Kalappal!

Mit keresel?

Hírek

Hogyan áll most a céltechnika legalizálása?

Arról már szinte mindenki hallott, hogy nyár elején bekerült a törvény szövegezésébe a céltechnika használata. De nem ilyen egyszerű a helyzet.

A hőkamerás és éjjellátó céltechnika legalizálása pár évig váratott magára, de a Kamara végül beismerte, hogy a vadkárelhárítás és a ragadozók gyérítése inkább a meló kategóriájába esik, mint az élményvadászatéba, és mint ilyen, el kell különíteni, és minden szükséges eszközt meg kell adni a hatékony elvégzéséhez: hangtompítót, céltechnikát, elektronikus vadhívót. (Erre Bajdik Péter OMVK-főtitkár utalt egy OMVK-konferencia megnyitó beszédében. Ld. a cikk végén.)

Mindhárom eszköz azonban egyelőre csak a törvény szövegébe épült be, mint “engedélyezHETŐ” eszköz, és nem mint mint általánosan engedélyezett.

A használat módjáról, mikéntjéről a törvény végrehajtási rendelete (Vhr) fog határozni, amire vadhívó esetében uszkve két éve, a céltechnika esetében nyár eleje óta várunk, a hangtompító meg amúgy is majd csak idén novembertől lesz engedélyezhető/használható.

Van tehát némi elmaradása a törvényalkotónak. A Vhr. megjelenéséről először azt lehetett hallani, hogy július 1. Az már elmúlt, utána azt, hogy augusztus vége. Az is elmúlt már, most legutóbb azt a pletykát hallottam (immáron eggyel magasabb körből), hogy “jól haladnak a dolgok, és szeptember végére készen lesz”.

Mivel több törvénymódosítás is majd csak novembertől lép életbe, gondolom úgy vannak vele, hogy a Vhr-t ráér addig megcsinálni.

A lényeg, hogy a céltechnika továbbra sem használható, amíg ki nem jött a Vhr. és nem tisztázza, hogy mire és hogyan lehet használni.

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Videók

Minden infó, amit a hangtompítókról tudni érdemes. Major Attilával és Almási Csabával beszélgettem a hántai lőtéren, és ki is próbáltuk a hangtompítókat.

Hírek

Az Agrárminisztérium nyilvánosságra hozta a júniusban módosult vadászati törvény új végrehajtási rendeletét, amire hónapok óta vár a vadásztársadalom. Életbe még nem lépett, szeptember 29-ig...

Hírek

Hende Csaba váratlanul benyújtott egy törvénymódosító javaslatot egyik csütörtökön, az ezt követő kedden pedig az országgyűlés már meg is szavazta az új jogszabályt, ami...

Hírek

Két cikk már megjelent a Vadász Blogon a témában, hiszen nem teljesen, de ide tartozik jelenleg a hangtompító legalizálásának témaköre is, de kiderült, hogy...