Kalappal!

Mit keresel?

Kiegészítő teszt

Teszt: Az egyik legjobb lőbot a piacon a 4 Stable Stick

Úgy tűnik kétrészes lesz a 4Stable Stick lőbot tesztje, mert van még teendő a teszt során, de javában zajlik az őzhívás szezon, mitöbb lassan vége is, így ennek a remek lőbotnak a bemutatása nem várhat tovább, hiszen cserkeléshez, őzhíváshoz ez a piacon kapható egyik legjobb példány. Könnyű, szállítva kis méretű és atomstabil.

Hetek óta nálam van már a lőbot, több cserkelésen is próbálgattam már még az üzekedési időszak előtt is, azzal a céllal, hogy mire jön az őzhívás időszaka, addigra kimehet a teszt. Szerettem volna egy videós összehasonlítást háromféle lőbot stabilitását bemutatva, de sajnos hiába izzadtam vért, hogy valahogy felvegyem videóra a céltávcsőben látottakat (úgy hogy közben célozni is tudok), sajnos ez nem jött össze. A következő ötlet így az lett, hogy lőtéren lövök velük, és a lőlapok lefotózásával mutatom be az egylábú, háromlábú és négylábú lőbotok stabilitását, de mire ezt megcsinálnám, addigra lemegy az őzhívás. Szóval ez lesz majd a második részben, sajnos sikerült a videós bajlódás miatt kicsit elcsúszni az egésszel. A mostaniban addig is bemutatom ennek a remek támasztéknak az előnyeit, hátrányait. Most mondom, hogy az utóbbiból elég kevés van.

Az elmúlt hetekben a 4Stable Stick Ultimate Carbon lőbotjával jártam a határt, ez a szénszálas változat. Az alábbi verziók léteznek egyébként, a könnyebb átláthatóság okán táblázatba foglaltam:

A feltüntetett árak e cikk írásakor érvényesek. Az árváltozás jogát a Leitz Hungária fenntartja.

A Bush Light könnyített alumínium változat magasabb minőségű alumíniumból készül (6060-T6 helyett 7075-T6) ami nem csak könnyebb, de egy fokkal merevebb is. A szénszálas változat pedig könnyebb az alumíniumnál, de hasonlóan merev, talán picit még merevebb is. Nagy előnye még ezen kívül, hogy kevésbé sérülékeny, ha elesünk, vagy rálépünk véletlenül, nem hajlik el. Persze nagyobb erőhatások esetén a szénszál előbb utóbb eltörik, de ilyenkor sincs vége a világnak, a lőbotok egyes elemeit ugyanis lehet kapni külön, alkatrészként, így elegendő csak a sérült részt cserélni. A Monteria verzió hajtásba való, kétlábú lőbot, ami a talajjal csak egy ponton érintkezik, ezért könnyen forgatható, de a fegyvernek ez is első-hátsó támasztékot ad.

Szóval igen, tudom, lehet ilyet fából is készíteni, nem ez a francia lőbotgyártó cég találta fel a spanyol viaszt. De…

A 4Stable Stick kétségtelenül jobb, mint egy fából készült négylábú lőbot.

Tapasztalatból mondom, mert használtam már fa négylábút is. Hogy miben jobb? Sorolom:

Térfogat és súly

Az első és legfontosabb, hogy sokkal vékonyabb és könnyebb, mit a fa lőbotok, mégis kellően merev. A legnehezebb verzió is csupán 820 gramm, a karbon változat meg alig több mint fél kiló. Több kilométert cserkelve hurcoltam magammal a teszt során az Ultimate Carbont, és kb olyan érzés volt, mintha egy gallyat fogna az ember a kezében. Pehelykönnyű!

Kis helyet foglal

A második szintén nagy előnye a fával szemben, hogy szét lehet szedni. Van egy korrekt kis gyöngyvászon tokja, amit akár még a hátunkra is vehetünk “hátizsákként”. Az egész egy kevesebb mint egykilós, 90cm-es cucc. Bárhol elfér, alig foglal valami helyet. Összerakni pedig pofonegyszerű, bár az első pár alkalommal még picit agyalni kell, hogy mit hova, de ha átlátja az ember, akkor már pofonegyszerű lesz. Csak össze kell csúsztatni a tagokat párban, a zárgomb bekattan és kész. Oldani a gombok egyidejű nyomásával lehet, amiket a gyártó jól átgondoltan kétoldalra helyezett, így pont kézreállnak.

