Kalappal!

Mit keresel?

Hírek

Komoly erő, aprócska testben: itt a Boly BG710-M vadkamera

Olvasási idő: 3 perc Az új Boly 710-es képküldős vadkamera megszólalásig hasonlít a legolcsóbb BG310-M Batra, mégis árban az eddigi zászlóshajó, a Falcon fölé pozícionálta a gyártó. Mindamellett, hogy ebben bizonyára szerepet játszik a piaci áremelkedés is (a Falcon ára is idővel felkúszik majd gyanítom), mégsem véletlen a magasabb árcetli. Ebben a vadkamerában ugyanis érdekes fejlesztéseket eszközölt a Boly.

Az új Boly BG710-M szinte mindenben megegyezik a kistesó 310-es verzióval, de a szenzora más. Ez egy új fejlesztésű érzékelő, ami 18MP helyett 24MP felbontást tud (natív 3MP helyett 5MP). Már ez is egy üdvös fejlesztés, hiszen volt teszt itt a blogon a 18MP-es Boly BG310 Battal és Foxszal, illetve volt teszt a 24MP-es Boly BG584 Crow-val is, és hát látványos a különbség képminőségben a 18MP-es és a 24MP-es kamerák között.

A legkisebb Bolyk előnye a kompakt, jól rejtőzködő méret, a 0,7s reakcióidő, és a 18650-es akkumulátorról működés. Mostmár megkapjuk mindezt a jobb képminőséggel is,

amit eddig csak a nagyobb, ceruzaelemekről működő Crow tudott, ráadásul annak a reakcióideje csak 1.2 másodperc, ami manapság nem a legjobbak közé tartozik.

A BG710-M-et is természetesen használhatjuk emailküldősként, vagy a Molnus felhő támogatásával, ami jelenleg a legfejlettebb felhős vadkamera-szolgáltatás, egyszerű beüzemeléssel, vadfelismerő algoritmussal, statisztikákkal, megosztási lehetőségekkel és persze ingyenes működéssel (1-2 apróbb, a legtöbb vadász számára nem túl fontos funkcióért kell csak fizetni, mint az akkugyilkos, valós idejű SMS-vezérlés, vagy a kamera sok emberrel való megosztása).

Ám itt még közel sincs vége, ugyanis a BG710-es nem azt az érzékelőt kapta, ami a Crow-ban ketyeg, hanem egy új fejlesztésűt.

A Boly először Starlight, vagyis csillagfény-szenzornak hívta, utalva arra, hogy fényérzékenyebb, mint elődei.

Végül ettől úgy ahogy elálltak, gondolom valaki szólt nekik, hogy a klasszikus csillagfény-érzékelőkhöz éjszaka egyáltalán nem kell infravaku, itt meg még nem tart a vadkamera technológia. De bizonyos, hogy az új szenzor érzékenyebb, mint a korábbiak, mert hirdetnek MotionSharp technológiát is, ami bemozdulásmentesebb képeket ígér. Erre nagy szüksége volt a Bolynak, mert kissé lassú expozíciós időket használnak az eddigi kameráik, így az izgő-mozgó süldők, és szórón átkocogó rókák és sakálok az átlagosnál könnyebben elmosódnak. A bemozdulásmentesebb képekhez törvényszerűen rövidebb záridő szükséges, ahhoz meg érzékenyebb szenzor kell, hogy ugyanazt a jól exponált képet adja, mint egy hosszabb expozíciós idő…

…vagy épp erősebb vaku kellene, de gondolom itt nem erről van szó, ha már eleinte csillagfény-szenzort emlegettek, ráadásul az új kamerát jobb fogyasztással és hosszabb akkuidővel is hirdetik, ami megint csak azt sugallja, hogy nem a vaku teljesítményét tornázták fel, hanem a szenzor lett ügyesebb.

Még egy alternatív verziót tudok elképzelni a starlight szenzor titulusra, de ez csak puszta találgatás. Aki játszott már digitális éjjellátóval meg infravetővel és sima elemlámpával, az megtapasztalhatta, hogy a természetes fénnyel készült felvétel és az infrafénnyel készült felvétel fókusza (élessége) nem ugyanott van. Ami lámpafénynél éles, az infrafénynél életlen lesz, ezért az infrához újra kell fókuszálni az objektívet. A fix fókuszos vadkameráknál erre ugyebár nincs lehetőség, ezért úgy hiszem, a gyártóknak választani kell, hogy a nappali vagy az éjszakai képek legyenek az élesebbek. Eddig minden gyártó a nappali képekre szavazott, többek közt ezért is életlenebbek az éjszakai fotók a nappaliaknál a piacon kapható összes vadkamera esetében. Talán a Boly lesz az első, aki éjszakai, infrás működésre optimalizálja a vadkameráját?

Kiderül majd mindez egy tesztből, figyeljétek a Vadász Blogot!

A Boly BG710-M jelenleg 109.899 Ft-ért előrendelhető a Leitz-Hungária webshopjában.

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Tudtad-e?

Olvasási idő: 3 perc A vadkameráknak több olyan funkciója is van, ami laikus felhasználó számára nem tiszta, hogy mit takar. Ezeket veszem sorra ebben...

Videók

Olvasási idő: < 1 perc Górcső alatt a Niteforce Live 360 továbbfejlesztett változata. A Niteforce vadkamerákat keressétek a Leitz-Hungária kínálatában, vagy a viszonteladó partnereinél...

Tesztek

Olvasási idő: 4 perc Nem kellett hosszú tesztelési időszak, hogy a világ talán legapróbb és legegyszerűbb vadkamerája megmutassa mit tud.

Vélemény, ajánló

Olvasási idő: 3 perc Segítségével az emailküldős vadkamera egy applikációba küldi a képeket, ahol galériaszerűen érjük el őket. Akár több kamera képét is egy...