Kalappal!

Mit keresel?

Hőkamera teszt

Teszt: Infiray Cabin CBL25 – a tenyérnyi nagytesó

Korábban már olvashattátok a Vadász Blogon az Infiray egyik új üdvöskéjének, a tenyérnyi méretű, de sokoldalú Cabinnak tesztjét. Az még az első fecske volt, a 19mm-es, ámde itt van már nekünk az eggyel nagyobb nagyítású, 25mm-es változat is, ami még rátesz egy lapáttal. A tesztből kiderül, hogy érdemes-e ezt választani akár a 19mm-es verzió helyett, akár a másik testvér modell, az Infiray E3 Plus V2.0 helyett.

Mint már említettem, a Cabin széria (most már széria) az Infiray új iránya, a cég 2021-es megújulásának első jele (melyet aztán a 25mK-es V3-as kamerák, a kerek kijelzős Tube, majd a variábel Zoom követett). A Cabin más, mint bármelyik korábbi Infiray kamera. Sajátossága, hogy tenyérnyi méretű, nem pedig tubusos formájú, gyakorlatilag bármilyen zsebben elfér. Vertikális kiterjedése miatt kézpánttal használhatjuk, az akkuja cserélhető, melyből a gyártó kettőt is ad hozzá, amivel kb. 15 órás akkuidőt kapunk. Az objektív fókuszálási mechanizmusa sem klasszikus, nem az objektívgyűrűt kell tekerni az élességállításhoz, hanem a kamera alján egy kallantyút billentünk.

Picurka mérete ellenére korrekt paraméterekkel rendelkezik: 1280×960 pixeles, nagyméretű LCOS kijelző dolgozik benne, és normál méretű/felbontású, 384x288px 12 µm szenzort kapott. Ezekkel a specifikációkkal a 19mm-es verzió fedett terepre szánt kamera volt, bár nyílt placcon is tisztességgel helyt állt, ám a CBL25 esetében a 25mm-es objektív már egyértelműen vegyes terepes kamerává avazsálja. Kellően nagy a látószög még ahhoz, hogy tagoltabb területrészeken nézelődjünk vele, vagy akár erdőben, de van már olyan nagyítása és észlelési távja, ami a mezőgazdasági kultúrában használva sem fog cserben hagyni. Az észlelési táv 1300 méter emberalak esetén.

Az építési minősége nagyon jó, részben fém, részben műanyag, sok gumírozással. Minden mechanika (úgymint dioptriaállítás és fókusz) nagyon szépen működik, ami a kínai kamerákról nem mindig volt elmondható. Szép lassan elfelejtik a néha holtjátékos fókuszt (Guide), meg a gyengusz, gombos dioptriaállítást (Infiray).

19mm-es és 25mm-es Cabin süllyesztett objektíve egymás mellett. Talán egy 35mm-es lencse is elférne még benne, de az már vagy nem lenne süllyesztett, vagy át kellene alakítani a házat. Szerintem nem lesz 35mm-es a Cabinból ebben a formában.

A kamera frontoldalán fent ugyebár továbbra is egy kétfokozatú zseblámpát találunk, mondhat bárki bármit, szerintem nem felesleges. Többször használtam már, mert épp nem volt kéznél se zseblámpa, se fejlámpa, vagy épp azok lemerültek. Például, ha az ember a cuccát hátrahagyva rácserkel valamire, lő valamit, simán jól jön, hogy odamenjen megnézni, megkeresni, anélkül, hogy vissza kéne battyogni a leshez, előkotorni a fejlámpát. A Cabin kis fókszálható lámpája tud nagyot is teríteni, és tud befókuszálva 50-60 méterig tisztességesen elvilágítani.

Ami a kezelését illeti, van már – az Infirayre korábban nem jellemző – gyorsmenü, ahol hőképet, kijelző fényerőt, élességjavítást és kontrasztot állíthatunk. A 25mm-es kamera már mutat annyi részletet, hogy a digitális élességjavítást egy fokkal jobban viselje, mint a 19mm-es, bár ezúttal is picit zajosabb lesz tőle a kép. Ezt a funkciót továbbra is a nagy nagyítású, nagy felbontású kamerák tudják igazán jól hasznosítani. A kép a CBL25-ben egyébként is kissé zajos tud lenni, bár nem törvényszerű. Néha szép tiszta képet mutat, néha viszont szemcsésebbnek, néha sávosabbnak tűnik, mint más hőkamerák. Van amikor egy kézzel rásegített kalibrálás (a kikapcs. gomb rövid megnyomása) segít rajta, van amikor nem.

