Kalappal!

Mit keresel?

Tudtad-e?

Az Infiray szálkeresztekről

Olvasási idő: 2 perc Összeszedtem pár infót az Infiray céltávcsövekben használt szálkeresztekről, így a külön megvásárolható egyedi verzióról is (Custom Reticle).

Mint minden elektronikus céltávcsőben, így az Infiray termékeiben is többféle szálkereszt típust találunk. Ez termékenként változó lehet, az Infiray közzé tett a weboldalán szálkereszt katalógusokat a Rico, Saim és Tube távcsövekhez, ahol minden adatot megtalálhatunk róluk (MOA, cm, stb.).

Infiray szálkeresztek

Ezeknek a színe is változtatható a menüből, amit érdemes is próbálgatni, mert a fekete és fehér szálkeresztek a fekete vagy fehér hőképen nem biztos, hogy mindig jól látszanak. Formából pedig olyat válasszunk, amelyik szimpatikus. Minimum négyfélét tudnak kínálni, de a legtöbb modellben akár 6-8 féle is van. Többségük mérete a nagyítás növelésével nem változik, ám a ballisztikai típusúak arányosan átméreteződnek, ha nagyítunk. Ezzel tehát az elektronikus céltávcsövek le tudják utánozni az első és második képsíkos, hagyományos céltávcsöveket is.

A gyári BDC szálkeresztek jelölés-beosztását a fent linkelt katalógusban megtaláljuk. Ha azonban a saját puskánkra és lőszerünkre szeretnénk szabni őket, akkor jön képbe az Infiray Custom Reticle. Egy olyan szolgáltatás, amit a hagyományos távcsövek sosem fognak tudni biztosítani.

Egyedi szálkereszt (Custom Reticle)

Ez egy fizetős funkció, de mindössze 5 dollárt kér érte az Infiray. (Halkan kérdem, a sokszázezres, milliós készülékekhez miért kell még nyomorult 5 dollárt fizetni ezért? 🤯). Az applikációjukban lehet megvásárolni (My Device/Saját eszköz – Shop), és utána a Tools (Eszközök) menüben fog megjelenni a lehetőség az appban.

Infiray Custom Reticle

Itt egy távolság-skálás ballisztikai szálkeresztet fogunk látni, aminek minden paramétere egyedileg módosítható. Nincs más dolgunk, mint – némi kis szakértelemmel – elővenni egy ballisztikai kalkulátor appot, kiszámoltatni vele a lőszerünk ballisztikai adatait, és a kapott eredményeket beállítani az Infiray appban a szálkereszten (C1-C2-stb). Ez lehet MOA, mil, cm vagy inch mértékegység is, továbbá a rovátkák méretét és vízszintes távolságát is (A és B) állítani tudjuk. Ha elmentjük és átküldjük a távcsövünkre, onnantól a saját, testre szabott szálkeresztünkkel tudunk hosszú lövéseket leadni, a fölétartást a megfelelő rovátkával elvégezni.

Ennek hogyanjáról igyekszem majd videót készíteni.

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Hírek

Olvasási idő: < 1 perc Radar alatt megjelent a mára lassan legendássá váló, távmérős Infiray Finder V2 50mm-es verziója.

Éjjellátó teszt

Olvasási idő: 8 perc Történelmi pillanat kéremszépen! Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki így 2024 áprilisában idestova fél éve várt erre a tesztre....

Tudtad-e?

Olvasási idő: 4 perc Az Infiray a brutális felbontású AMOLED kijelzőinél már elkezdett játszani a nagyításokkal. Az éjjellátóknál pedig (és amúgy a hőkameráknál is)...

Tudtad-e?

Olvasási idő: 8 perc Szinte naponta jön arra vonatkozó kérdés, hogy a fenti távcsövek közül melyiket érdemes választani. Amellett, hogy mindhárom céltávcső jófajta, azért...