Nem fogunk belebonyolódni

A harmadik előnye, hogy pofonegyszerű kinyitni a fegyver feltámasztásához. Na persze a fa lőbotot is, ha már megszokta az ember a nyitását, a vendéget kísérő hivatásos vadászoknak nyilvánvalóan ez a kérdés már fel sem merül, de aki kezdő, vagy ritkábban használ lőbotot, az egy fa lőbottal, ami összecsukva minden oldalról egyforma, jó eséllyel gondolkozni fog, hogy melyik része hová/hogyan nyílik. A 4Stable Sticknél ez egyértelmű, hiszen az előagy/cső alatt egy szélesebb platform van, hátul a markolat mögött pedig a villás rész. Nem lehet összekeverni, cserkelés közben is eleve úgy fogja az ember, hogy letámasztáskor már pont kézreáll.

Enged oldalriányú korrekciót

A negyedik előnye a fa lőbothoz képest, hogy könnyebben tudunk jobbra-balra korrigálni, ha rajta van a puska. A fa lőbotoknál a fegyver beleül a két V alakba, és ha oldalirányba kell korrigálni célzásnál, akkor már kénytelenek vagyunk kissé kimozdítani a V-ből a fegyvert, hogy követni tudjuk a vadat. Ha több métert megy arrébb mondjuk az őz, akkor már az egész lőbotot mozdítanunk kell utána. Nem így a 4Stable Sticket, ahol az előagy alatti gumírozott platformon tudjuk jobbra-balra mozgatni a puskát, így 100-150 méteres távolságra célozva akár több tíz méterig tudjuk követni a puskával a mozgó vadat anélkül, hogy magát a lőbotot újra kellene pozícionálnunk.

Elülső platform, gumi redőzéssel, jobbra-balra mozgatást lehetővé tevő szélességgel.

Csendes

Hihetetlenül csendes. Minden eleme okosan van kitalálva, láthatóan átgondolt koncepció alapján olyan helyekre helyezett el gumírozást a gyártó, hogy ez a lőbot használat közben soha nem koppan, nyitásnál nem nyikorog, a puskát is nagyon csendben fel lehet rakni rá. Sem nyitásnál, sem összecsukásnál, sem kézben hordva nem okoz zajt.

Kényelmes

Könnyű ráemelni a puskát, a hátsó villa ideálisan a markolat mögé illeszkedik, így a markolat fogásakor, a mutató ujj elsütő billentyűhöz nyúlásakor nincs útban, ismétléskor sem zavaró. A hátsó villa ráadásul jóval vékonyabb a 4Stable Sticken, mint egy fa lőbot estében, így könnyebben beleültethető a markolat mögötti kis mélyedésbe.

Hagyományos fa lőbot vs. 4Stable Stick

Megáll magától

Figyelmesebbek észrevehették, hogy a 4Stable Sticken nincs összekötő heveder, ami a fa lőbotokon szokott lenni. Ez azért van így, mert a talpkiképzés eleve meggátolja a túlnyitást. Ide tartozik még, hogy a lőbot zsanérja van annyira feszes, hogy kinyitva az egyik oldalt, az megáll magától. Én mindig úgy nyitottam, hogy a villás részét a mellkasomnak támasztottam, kinyitottam a platformos részét, ami megállt magától, nem bicsaklott vissza, így könnyen rá tudtam helyezni a puskát elöl, kissé előrebillentve beakasztottam a hátsó villát a markolat mögé, és kész.

Az is ide tartozik még, hogy a felhelyezett puska tustalpát neki tudjuk támasztani a mellkasunknak, így megáll a fegyver lőbotostól anélkül, hogy fogánk, két szabad kezet engedve ezzel a távcsövezésnek. Nekem itt a képen csak egy kezem volt a távcsőhöz, merthogy valamivel szelfizni is kellett. 😀 Sajnos nekem oldalra billent benne a puska, mert az általam használt Steyr Mannlicher CLII pofadék kiképzése kissé bezavar a képletbe (ez látszik is a kettővel előbbi, kinagyított fotón).

Monopodként, sétabotként is használható

Összecsukva a széles platformja kiváló támaszték egy keresőtávcsőnek. Vállon a puska, a távcső meg felrakható a monopodként használt lőbotra. Az én 174 centimhez ráadásul szögegyenesen állítva is pont stimmel a lőbot magassága ilyetén használatkor. Egyes modellek talpa gumírozott, másoké pedig tüskés, ami akár hegyi túrázáskor lehet segítség, hiszen összecsukva túrabotként használható.

Amiben a 4Stable Stick egyezik bármilyen más négylábú lőbottal, az az, hogy

ATOMSTABIL!

Azáltal, hogy a földön két lábbal áll, a fegyver pedig a háromlábú lőbotokkal ellentétben nem csak elöl, hanem hátul is fel van támasztva, rendkívüli stabilitást tudunk elérni, olyat, ami közelebb áll már a lőtéri lőpad stabilitásához, mint a háromlábú lőbotok stabilitásához. A teszt következő részében igyekszem illusztrálni is mindezt. Ha videóval nem is fog sikerülni sajnos, de a lőtéren igyekszem bizonyítékot találni rá.