A főmenüben a CBL25 érkezésével két új funkció is megjelent. Az egyik a hideg-meleg tónusú hőképek közti váltás. Az Infiray szerint a meleg jobb a szemnek, a hideggel meg több részletet látni. Utóbbit én nem tapasztalom, de az valós, hogy a szépia-tónusú hőkép kellemesebb a szemnek.

A másik új funkció amolyan “halleluja” szintű: végre kikapcsolható lett a kamera tetején lévő, zöld státuszfény a menüben!

Sajnos a gombok elég picik, közel vannak egymáshoz és laposak is, így minden együtt áll ahhoz, hogy a kezelése nehézkes legyen, különösen kesztyűben, és/vagy nagyobb kezű, vastag ujjú emberek számára. A szemkagyló féloldalas, jobbszemre tervezett, így aki bal szemmel használja a kamerát, jobban teszi, ha visszahajtja.

A teszt alatt sikerült azt is végre kipróbálni, hogy az Infiray Ultra Clear üzemmódja (szem ikon a főmenüben), mennyiben javítja a képminőséget mostoha, ködös-párás időben. Jó, hogy egy csúcskategóriás és egy középkategóriás kamerával egyszerre sikerült tesztelni, és képet kapni arról, hogy mit jelent. Gondolom senki nem fog meglepődni azon, hogy a csúcs, E6 Pro esetében látványosabb a képjavítás, a 40mK-es, kisebb felbontású Cabin CBL25-nél meg kevésbé. De azért szerintem így is látható, tapasztalható a különbség (fent kikapcsolva, lent bekapcsolva az Ultra Clear. A cikk végén lévő videóban jobban lehet látni a hatását.):

Az Infiray Cabin CBL25 akkuja természetesen ugyanúgy cserélhető, mint a 19mm-es társáé, és üzemidőben sincs különbség. Egy akku kb. 7-7,5 óra üzemidőt tud, és mivel kettőt adnak hozzá, amit a lesen is tudunk cserélni, így akár 14-15 órás üzemidőre is számíthatunk.

Ami a használhatóságot illeti – mint már említettem – érezhető különbség van a 19-es és a 25-ös modellek között. Az 5-600 méterre lévő gímbika például a 19-es modellel és a Guide Track IR25-tel bár valamennyire még szarvasformájú volt, de a CBL25-tel már egyáltalán nem kellett gondolkozni rajta, mit látunk, ld. az alábbi összehasonlításban (kattintásra nagyobb méretben nyílik):

Gyönyörűen látni vele rókát, sakált, borzot többszáz méterig, disznót, gímet meg a világ végéről. E tekintetben az Infiray Cabin CBL25 ugyanazt tudja, mint az Infiray E3 Plus V2.0.

Őz 20 méter
Süldők (épp csak nem malacok) kb. 80-100 méter /videóból kivágott kép/

Hogy melyiket érdemes választani? A Cabin képe egy picivel zajosabb tud lenni, mint az E3 Plus V2.0 véleményem szerint, de nem minden alkalommal, továbbá a gombjai nehezebben működtethetők a kompakt mérete miatt. Nem olyan ergonomikus, kézbe simuló, egyszerűen használható, mint az X-Eye-széria. De aztán ezen kívül a Cabin mindenben jobb, mint az E3: jobb akkuidő, cserélhető akku, több funkció, kompaktabb méret, beépített lámpa, kikapcsolható LED-fény, jobb építési minőség, dobozban mellékelt kistáska és nyakpánt…ezek szólnak a Cabin mellett, meg az, hogy 40ezer forinttal még olcsóbb is, mint az E3 Plus V2.0. A CBL19-nél meg 65ezer forinttal drágább, de azt kell mondjam, simán megéri azt a plusz pénzt!

Mintavideók

Az Infiray Cabin CBL25 564.900 Ft-ért kapható a Leitz-Hungáriánál.

ÍRTA

Nem csak vadász és blogger, de fotós is...

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Hírek

A cég az amerikai Shot Show premierjére időzítette néhány új hőkameráját, melyek közt vannak érdekesek és "érdekesek" is...csak épp az egyik pozitív, a másik...

Hőkamera teszt

Végre megérkezett az Infiray innovatív, prémium hőkamerájának tesztje! A cég olyat tett le ismét az asztalra, amit eddig senki. A Zoom egy korszakalkotó monokulár,...

Tudtad-e?

Sokszor volt már erről szó a blogon, de nem elégszer. Megannyi hőkamera van a piacon, még Magyarországon is, de rengeteg az olyan külföldi termék,...