Kalappal!

Mit keresel?

Hőkamera teszt

Teszt: Leica Calonox hőkamerák

Egy rövid időre kipróbálhattam a Leica első hőkameráit, a Calonox View keresőt, és a Calonox Sight előtétet. Mivel ezek még némileg bétaverziós kamerák, nincsenek forgalomban (a Leica előreláthatólag február végéig még csiszolgat rajtuk), így ez most nem teljes értékű teszt, csak az első tapasztalatok bő lére eresztett leírása. A cikkben elsősorban a Calonox Viewt részletezem, de szót kap a Calonox Sight is.

Azt hiszem nem vagyok egyedül azzal, hogy alig vártam a Leica Calonoxok érkezését, kipróbálását. Megtudni, milyen az, amikor egy prémium távcsőgyártó szárnyai alá veszi az új technológiát. Azt kell mondjam nem csalódtam. Sokat hangoztatom, hogy még mindig nem sikerült egy gyártónak sem tökéletes hőkamera-keresőt készítenie. Ez alól a Leica sem lett sajnos kivétel, bár igen-igen közel került hozzá. A Calonoxok méltón viselhetik a Leica márkanevet, azt gondolom. Legfőképpen a View verzió.

Először a specifikációk:

Építés

A Calonoxok építési minősége – annak ellenére, hogy ezek is gumírozással bevont műanyagból készülnek – gyakorlatilag két szinttel magasabb, mint bármelyik polimer hőkameráé, legyen az Infiray, vagy Guide. Kézbe véve nem is gondolnád, hogy műanyag, mert olyan súlya van, és annyira masszív, hogy csak a mellékelt termék-adatlapból derítettem ki én is, hogy nem magnéziumházas. A Calonox View 669g, a Calonox Sight kb. ugyanennyi. Utóbbi egy kb. 100g-os Rusan szerelékkel már közel áll a 800g-os súlyhoz. Nem tudom, hogy ezt egy céltávcső hogy viseli lövésnél, ehhez nem igazán értek, de hogy jócskán fog növelni a fegyver súlyán, annyi szent.

Az egész kamera nagyon dizájnos, és passzentos, a dioptriaállító gyűrű és a fókuszgyűrű is álom. Sokak örömére státusz-LED nincs rajta, ami világítana éjszaka. A készülék dundi, átmérője az átlagnál nagyobb, így a kiskezű vadásztársaknak lehet meggyűlik a baja, hogy a tetején kényelmesen elérjék a gombokat. A kamera alján az állványcsatlakozáshoz szánt talprész kialakítása türemkedik ki, ez felel azért is, hogy sötétben ne fordítva fogjuk meg a kamerát, miután ez a kitüremkedés sötétben is jól kitapintható. A lencsevédő kupak bepattintós, de kellően feszesen rögzül ahhoz, hogy véletlenül nem tud lejönni, sokkal jobb, mint más gyártók hasonló megoldásai. A kupak rögzítése viszont (az alján a gumipánt, ami az objektívhez köti) lehetne kicsit hosszabb is, vagy kevésbé merev, mert jelen állapotában, ha kinyitjuk a kupakot, az vízszintesen megáll, és könnyen belelóghat a kép aljába, némi villódzást okozva ezzel, emiatt egy ideig kézzel kell lent tartani. Pár perc után meghajlik annyira, hogy már nem lóg a képbe. Ezt jeleztük a Leicának, hogy a végleges modellig picit módosíthatnának rajta, mert a Sight esetében még zavaróbb lehet a dolog. Egyik vadászaton konkrétan a szembeszél rendre “becsukta” a kupakot, és kézzel kellett fogni.

A nálam lévő Calonox Sight esetében konkrétan belógott a kupak a képbe minden alkalommal. Lövés közben pedig nem lehet kézzel eltartani.

