Kalappal!

Mit keresel?

Hírek

Jóárasított InfIRay hőkamerák kerültek piacra

Az Infiray/IRay továbbvitte a pénztárcabarát E2n vonalat, és három további új modellel egészült ki a paletta. Kategóriájukhoz képest mindegyik kifejezetten jó árcetlit kapott, már amennyire az idei gyenge forint engedte.

Azt a címet adtam volna ennek a cikknek, hogy “mezítlábas” hőkamerák érkeztek, de ebbe többen belekötöttek. 😀 Pedig ez egyáltalán nem negatívum, ugyanis sokan keresnek meg azzal, hogy “én csak egy hőkamerát szeretnék, lássam vele a vadat, nem kell nekem semmilyen fotó-videó, és egyéb flikk-flakk, csak megbízható legyen, és tegye a dolgát”. No ezt jelenti a “mezítlábas” hőkamera az én értelmezésemben. Az Infiraynél az N-széria pontosan ezt tudja. Az “irayes” képminőség megtartásával, de a csilli-villi extrafunkciók elhagyásával ráadásul olyan tulajdonságokkal is rendelkeznek, amit nem sok kamera tud a piacon, vagy épp egyik sem. Ilyen az egyedülálló 15 órás akkuidő, és a villámgyors bekapcsolás.

Lássuk az új modelleket, amik a termékpalettában InfIRay E2n fölé, de az E3/E6 széria alá érkeztek mind tudásban, mind pedig árban. Ez most csak egy rövid bemutató, de természetesen mindegyiknek lesz tesztje is itt a blogon.

InfIRay X-Eye E3n

Az X-eye E3n gyakorlatilag az aktuális X-Eye E2n, és a 2018-as X-Eye E3+ modellek vegyítése.

  • 384×288 pixel, 17µm szenzor ketyeg benne,
  • 740x540px kijelzővel, és
  • 19mm-es, fix fókuszos objektívvel szerelték.

Tudja a szokásos 5-féle hőképet (fehér, fekete, vörös stb), 2x és 4x digitális nagyítást, és állítható a kijelző fényereje. A 19 fokos látószöge alapján ez leginkább szóróra és erdei környezetbe való hőkamera, de 2-300 méterig magabiztosan használhatjuk, hiszen emberalaknál az észlelési távolsága 700 méter (összehasonlításképpen a hasonló paraméterekkel rendelkező Guide IR510 Nano 1 csak 500 métert, az InfIRay E2n pedig kb. 480 métert tud). Az E3n-ben nincs menü, nincs fotó-videó, sem wifi, van viszont 50mK termikus érzékenység (NETD), kiváló “irayes” képminőség, 50Hz képfrissítés, egész éjszakás kiülésre elegendő 15 órás akkuidő, és 3 másodperces bekapcsolási idő, meg egy kis LED lámpa táskában matatáshoz. A kamera ráadásul kis méretű tudott maradni. Igazi egyszerű és praktikus munkaeszköz, mindennapos használatra. A tesztpéldány már nálam van, de addig is amíg a teszt készül, érdemes megnézni a tavalyi Iray E3+ tesztet, mert ez is valami hasonlót fog tudni képminőségben szerintem. 429.900 Ft-os árával ez az első Infiray 384p hőkamera félmillió Ft alatt.

InfIRay X-Eye E6n

Az E6n új kategóriát teremt a hőkamerák között. A 640×480 v. 640×512 pixel felbontás eddig csak a prémium kategória sajátja volt. Az InfIRay az E6n-n érkezésével megteremtette a belépőt a 640p világába, ráadásul új technológiát is kapunk a 12µm pixelméretű szenzor által. Az X-Eye E6n

  • 640×512 pixel, 12µm szenzorral,
  • 720x540px kijelzővel, és
  • 25mm-es objektívvel rendelkezik.

