Kalappal!

Mit keresel?

Vélemény, ajánló

Vadkamera konfliktusok

A minap közvéleménykutatást végeztem Facebook csoportokban, ahol az volt a kérdés, hogy okoz-e a vadásztársaságokban konflikust a vadkamera. A 300 válaszoló háromnegyede úgy nyilatkozott, hogy nincs probléma, de 76 vadásztárs szerint vannak gondok. Vagy a lopások gyakoriak, vagy csak simán feszültségeket okoz a vadkamerák jelenléte a vadásztársaságban. Nyilvánvalóan nem ott okoz feszültséget, ahol privát szórók üzemelnek, hanem ott, ahol mindenki által vadászható szórók vannak. Megjegyzem azt sem kizárt, hogy a lopások egy része is e feszültségek miatt következik be.

Mindezt azért kérdeztem meg, mert az elmúlt egy évben én szinte csak konfliktusokban találtam magam, amikor vadkamerát használtam, sőt a saját bőrömön is megtapasztaltam, milyen kényelmetlenséget tud okozni egy kamera. Ezeket vesszük most sorra, és lehetséges megoldásokat keresünk.

Amikor feltettem a kérdést és jöttek a válaszok, néhányan kommentben nem is értették, hogy egyáltalán mi gond lehet egy vadkamerával. Sőt még háborogni is kezdtek, hogy már ezen is problémázik valaki. Először én sem értettem, de később rájöttem, hogy a vadkamera jóllehet vadgazdálkodási szempontból egy hasznos eszköz, de nagyobb konfliktusforrás lehet, mint egy éjjellátó technika, melyet az ember egyedül, a les négy fala között használ. 

Figyelő szemek mindenütt

Ahol én kezdtem vadkamerát használni, ott szinte én voltam az egyetlen. Rajtam kívül egy kolléga rak még ki néha, de ő csak a téli időszakban és akkor is ritkán. Én viszont – mivel tesztelem őket a blogcikkekhez – több helyen is kameráztam, rotáltam a szórókat, dagonyákat, dörzsölőfákat. Persze nem egyszerre, mindig csak 1 vagy maximum 2 kamera volt kint a szórók valamelyikén, nem raktam tele a területet kamerákkal.

Nálunk központilag etetett szórók vannak, ahová bárki kiülhet, nincsenek magánszórók. No az ilyen helyeken jönnek a problémák.

A legtöbb esetben nem oda ültem ki vadászni, ahol a kamera volt, de ezt csak én tudtam. Az aktív tagtársak rendre beleszaladtak valamelyik készülékembe, amiről az elején nem tudták, hogy az enyém. Később, amikor már tudott volt, hogy én használok kamerákat, még akkor is mindig jött a telefon az elnöktől, vagy közvetlenül a tagtól, hogy az én kamerám van-e X/Y helyen. Miután egyszer volt egy kis balhé (terhelő bizonyítékot vett fel a kamera valakiről), egy másik idősebb tagtárs tette szóvá, hogy ő nem akarja, hogy kint az erdőn bárhol lekamerázzák úgy, hogy nem is sejti, elég volt ezt a megfigyelősdit az átkosban átélni. Mi az első reakció ilyenkor, pláne az előzmények után? “Csak az fél ettől, aki nem egyenes úton jár!” Aztán később rájöttem, hogy ez nem feltétlen így van.

A fiatalabb tagtárs meg mindig csak kérdezte, hogy az én kamerám van-e itt meg ott, majd mindig hozzátette, hogy egyébként nem zavarja, csak kérdi. De ismerem annyira, hogy ha ő kérdez, akkor általában az őt bizony zavarja, csak nem akar konfliktust. Persze azt is pontosan tudtam, hogy ők, akik nem használnak vadkamerát, bizonyára úgy érzik, jogosulatlan előnyöm van a téli szórós vadászatokon. Lenne is benne igazság lássuk be, ha oda jártam volna rendszeresen vadászni, ahol a kamera felvett valamit.

Itt még nem is éreztem annyira a súlyát a dolognak. Aztán nem sokkal később szerettem volna bekerülni egy másik társaságba is a megyében. Végül nem sikerült, de amikor még kérdéses volt a dolog, kicsit elautóztam a környékükre és próbáltam megismerni a területüket. Aztán vissza is hallottam, hogy láttak engem, mert megnéztem egy erdőszéli szórójukat és felvett a kamera. Észre sem vettem. Kellemetlen volt, vagy inkább kínos kissé. 