Kereső és kijelző

A Viewban ugyanakkora méretű és felbontású kijelző van, mint a mai top hőkamerákban. Minimum fényerőre állítva is még kicsit erős a fénye, de nem annyira vészes, bár én teliholdas időszakban próbáltam, vak sötétben lehet, hogy vakítóbb lesz. De nem úgy viselkedik, mint az újabb Infirayek, ahol a minimum fényerő a kontrasztból is levesz egy kicsit, hogy ne vakítson kijelző (kissé tompítva is ezzel a képminőséget). Az okulárja gumiból van, de meglehetősen merev, inkább a keresőtávcsövekéhez hasonlít. A Calonox Viewban LCOS kijelző van, ha alvó módba tesszük elhalványul, és azt írja ki “Das Wesentliche.” (A Nélkülözhetetlen.) A Sight ugyanezt csinálja, csak az OLED kijelző miatt nem elhalványul, hanem tök fekete lesz, és csak a felirat látszik. Elképesztően jó lenne, ha a Viewban is OLED kijelző lenne. Na nem a felirat miatt, hanem azért, mert működésben is látszik, hogy az OLED kontrasztosabb, mint az LCOS.

A Sight előtéthez mellékelik a feltekerhető szemkagylót is a csomagban. Ez azonban nem tartalmaz semmiféle optikát. A dolog úgy működik, hogy a Sightban előtét módban a kijelzőnek csak a közepe aktív, ezt látja a céltávcső. Ha szabad szemmel használjuk keresőként (a szemkagylóval), akkor a menüben be kell kapcsolni a Handheld üzemmódot, és a kamera az élőképet kirakja teljes képernyőre. Ez azonban nem akkora méretű, mint a View kijelzője, sőt még a kiskijelzős, 720x540px felbontású kameráknál is kisebbnek hat, annak köszönhetően, hogy a szemkagylóban nincs nagyítólencse. Azért így is használható, de kompromisszumos, főleg úgy, hogy a Sightban digitális nagyítás sincs. Alább egy méretarányos összehasonlítás:

A Sight felbontása nagy, hogy kellően sűrű pixelek legyenek a céltávcsöves nagyításhoz, de a fizikai mérete kisebb, mint a kiskijelzős hőkameráké.

A Calonoxokhoz a Leica egy igényes kis gyöngyvászon táskát ad, illetve egy kényelmes, neoprén nyakpántot is, amit a készülék két oldalán kialakított fülbe fűzhetünk.

Akku

A Calonoxok oldalán egy gumiajtó mögött találjuk az USB-C csatlakozást, ahol tölthetjük, akár powerbankról, akár hálózatról. Az akkuja a Viewnak nagyon jó, ugyan gyári adat szerint 4-5 órát bír, de ez meg sem közelíti a valóságot, a jó értelemben. Kb. 4 órán keresztül használtam, ebből jó 2,5-3 órát -2 fokban a lesen. 11db fotót, és 27db videót készítettem ez idő alatt, némely videó több perces is volt. Hazafele kocsikázás közben ki se kapcsoltam a kamerát, az útról látható állatokat videóztam, és a Calonox így is kb 60% töltöttségen állt, mikor hazaértem. A 6-7 óra üzemidőt normál használat mellett simán megelőlegezném neki. Én gyanítom, hogy a gyári 4-5 óra folyamatos üzemre értendő, stand-by mód nélkül. Ehhez képest a Sightra a Leica 8-11 órás üzemidőt ír, szóval képzelhetitek: ugyanaz az akku, de kisebb méretű, és kisebb fogyasztású OLED technológiával…örök élet plusz egy nap lehet a valós akkuideje…

Működés

A háromgombos működtetés nem lett a kedvencem, de nem rossz. A gombok kissé közel vannak egymáshoz, bár a két szélső jól kitapintható kesztyűben is. Érzésre nehezen nyomhatók, de valójában egészen kis nyomás is elegendő, hogy a kamera érzékelje, csak az a titok, hogy a közepét kell nyomni, mert a gombok szélei kemények (az IP67 védelmet valahogy meg kellett oldani).