A 12µm miatt a 25mm olyan látószöget (kb. 17°) ad, mint a 17 mikronos kamerák világában a 35mm (ld. Infiray E6+, Pulsar Helion XP38, Dali S256). A nagyítás azonban az E6n esetében ezeknél valamivel kisebb a kisebb méretű kijelző miatt, viszont a nagyobb szenzorfelbontás jobban tűri a digitális nagyítást, ami részben kompenzálhatja az alacsonyabb optikai nagyítást. Mivel ez a modell sem rendelkezik túl sok extra funkcióval, ezért az ára nagyon barátságosra sikerült a nagyfelbontású hőkamerák világában: 850.000 Ft-ért lehet immáron 640x512pixeles hőkameránk. A pénzünkért a megszokott 50mK-es, kontrasztos és éles képminőséget, és a kb. 1300 méteres észlelési távolságot vásároljuk meg, illetve az E6n esetében a 12 órás akkuidőt, ami még mindig jóval több, mint a top kamerák esetében szokásos 5-6-7 órás akkuidő.

InfIRay X-Eye E3 PRO

Az X-Eye E3 PRO egy visszatérő modell, tulajdonképpen a 2019 óta kapható, rendkívül népszerű Iray E3 Max elődje, de mivel a gyártó továbbra is porondon tartja, mondhatjuk, hogy az E3 Max kistestvére. Ez tehát nem egy lecsupaszított N-szériás modell, mint a fentiek, hanem egy közel fullextrás hőkamera egy-két kompromisszummal. Az E3 PRO jellemzői a következők:

  • 384×288 pixel, 17µm szenzor,
  • 35mm-es objektív,
  • kb. 1300m észlelési távolság
  • 720x540px kijelző,
  • 50mK NETD érzékenység,
  • fotó, videó belső memóriával, és WiFi kapcsolat telefonnal.

Mint a fentiekből látható, az E3 Pro és az E3 Max között a különbség papíron a kisebb kijelző, továbbá a távbecslő és PIP ablak (nagyított kép a képben) funkciók hiánya. Elvileg! Hogy ez így van-e, vagy hogy képminőségbeli különbség van-e, azt majd egy gyakorlatba ültetett összehasonlításban kiderítjük. Itt felhívnám a figyelmet, hogy ez az InfIRay E3 PRO megegyezik a Magyarországon, vagy a környező országokban kapható alábbi kamerákkal:

  • Lahoux Spotter Pro 35mm
  • Night Pearl Scops Pro 35mm
  • Liemke Kieler 35 Pro

Eddig sokan azt hitték, hogy a fentiekkel egy E3 Maxot vesznek, csak jobb áron, de ez nem igaz, ráadásul a fenti modellekre külföldi garanciát adnak, az Infirayekhez pedig Magyarországon érvényesíthető jár. Az X-Eye E3 PRO a Leitz Hungáriánál 584.900 Ft-ért vásárolható meg, ami lényegesen(!) jobb ár, mint amit az átcímkézett Lahoux, Night Pearl stb. kamerákért kérnek itthon. Én örülök, hogy ez a kamera visszajött a kínálatba, így már nem kell az említett márkákról érdeklődőknek magyarázkodni korábbi Iray modellekről, csupán rá lehet mutatni erre, hogy tessék, itt van, ráadásul közel 100ezer Forinttal olcsóbban. Innentől aztán mindenki eldöntheti, hogy megfelel-e a céljainak ez a modell, vagy inkább megvenné az eggyel fejlettebb E3 Maxot.

A tesztek hamarosan érkeznek, elsőként az E3n-t vetjük gőrcső alá.

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Hőkamera teszt

Olvasási idő: 6 perc A Guide első fúziós hőkamerája kísért el néhány vadászatomon az elmúlt hónapban. Ha minden porcikája nem is nyűgözött le, de...

Videók

Olvasási idő: < 1 perc Tube TD70 használati élmények és a digi-céltávcső láz

Hírek

Olvasási idő: < 1 perc Radar alatt megjelent a mára lassan legendássá váló, távmérős Infiray Finder V2 50mm-es verziója.

Hírek

Olvasási idő: 3 perc Sorjában bemutatta a Guide az új hőkamera előtéteit, és az eddigi legkomolyabb keresőcsaládot beépített távmérővel. Úgy tűnik szintet lépett a...