Kalappal!

Mit keresel?

Éjjellátó teszt

Teszt: Infiray Clip CD35 éjjellátó előtét

Górcső alatt az Infiray első éjjelátó előtéte. Emlékeztek a kb két évvel ezelőtti Sionyx tesztre, ahol azt mondtam, hogy a technológiát a kínaiak már vizsgálják? No hát ez (is) az eredménye!

Ha azt mondom digitális éjjellátó, a többségnek az eddig megismert példányok jutnak eszébe, mint például a korábban tesztelt Yukon Signal, vagy a PARD NV019. Ezek nappal színes képet adtak, szürkületben még úgy ahogy elmuzsikáltak, éjszaka viszont vető nélkül már elvéreztek, még akkor is, ha volt holdvilág. Aztán jött a SiOnyx nevű cég, egy olyan éjjellátóval, ami még szürkületben és holdvilágnál is tudott színes képet adni vető nélkül, köszönhetően a nagy érzékenységű szenzorának. Azzal csak annyi volt a probléma, hogy nem vadászatra tervezték, a 48°-os látószöge inkább tájékozódásra és akciófelvételekre lett kitalálva.

Az Infiray CD35-ben hasonló érzékenységű szenzor ketyeg, ráadásul még nagyobb felbontású is, hiszen FullHD, vagyis 1920×1080 pixeles. Nappal pengeéles, színes képet kapunk, amit ha szabad szemmel nézünk (értsd nem távcsőre rakva), már-már olyan, mintha sima üvegen át néznénk a valóságot (erről majd később). A kamera a színes képet (Nappali üzemmódot) még szürkületben is simán tartja, bár ahogy fogy a fény, egyre zajosabb lesz a kép. Szürkület közepefelé érdemes átváltani a még mindig részben színes, de már infra alapú Holdfény üzemmódba, és újra kitisztul a kép, újra “napvilág” ül a tájra, csak éppen a zöld növényzet fehéres lesz, és kissé fals színeket tapasztalunk, de még láthatjuk például az égbolt kékjét. Az állatok ilyenkor a világos növényzetből sötét foltokként tűnnek ki.

Fontos, hogy egy ilyen digitális éjjellátónál a látható fénnyel alkotott kép és az infrafénnyel alkotott kép fókusza (élessége) eltérő, ezért ha Nappaliról Holdfény vagy Éjszakai módba váltunk, az objektívet újra kell élesíteni!

Ezt célszerű akkor megtenni, amikor a Holdfény üzemmóddal még jól látunk, nem kell vető. Ne éjszaka érjen meglepetés, amikor megjön a disznó, felkapcsoljuk az infravetőt, és a kép nem olyan éles, mint nappal volt!

Ha semmilyen fény nincs éjszaka, akkor a CD35-nek is kell az infravető. A szürkület végén – ha nincs hold – egyszer csak eljön az a pillanat (ráadásul meglepően hirtelen), hogy befeketedik a táj, csak az égbolt látszik. Ilyenkor kell Éjszakai módba állni és kapcsolni a vetőt, amit az Infiray ad hozzá a dobozban. Ez egy láthatatlan, 940nm-es fényű, 1.5W teljesítményű, állítható fényerejű és fókuszú vető, melyhez oldható, 30mm-es céltávcsőtubus-adapter van a csomagban.

Teliholdnál viszont annyi fényt be tud gyűjteni a kamera, hogy szinte napvilágot varázsol a távcsövünkbe, sőt – bár kissé zajos formában, de – akár színes képet is kaphatunk, amikor zeniten van a kövér hold. Egyszerűen legnyűgöző, hogy mit tud! Nyilván egy gazosban megbújó sakált nem fogunk vele így látni, de a tarlóra kiálló fekete disznót gond nélkül!

Az alábbi képek tiszta időben készültek.

A CD35-öt a gyárilag hozzá adott gyorscsatlakozós adapterrel lehet céltávcsőre szerelni kb. 44-51mm-es objektívátmérőig. Ha ennél nagyobb távcsövünk van (pl. 56-os), sajnos külön kell hozzá venni adaptert. Ezt a méret-univerzalitást a gyári adapter úgy szolgálja, hogy gumi betétgyűrűk vannak benne: kisebb távcsőhöz többet kell berakni, nagyobb távcsőhöz kevesebbet. Nem a legelegánsabb megoldás, de cserébe szériatartozékként jár hozzá, nem kell külön, sok-sok pénzért Smartclip vagy Rusan adaptert venni.