A menü gomb egyszeri nyomásra a gyorsmenüt hozza be, ahol a digi zoomot, a kijelzőfényerőt, a hőképfajtákat és a digitális élesítést találjuk. Ez utóbbit én maxon használtam szinte állandóan, a 640x512px felbontás simán elbírja, nem lesz szemcsés, nem esik szét a kép. A 384x288px-es Sight esetében is egy jól használható funkció ez, még a legerősebb élesítési beállítás se tűnik túlzásnak, mint más kameráknál.

Gyorsmenü

Érdemes tudni, hogy a digitális nagyítást nem csak a gyorsmenüből érhetjük el (ami meglehetősen körülményes módszer lenne), hanem a +/- gombokat egyszerre megnyomva rögtön a nagyítási opciókat kapjuk a Viewban. A Sight nem tud digitális nagyítást. A menü gombot hosszan nyomva bejön a főmenü, itt lehet kapcsolni a mostoha időre szánt UltraClear módot, a digitális iránytűt, és itt választhatunk a háromféle kalibrációs üzemmódból (A-automata, M-félautomata, B-hangtalan, manuális, kupakkal). Kimaradtak ugyanakkor a távbecslő, és a kép-a-képben (PIP ablak) funkciók, amik az ilyen kategóriájú kameráknál alap dolgok szoktak lenni.

Képminőség

Ami a képminőséget illeti, a View esetében egyszerűen álom! A Calonoxok mélységélessége meglehetősen keskeny (a nagy szenzor, és a 42mm F/1.1 objektív nem hazudtolja meg a fizikát), ezért kicsit gyakrabban kell élességet állítani, hogy tökéletesen éles képet lássunk. Viszont ezek csak egy egészen apró tekerések a fókuszgyűrűn, és szerencsére kellően finoman jár ahhoz, hogy ezt kivitelezni tudjuk.

Talán nem titok, hogy a Leica Calonox Viewban nagyon hasonló szenzor ketyeg, mint az Infiray E6 V2.0-kban: 640x512px felbontású, és 12 µm pixelméretű. A 42mm F/1.1 objektív pedig szintén ismerős lehet az Infiray CL42 előtétekről. A kamera menürendszere is az Infiray Finder és Saim modellekre hajaz kissé. De aztán ennyi. Ha azt gondolhatnád kedves Olvasó, hogy akkor ez egy átdobozolt, átcímkézett Infiray kamera, akkor tévedsz. Az Infiray csak néhány alap alkatrészt szolgáltatott hozzá, és

elképesztő látni, hogy milyen az, amikor ezek az alkatrészek profi, német mérnökök kezeibe kerülnek.

A kamera nem csak fizikailag van jobban, precízebben összerakva, mint az Infray kamerák, de szoftveresen is, és ez bizony számít. Nehéz elmondani szavakban, hogy a gyakorlatban ez mit jelent, de néhány példát tudok mondani, ami szemléletes, és bár elmagyarázni picit hosszú lesz, ugyanakkor érdemes elolvasni, mert ebből is jól látszik majd, hogy milyen az, amikor gondolkoznak a mérnökök a tervezéskor.

HDR kép (LIO™)

Biztos láttatok már olyat, hogy egy napsütéses fotón/videón vagy az égbolt néz ki jól, de akkor a táj sötét, vagy a táj lesz jól exponált, de a világos égbolt kiég fehérre. Ezt ma már meg tudják oldani a HDR technológiával a digitális képalkotásban, akár élőképen is, nem csak utólag. Így működik például az iPhone-ok kamerájában a HDR mód. A hőkameráknál sincs ez másképp. Ha túl sok égbolt (ami gyakran jóval hidegebb/melegebb mint a talaj) kerül a kamera látószögébe, előfordul, hogy a talaj bekontrasztosodik, besötétedik, vagy épp kifakul, kivilágosodik, mert a horizont bezavar az automatikus kontraszt- és világosságállításba (auto-gain). Ugyanez a helyzet, ha egy állat túl közel jön a hőkamerában nézve, nagy felületet fed le a kijelzőben, a kamera erre állítja be a kontrasztot és mögötte szinte eltűnik a táj.

