Kalappal!

Mit keresel?

Hőkamera teszt

Megújul az Infiray EYE III széria (EH35 teszt)

Olvasási idő: 4 perc A 2023 őszi Infiray termékbejelentés még előttünk van, de a tavaly debütált EYE III keresők továbbcsiszolt változatát már most bemutatták. Kiforrottabb koncepció volt a cél.

A tavalyi EYE III modellek elég magasan nyitottak, új, vagány designt kaptak akkor, és számos olyan funkciót belepakoltak, amit addig nem láttunk ebben a szegmensben (25mK, kupakos ki-bekapcsolás, mágneses töltés, interconnection, akár 5x alapnagyítás a giga méretű kijelzővel). Emiatt az ára is elég magasra került. Az Infiraynél úgy gondolták, hogy kicsit egyszerűsítenek a termékvonalon, ezért a tavalyi szériából a nagyfelbontású EYE III E6+ már nem is jelent meg a piacon, csak papíron létezett. Nade most…!

Új nevek

A modellfrissítéssel három új EYE III készülék fog érkezni, melyek új nevet is kaptak, illeszkedve az Infiray termékpalettáján már minden szériában fellelhető nevekhez. Vége tehát az E3/E6, és a Plus/Max jelöléseknek. Az új modellek a következők:

  • EYE III EL25 (egykori E3 Plus)
  • EYE III EL35 (egykori E3 Max)
  • EYE III EH35 (egykori E6 Plus)

Külcsín

Átszabták a kupakkal ki-bekapcsolás koncepcióját, egyszerűsödött és megbízhatóbb lett. A korábbi integrált szalagos csatlakozás helyett szimplább, tűs érzékelőt kapott a kupak, ezáltal a durvább erőbehatások sem tudnak kontakthibát okozni.

A kupak nyitására már nem kapcsol be a kamera, a görgő hosszú nyomásával lehet csak indítani. A kupak becsukását érzékeli ugyan, de csak felajánlja az altatás (görgő), vagy a kikapcsolás (fotó-gomb) lehetőségét, nem számol vissza mint a korábbi modell, tehát ha nem nyúlunk hozzá, nem kapcsol ki magától. A kamerát kupak nélkül altatni a görgő és a fotó gomb együttes lenyomásával is lehet, felébresztéshez pedig csak hozzá kell nyúlni valamelyik kezelőszervhez.

A mágneses töltés lehetőségét kivették az új EYE III modellekből, csak az alatta eddig is megbújó, süllyesztett USB-C csatlakozás maradt, amit immár egyszerű, vízhatlan gumikupak fed. Az okulár napellenzős, visszahajtható szemkagylót kapott, ami körbe is forgatható, így jobb és bal szemre is passzol.

A görgős kezelés továbbra is hasznos, sötétben vagy kesztyűben is kényelmes, intuitív, gyors, jobb- és balkezesek számára is kézre áll.

Akku

Az új EL és EH modellek speciális, hidegálló akkumulátort kaptak. 22 fokban 8 órás üzemidőt tudnak, de az Infiray szerint -20 fokban is még 85%-os teljesítményt biztosítanak, vagyis 7 óra üzemidőt. Más hőkameráknál ez az érték átlag 60% szokott lenni a nagy hidegekben.

Az energiaforrás továbbra is beépített, aminek előnye, hogy stabilabb a teljesítmény és pontosabb az akkukijelzés, valamint nem kell külön töltő. Egy gyakrabban kéznél lévő mobilos USB-vel akár kocsiban, akár powerbankról is tölthető a kamera. Az Infiray 2 év garanciát vállal az akkumulátorra.