Szemkagylós okulár nincs az Infiray CD35-höz, így bár csupaszon belenézhetünk szabad szemmel is, tiszta képet fogunk látni, de nagyon pici méretűt. A gyártó sajnos kihagyta a menüjéből az ún. Handheld, vagyis a kézi kereső üzemmódot, amikor teljes kijelzőre vetítve, nagy méretben láthatnánk a kamera élőképét. (Előtét üzemmódban ugyanis csak a monitor közepén látunk kicsiben képet, ez tölti ki egy 2.5-3x-os nagyítású céltávcső képét.).

Azoknak akik soha nem láttak/használtak még előtétet elmondom, hogy ezek többsége (általában a 4-5x nagyításig működők) úgy üzemelnek, hogy egy nagyméretű kijelző van bennük, de előtét módban a kijelző egy része inaktív. Középen látható kisebb méretben az élőkép, a kijelző többi része körülötte fekete. Belövéskor, vagy szakkifejezéssel mondva központosításkor ezt a középen lévő élőképet lehet a menüből X/Y tengelyen tili-tolizni, hogy – egyszerűen fogalmazva oda kerüljön a digitális élőkép, ahol a valóság van. Pontosabban fogalmazva ott legyen a próbalövésen a lövedék becsapódási helye, ahová a kijelzőn a távcsövünk szálkeresztje mutat. Ha ezt egyszer megcsináljuk, akkor a precíz adapternek köszönhetően minden felrakáskor pontos marad az előtét.

Az Infiray CD35 keresőként tehát igencsak kompromisszumosan használható, amit azért nem értek, mert a bekapcsolást követően, amikor eltűnik az Infiray logo, a kamera teljes kijelzős képpel indít egy pillanatra, majd összeugrik kicsire. Ergo tudna nagy képet mutatni, csak valamiért ez szoftveresen nem elérhető sajnos. Lásd az alábbi illusztrációt:

Céltávcsőre vadászati körülmények közt természetesen nem szereltem ezt az előtétet (sem). Otthoni próbálgatáskor, illetve vadászaton kézből nézelődve, illetve adapter híján próbaképpen kézből a céltávcső elé tartva nagyjából a következőkről tudok beszámolni (Leica Magnuson tesztelve). 2.5x-es optikai nagyításon szinte a teljes, négyzet alakú élőkép látszik a céltávcsőben, és bár picit látszanak a képpontok, de szép éles a kép. 3-4x nagyítás körül az élőkép teljesen kitölti a távcsőképet, és a kép még mindig egészen éles. Olyan cirka 5x-ös távcsőnagyításon a kép alján a pontos idő látszik még a kijelzőn, felül a státuszcsík faltól falig ér a távcsőben, és a kép még élvezhetően éles marad, de a képpontok egyre jobban látszanak. 6-8x-os nagyításon már a kijelző adatai kilógnak a képből, a képpontok elég határozottan látszanak, és a kép élessége zavaróan leromlik.

Nagyobb méretben (képközép kivágva) ugyanez:

Szürkületkor és holdfénynél, amikor a kamera még vető nélkül működik, ideális körülmények között olyan 100-130 méterig mernék vele lövést leadni disznóra,

ami elég sötét állat ahhoz, hogy határozottan látsszon a formája, és nem csak egy halovány, szürkés foltba lövünk bele. Egyébként egy gímünőt épp csak, de még 200 méter felett is lehetett látni vele, ha olyan volt mögötte a háttér. Ha az erdő szélén állt mozdulatlanul, és fák voltak mögötte, akkor nem volt kivehető az alakja, még akkor is alig, amikor mozgott (ez a cikk végén lévő videón látható).

A szürkületi/pirkadati, vető nélküli lövésnek egyetlen gátja lehet, ha szürkület végefelé, vagy pirkadat kezdetén a világosabbik égbolt felé nézünk. Ilyenkor ha túl sok égbolt látszik a képen, az átveri a készülék fénymérőjét, emiatt besötétedik a talaj. Lásd az alábbi képen. Szerencsére egy település távoli fényei miatti világos horizont éjszaka nem okoz ilyet.