Fotó: Leica

Egy hőkamerát se láttam még, ami ezt kezelni tudta volna, maximum a manuális képbeállítású kameráknál (Guide, Pulsar pl.) ez kevésbé, vagy másképp érzékelhető, de például az automatikus Infirayeknél rendre tapasztalható jelenség. Ezzel szemben a Leica Calonox ezt megoldja, gyakorlatilag olyan automatikus HDR mód van benne, mint az Iphone kamerákban. Ennek neve Leica Image Optimization (LIO™). A túl világos részeket visszahúzza, a túl sötét részeket kivilágosítja, mégis kellemes képkontraszt marad, és akárhogy, akárhová nézünk vele, szép képet látunk.

Az Infiray esetében úgy változik a képkontraszt és a világosság – főleg Black hot hőképen – , ahogy mozgatjuk a kamerát a horizonthoz viszonyítva. A Leica ezt kiszűri szépen.

Közepes távolságokon, ahol más hőkamerákban az állat már teljesen fekete, vagy teljesen fehér, a Leicában gyakran még mindig látszik, hogy a teste más hőmérsékletet sugároz, mint a rövidebb szőrzetű feje. Ez a precízebb hőérzékelés jótékony hatással van a vörös és a színes hőképekre is. A vörös kiemelés nagyobb távolságokon is remekül működik. Lehet, hogy ehhez hozzájárul a jobb NETD érzékenység is, de ennek adatát sajnos a Leica nem köti az orrunkra, hiába kérdezem tőlük több felületen. Mindenesetre az Infiray ezen szenzora akár 30mK-re is képes lehet a gyári adat szerint, alaphangon pedig 40mK-es, szóval a Leica valahol 30 és 40 között lesz.

Látványosan tud működni a zajszűrés is. Ha a környezeti viszonyok miatt a kamera zajos képet adna, a LIO™ ezt szépen kiszűri. Ha mozgatjuk a kamerát, pásztázunk vele, akkor kicsit zajosabb a kép ilyen körülmények között, de ha megállunk, szemmel látható, ahogy a kamera elkezdi szűrni a zajt, és a szemcsézettség szépen eltűnik a képről, kitisztul. Ilyet se láttam még senkinél.

A Calonox Sight képminősége kategóriáját tekintve szintén jó, éles, az OLED/VOx párosítás miatt látványosan kontrasztos, és igen messzire ellát, mégis keresőként alkalmazva kompromisszumos a Viewhoz képest. Nem csak azért, mert kisebb felbontású szenzor van benne, hanem azért is, mert nincs digitális nagyítás, és mert a kijelzője lényegesen kisebb méretű, mint a Viewé. A képe nagyon hasonló szerintem az Infiray CL42-höz, bár az is csak egy rövid ideig járt nálam korábban. Hogy a Sight távcsövön mit tud, azt nem volt módom tesztelni. Szerelékem nem volt hozzá, kézzel a távcső elé fogva meg nem lehet megállapítani. Nomeg egyébként se tettem volna fel puskára, mint köztudott.

Észlelési táv

Az is sokatmondó, hogy az Infiray a saját kameráiban – ezzel a szenzorral – 35mm-en 1800m észlelési távolságot ért el, 50mm-en 2600m-t (ráadásul egy hangyányival fényerősebb, F/1.0 optikával), a Leica Calonox View meg a kettő közti 42mm-t használja F/1.1-en, mégis rekorder, 3000m-es észlelési távot tud emberalak esetén. És nincs csalás, hogy az egyik gyártó 1.7m-nek veszi az emberalakot, a másik 1.8-nak, itt mindkettő esetében 1.7m-ről beszélünk! 1.7×0.5m. Ennél mint tudjuk egy szarvas jóval nagyobb, így a gímek, dámok, adott esetben a disznók még jóval 3 kilométeren túl is láthatóak lehetnek a kamerában. Az más kérdés, hogy ilyen távolságokon a sok tereptárgy között észrevesszük-e őket, de nyílt mezőgazdasági területen ez nem lesz gond. Nyilván ilyen távokon már jócskán bejátszik az időjárás, a levegőminőség is, a 3000m teljesen tiszta időben értendő, már-már azt gondolnám, hogy elméleti érték.