No és az eredmény ezzel a csodaszerkezettel? Ez a kis bak lett az eredmény (és megannyi még lövés előtt elinaló róka). Semmi extra, mondják, örökös közepes, de én nagyon örültem neki, és sokat mentem érte. Erdei bak egy olyan helyről (kastélykert), amit pár éve körbekerítettek, és voltak olyan tervek, hogy vadmentesíteni akarják. Hogy ez hogy áll, azt nem tudom, nem sok őzzel találkoztam már ebben a kis erdőben, ami egyébként a szívem csücske, de a vendéglátónk azt mondta a fiatal bak is lőhető, ha nem túl ígéretes. Lőtáv kb. 100 méter, a lővilág utolsó perceiben sikerült terítékre hozni. A fegyver a 4 Stable Stick Carbonon pedig a fenti képeken is látható Steyr Mannlicher Classic II, rajta egy első generációs Leica Magnus. Ez utóbbi új beszerzés, még barátkozunk, ez volt az első elejtett vad vele.

Azért említenék pár szót a stickek néhány hátrányáról is, amit esetleg érdemes figyelembe venni a választáskor. A legtöbb 4 Stable Sticket csak állva jó használni, mert hosszú a lábuk. Ülve is lehet, csak így akkora terpeszbe kell tenni őket, hogy az már kényelmetlen. Ülő és térdelő lövéskhez (sőt, magas, 190cm feletti vadásztársaknak is) inkább a Mountain verzió ajánlott, hiszen abból csak ki kell szedni egy tagot középről, és rögtön kisebb lesz, így kényelmesebb alacsony pozícióban használni, ellenben a maximális magassága az összes taggal 200cm-es vadászok számára is jó lehet. Amit még felfedeztem, hogy a puska támaszaként funcionáló platform egy kicsit nyikorgós (műanyag, tele zsanérokkal és üregekkel), ezért ha jobbra balra húzkodjuk a gumiján a puska előagyát, akkor hajlamos megszólalni. Szerencsére nagyon egyszerű megoldást találtam a problémára: nem húzkodni kell a puskát az egyébként tapadós, gumiredővel ellátott platformon, hanem a támasztó kezünkkel, két ujjal egy millimétert elemelni, és úgy csúsztatni: így már nem is fog nyikorogni.

Összegzés

Zseniális lőbot, amit minden vadásznak bátran ajánlok, legfőképpen azok számára, akik épp annyira nem biztoskezűek mint jómagam. Ezzel nem fog táncolni a szálkereszt, vagy a világítópont. Pehelykönnyű, összecsukható, mégis kellően merev a biztos lövésekhez, akár nagy távolságokra is. Az ár/érték arányra az értékelésben 5 csillagot adtam, de közben persze nem a 80ezer Forintos karbon változatra gondoltam, hanem a 35ezer Forintos alumínium Bush-ra. A karbon ár/érték aránya inkább 3 csillag lenne: jó jó, de túl drága. 30-40ezer forintot viszont simán megér egy ilyen lőbot, és elnézve a konkurens termékeket, még nem is a 4Stable karbon botja a legdrágább a piacon. Más gyártóknál az alumíniumot adják 100ezer forintért. A fa négylábú lőbotok 15-20ezerért mennek, a 4Stable Stick viszont ad annyi pluszt, ami megéri a felárat. Ez is egy olyan dolog, amit egyszer kell csak megvenni, és ha vigyázunk rá, akár évtizedekig szolgálni tud, nincs mi elromoljon rajta.

A 4Stable Stick lőbotokat ide kattinva talájátok a Leitz Hungáriánál.

ÍRTA

Nem csak vadász és blogger, de fotós is...

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Lámpa teszt

E cikk írásakor az Olight kínálatában 4 vadászfegyver-lámpa van. Igaz épp egy generációváltás finish-ében járunk, régi modellek szűntek, vagy szűnnek meg, és újak érkeztek,...

Hőkamera teszt

Több mint egy év után végre megértük, hogy a kínai hőkamerák csúcsa járhatott nálam tesztelésen. Az 50mm-es E6 Pro tavaly is a top volt,...

Vadkamera teszt

Bizonyára mindenki hallott már róla, hogy a nagy kínai internetes áruházakból mindent is lehet rendelni, köztük nagyon vonzó áron kínált vadkamerákat. Belevágtam a történetbe...

Hőkamera teszt

A tavalyi, népszerű E3 Max új verziója ült velem a lesen heteken át, melyre meglehet, hogy néhányan úgy tekintenek, ez lesz az új zászlóshajó...