Belbecs

A kijelző maradt a piacvezető 1440×1080 AMOLED felbontású, de az okulárba kisebb nagyítólencsét tettek, így a kijelző mérete a korábbihoz képest csökkent. Ez az első eset az Infiray pályafutása során, hogy a lencsenagyításhoz nyúltak. Most ismét akkora lett – a nagyobb felbontás ellenére -, mint a korábbi Infiray kamerákban található 1280, vagy 1024-es kijelzők mérete. Én ezt a döntést üdvözlöm, a korábbi hatalmas kijelző – az én ízlésem szerint – már túl sok volt a 384×288-as szenzorfelbontáshoz (nagyméretű, de a megszokottnál életlenebb képet láthattunk a túlzott nagyítás miatt), és az 5x alapnagyítás is már eléggé remegős volt nekem az E3 Maxban. Az új nagyítások ezzel 2.5x, 3.5x az EL-széria, vagyis a kisfelbontású kamerák esetében, és 2x az EH, vagyis a nagyfelbontású modell esetében. Így, hogy a kijelzőátmérő visszatért a normál mérethez, már szép éles képet kapunk.

Az új EYE III-akban talán gyorsabb processzor is lett, talán ügyesebben optimalizálták a szoftvert, de gyorsabbak lettek, mint elődeik. A digitális zoom a tárcsa tekerésére azonnal reagál, nincs késlekedés, és a kamera kezelése összességében flottabb lett.

A képalkotó algoritmuson is csiszoltak picit, éles, kontrasztos, részletgazdag tájat láthatunk. A korábbi témamódokat (forest, city, plain, focus) kivették, helyettük hagyományos kontrasztállítási lehetőséget kapunk. Sajnos a pontosidő kijelzése is eltűnt a monitorról, ezt mondjuk nem tudom miért kellett elkaszálni, hasznos dolog. Elmeszelték végül a tavaly debütált, innovációnak számító “Interconnection” funkciót is, azt, amikor két vadász egymás képét látja a kijelzőben PIP-ablakban. Mivel ez Bluetooth-alapon, max. 10m távolságig működött, nem sok értelme volt.

Továbbra is 25mK-es érzékenységünk van természetesen, max 1800 méter észlelési távunk, hideg-meleg kijelzőkép váltás, fotó/videófelvétel, mikrofon, wifi, appon keresztüli szoftverfrissítés lehetősége a repertoár, ezek nem változtak.

Összegzés

Picit egyszerűsödött az EYE III széria, ami miatt az ára is alacsonyabban tartható, legjobb tudomásom szerint a konkurens termékek (Hik) alá szándékozik árazni a gyártó. Az egyszerűsítés viszont a legtöbb esetben jót tett neki. A kisebb kijelző az EL modellek esetében jótékony hatású az érzékelt élességre, a kevésbé bonyolult kupakkal működtetés is megbízhatóbb, stabilabb. A nem feltétlenül praktikus extrafunkciókat (mint a mágneses töltés, az Interconnection, vagy a témamódok) kivették. Cserébe jött kényelmesebb szemkagyló és hideget jobban bíró akku. Emiatt úgy érzem, hogy azok is jól járnak, akik ezeket a modelleket veszik, de azok sem fognak bosszankodni, akik az előzőre áldoztak, hiszen nekik mégiscsak ott van a prémiumkategóriára jellemző, hatalmas kijelző, a kategóriában ritka alapnagyítások, és hát a mágneses töltés, ha útközben nem is praktikus, de otthon az íróasztalon, fix töltőhelyen felpattintva nagyon kényelmes.

Az Infiray EYE III EH35 megvásárolható a Leitz Hungáriánál és viszonteladó partnereinél!

KATT IDE!

Mintafelvételek

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Videók

Olvasási idő: < 1 perc A Nocpix csúcs céltávcsövének tesztje.

Videók

Olvasási idő: < 1 perc A Nocpix Dome M6T25S autós kereső hőkamera kicsomagolása, első benyomások

Videók

Olvasási idő: < 1 perc

Videók

Olvasási idő: < 1 perc Az Infiray Rico 2 RH50R hőkamera céltávcső tesztvideója