Mindezt úgy tudja a Calonox View, hogy a 10.5°-os látószöge, és a 2,5x alapnagyítása tökéletes vegyes terepes kamerává avanzsálja: nyílt terepen a világ végére ellátunk vele ugye. 300-400 méterről azt is látni fogjuk, hogy sántít-e a vad, a tájból meg olyan sok látszik tiszta időben, és olyan élesen és kontrasztosan, mintha kisütött volna nap, és ellátni többtíz kilométerre (10-20 km-re lévő hegyek, dombok, rajta az épületek vagy fasorok például gyönyörűen látszanak, más hőkamerákban maximum csak a hegyek körvonalait látjuk halványan). Ugyanakkor fedett terepen is elég nagy látószögű a Calonox ahhoz, hogy ne csak a fatörzseket lássuk, hanem viszonylag átfogó képet kapjunk a 100 méteren belüli történésekről. Összevetve tehát például az Infiray E6 Plus V2-vel, a Leicának nagyobb a nagyítása, jobb az észlelési távolsága, nyílt terepen tehát nagyobb teljesítményű. Összevetve az E6 Pro V2-vel, a Leicának kisebb a nagyítása, nagyobb a látószöge, ennek ellenére az észlelési távolsága még az E6 Pro-nál is nagyobb, tehát vegyes terepre alkalmasabb, és nyílt terepen is állja a sarat. Az E6 Pro V2 előnye nyílt terepen csak a nagyobb nagyítás, és a könnyebb súly a Leicához képest. Azt gondolom, hogy a Leicának az akksija is jobb az E6-oknál.

A Calonox Sight ennél szerényebb tulajdonságokkal rendelkezik, az észlelési távolsága 2000m, látószöge 8,9°, így keresőként használva inkább nyílt terepekre ajánlott, fedett terepen elég szűkös. A 2000m is átlagon felüli, a hasonló paraméterekkel rendelkező Infiray CL42 “csak” 1540m-t tud.

Mintavideók

Az alábbi mintavideók a Calonox Viewval készültek, tekintve, hogy a Sight nem képes felvételt rögzíteni, még telefonra “kötve” sem. USB-n keresztüli képrözgítésre nem volt módom.

Fotó-videó

A Calonox Viewval rögzített fotók és videók 768×576 pixel felbontásúak (vagyis az alap 640x512px nyers képet 1.2x-esre nagyítja, mire a telefonon/számítógépen landol). Emiatt az online publikált fotók és videók nem adják vissza teljesen azt az élességet, amit élőben a kijelzőn látunk.

A használt záridő ennél a kameránál is lassú, így a fotók készítéséhez jól le kell támasztani, és óvatosan nyomni a gombot az exponáláshoz, különben bemozdul a kép. A videó jobb minőségű, élesebb, és jobban élvezhető. Hangot nem rögzít a kamera. A készülék 16GB memóriáján tárolt médiát WiFi-n keresztül is lehet a telefonra (app), vagy a számítógépre FTP szoftver segítségével küldeni (utóbbihoz a kamera IP címe 192.168.11.123)

Applikáció

A Leica két appot kínál a kamerákhoz, külön app való a Sighthoz és a Viewhoz. Ezek alapjaiban nagyon hasonlítanak az InfirayOutdoor appokhoz, de picit azért átszabták. Online szoftverfrissítési lehetőségnek egyelőre nincs nyoma, de ezt a ziccert a Leica biztos nem fogja kihagyni a későbbiekben, amennyiben a Calonoxok sikert aratnak a piacon. Első használatkor érdemes szinkronizálni a telefonnal a kamera óráját, hogy a későbbiekben a dátumok pontosak legyenek. Ezt az applikációban az élőkép bekapcsolásával, és jobb fent a fogaskerék ikonra kattintva tudjuk megtenni (Syncronize time gomb). Az applikációban válthatunk nappali fehér, vagy éjszakai sötét üzemmódra.

A Sight applikációja szerényebb, távirányítóként használhatjuk (a három gombja megjelenik a telefonon), a beállításokat módosíthatjuk benne, illetve a halott pixel javítása érhető még el.