Infrafénnyel az általam biztonságosnak megítélt lőtáv olyan 140-150 méter lehet talán, de vetővel sajnos kevés időm volt tesztelni. Ennél messzebbre is lehet látni vele, de mivel a távcsövet 4x, max 5x nagyításnál feljebb nem fogjuk tekerni, ezért a fentebb említett 130-150 méternél messzebb nem fogunk tudni pontosan célozni.

Az Infiray CD35 egyébként 2db CR123-as elemmel vagy akkuval működik, de egy hozzá adott toldóval tehetünk bele nagyobb 16650-es akkukat is. Előbbivel 3-4 óra az üzemidő, utóbbival kb. 7 óra. Én először sima, eldobható CR123-akat vettem bele, de egyetlen vadászaton történt nézelődés és néhány videofelvétel után másnap napközben le is merült, szóval ez így nem jó biznisz, kell bele a tölthető akku, de még jobb a tölthető 16650-es. Az oldalán lévő USB-C csatlakozón keresztül a készülék tölthető.

Az Infiray CD35, mint minden más Infiray céloptika 1000G erőhatásig lövésálló, ami a gyakorlatban .375H&H, vagy 9.3×64-es kalibert jelent. Időjárásálló is, IP66 besorolású, tehát teljesen porálló, és akkor se lesz baja, ha beleesik a pocsolyába.

A kamera tetején három gombot találunk, ugyanezt a kiosztást megkapjuk Bluetooth-os távirányító formájában is, amit a puskára lehet erősíteni, és arról lehet vezérelni a kamerát. Ez hasznos, mert egy nagyobb távcsővel az előtét annyira messze van a lövőtől, hogy nyújtózkodni kell érte vállba fogott puska esetén. A menüje elég egyszerű, a központosítás beállításait találjuk benne, kijelzőfényerő állítást, az üzemmódváltást (Nappali, Holdfény, Infra), wifi és bluetooth kapcsolást (előbbi révén csatlakozni tud az Infiray Outdoor telefonos apphoz, utóbbi pedig a távirányító kapcsolatért felel), meg a pontosidő beállítását.

Sajnos digitális nagyítást nem tett bele a gyártó, pedig egy fullHD felbontású szenzor simán elbírná a 2-4x digi-zoomot, és hát nagy segítség lenne ahelyett, hogy a céltávcső nagyítását tekergetjük. A készülék tud fotót és videót is rögzíteni, de ezt ugyanolyan formában teszi, mint a kijelzőkép: a fotó és a videó 1024x768px méretű, körben fekete, és középen, kicsiben (kb 640×480-ban) látszik a felvétel. A minősége sem olyan szép, mint amilyen képet élőben látunk, szóval ennek megfelelően nézzétek a felvételeket.

Mintafelvételek

Az Infiray Clip CD35 előtét megrendelhető a Leitz Hungáriánál és viszonteladó partnereinél.

KATT IDE!

FIGYELEM! A fent bemutatott eszközt a cikk írásakor hatályos törvények alapján Magyarország területén, vadászaton kizárólag hivatásos vadászok használhatják legálisan, külön engedéllyel, ASP miatti diagnosztikai vaddisznó-kilövések céljából! A tesztelés ideje alatt az előtét nem került lőfegyverre.

ÍRTA

Nem csak vadász és blogger, de fotós is...

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Videók

Miután a MATE MAH50 és MAL38 külön tesztet kapott a Vadász Blogon és annak YouTube csatornáján, ezért a legkisebb példány, a MAL25 esetében csak...

Vadászíjászat

Nem, sajnos nem én álltam neki tesztelni...egyelőre. Egy külföldi videó zanzáját hoztam el nektek, ahol gyártóktól és márkáktól független srácok teszteltek 13 pengés hegyet...

Hőkamera teszt

Az Infiray Zoom ZH50 V2 a cég első parfokális, optikai zoomos keresője. Bemutatóvideó és mintafelvételek. (Sajnos a videó utolsó pár másodperce hiba miatt lemaradt...

Hőkamera teszt

Megjelent az Infiray legolcsóbb hőkamerája. Jóllehet pár éve még azt mondták, ebben a szegmensben nem kívánnak versenyezni, de most meggondolták magukat. A gyorsteszt rövid...