilyenben gondolkozik, tudja, mire számítson.

Tudtad-e?

Írtam már korábban cikket az új Land Rover Defender megjelenéséről. Az is cikk is, ahogy a mostani is informatív jellegű, nem reklám, semmi közöm...

Hírek

Idén modellfrissítésen esik át az egyik legnépszerűbb vadász-pickup. Agresszív külső, erősebb motor, és modernebb belbecs jellemzi a Hilux 2021-et. A Toyota megújítja idén a...