Összegzés

A Leica Calonox egy remekbe szabott kamera. Hogy folytassam a legelső gondolatmenetemet, igen közel áll a tökéleteshez. Az Infiray összetevők miatt remek képminőséget kapunk, a Leica igényességének hála prémium építési minőséget, az ügyes német szoftverfejlesztők miatt pedig olyan részletekre is hangsúlyt fektettek, mint az horizont felé vizsgálódás esetén az égbolt kompenzációja (LIO™), a precízebb élesítési és zajszűrési algoritmus, és a szebb digitális nagyítás. Nincs eltérő tónusú aura az állatok körül, amit egyes gyártók azért alkalmaznak, hogy optikailag élesebbnek hasson a kép, de digitális nagyításkor meg ronda lesz. A Leica ezt is szebben megoldotta. Az észlelési távolság jelenleg rekorder a piacon, mostoha időre pedig ott az UltraClear mód, amit a teszt alatt nem igazán sikerült kipróbálni. Tiszta időben, ami a teszt alatt volt, nincs hatása, de biztos vagyok benne, hogy a Leica ezt is szebbre-jobbra csiszolta, mint az Infiray. Az akkuteljesítményre nem lesz panasz, négy órát szinte végigvideózva se sikerült 60% alá meríteni a készüléket. De a kamera mégsem mondható teljesen tökéletesnek. A ház kissé nehéz, és vastag, így ergonómiában alulmarad másokhoz képest. Kispóroltak néhány hasznos funkciót, mint a stadiametrikus távbecslő, vagy a PIP-ablak. Elfért volna még a házon egy ON/OFF gomb is, hogy a három funkciógombból egyet ne foglaljon a ki-be kapcsolás, és az alvó módba váltás. És hát lássuk be, az 1.7 milliós vételárával meglehetősen drága készülékről beszélünk még a kategóriájában is, igaz a Leica logót látva/ismerve én először 2 misi fölé vártam. Ehhez képest meglepetés volt a nyáron belengetett kb. 1,5 milliós ár, de fél év alatt a Leica sajnos meggondolta magát, és megemelte az árát a mostani szintre. 1,5 millióért kvázi ajándék lett volna, 1,7 millióért meg vegyük figyelembe a jobb képminőséget, a prémium építési minőséget, a rekorder észlelési távolságot, a jobb akkut, meg a menő piros pöttyöt az oldalán.

A Leica Calonoxok előrendelhetők a Leitz Hungária webshopjában. KATT!

Leica Calonox View
8.7 Vadász Blog
Pro
  • Brutális észlelési táv
  • Kiváló képminőség
  • Nagy kijelző
  • Prémium építés
  • Kiváló akkuidő
  • UltraClear mód rossz időre
Kontra
  • Képbe bezavaró objektív kupak
  • Kevés extra funkció
  • Nehéz és bumszli ház
  • Manuális képbeállítás nincs
  • Drága
Építési minőség10
Képminőség10
Kereső10
Észlelési táv10
Funkciók5
Akkumulátor8
Ár/érték arány8

ÍRTA

Nem csak vadász és blogger, de fotós is...

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Hírek

Szériává érett az Infiray Cabin. A tenyérnyi méretű, cserélhető akkus kereső első változata a 19mm-es CBL19 volt, de immáron megérkezett a nagyobb nagyítású, 25mm-es...

Tesztek

Nem mindenki ég a "képküldős" lázban, ekképpen van még piaca az olcsó(bb), nem képküldős, magyarán szólva "kimászkálós" vadkameráknak. Ennek egyik legújabb generációja az UOVision...

Hírek

Napvilágra került a Pulsar Trionyx, ami egy hőkamera és digitális éjjellátó kombó, másnevén fusion hőkamera. Ez a vonal a vadászati célú hőkamera keresők új...

Hírek

A cég új belépőszintű keresőket, és high-end hőkamera céltávcsöveket mutatott be. Itt a jóárasított Infiray E3w és C2w, továbbá a csúcskategóriás Tube TH35 és...