De az igazi súlyát csak akkor kezdtem érezni ennek az egésznek, amikor bekerültem a szomszédos társaságba is, ahol fiatalabb, modernebb a tagság. Ott meglehetősen sok a vadkamera-használó, több az aktív tag, és nincs annyi szóró sem. Ott szinte bármelyikre kilátogattam, már volt ott egy kamera. Bizony kellemetlenül éreztem magamat, nem akartam besétálni a látótávolságába, messziről kémleltem a szórókat. Nem akartam, hogy felvétel készüljön rólam, pedig semmi rosszban nem sántikáltam. Egyszerűen csak kellemetlen volt az érzés, hogy ha én oda belépek, akkor valaki figyelni fog. Ráadásul olyanok, akikkel (még) nem ismerjük egymást. Ezt addig nem érzi az ember, amíg ő maga a figyelő fél.

Mi szórónk, én kukoricám, te disznód

Azt is éreztem, hogy az a szóró, amelyiken vadkamera van, kvázi foglalt, hiszen valaki folyamatosan figyeli. A terület legszebb, legígéretesebb erdei szóróján 3 hónapja kint van valakinek a kamerája. 

Ezek miatt az is előfordult végül, hogy “kínomban” kiraktam a saját kamerámat is egy másik mellé, ami valljuk be nem épp etikus, dehát mit lehet tenni, ha hónapokig kint van valaki másé? Az is megtörtént egy másik szórón, hogy jöttek valakik etetni, és a kábelzárral felrakott kamerámat leszedni ugyan nem próbálták, de simán kikapcsolták. Később egy sima, fába tekerős konzollal felrakott kamerámat viszont le is szedték és elvitték. Szitkozódtam, mint a kocsis, hiszen vasárnap én vittem kukoricát arra szóróra, amin előtte nem volt takarmány (mert központilag ritkán etetik), kitettem a kamerát, majd csütörtökön más is vitt kukoricát oda, és elvitte a kamerámat. Egy tagtárs! Leszerelte és elvitte! Micsoda egy gyökér! – gondoltam. Egyből az ugrott be, hogy ő most biztos azt gondolja, hogy etetett a saját költségén, hát nehogy már más lássa meg és lője meg azt a disznót, amit ő magának odacsalogat. De gondolhatnám ugyanezt én is, hiszen négy nappal előtte én etettem. Akkor kinek a disznója lesz az, amelyik odamegy? Én disznóm, te disznód, mi disznónk? Lássuk be ez egy reális forgatókönyv. Vagy épp lesz majd akkor, amikor az elszállt terményárak miatt a központi etetés igencsak megritkul, és a vadászni akaró tagok gyakran maguk fognak szórni.

Közben az is eszembe jutott, hogy ha nekem van kint kamera, és valaki odamegy megnézni a szórót, bármennyire is nem tartom magam irigy embernek, azért csak megfordul a fejemben, hogy “bakker pont itt kell mászkálnod, ahol figyelem a vadat már hetek óta?”. Főleg, ha nekem, dolgozó, kétgyerekes apukaként épp nincs időm kimenni, neki meg mondjuk nyugdíjasként van. Butaság, de ilyen az emberi természet. Gyarló az ember. Ha meg én vagyok a másik oldalon, és meglátom valaki kameráját, kénytelenül is azt gondolom, hogy itt valaki már uralja a terepet, szóval számomra “no go zóna”. Amikor a harmadik “no go” szóróhoz érsz a területen, már kezdesz morcos lenni.

Megoldás?

Na itt esett le a tantusz, hogy ez így nagyon nem jó. Itt kezdtem megérteni a korábban problémázókat, amikor annak a bizonyos nemes szervnek a másik végén is álltam. Végül kiderült, hogy nem tagtárs vitte el a kamerámat, hanem maga a hivatásos vadász, aki egy ideje keresgéli a területen itt-ott felbukkanó, idegen kamera tulajdonosát. Bár kiderült, hogy nem én vagyok akit keres, de az is kiderült, hogy

náluk az a szokás, hogy ha valaki kamerát helyez ki, azt bejelenti, mindenki tud róla, és van egy Facebook-csoportjuk, ahol kötelező megosztani a képeket, hogy minden tag láthassa. Hoppá! 

Igen, az egyén számára ez kellemetlen, hiszen kirakod a kamerát, jön a disznó, és simán meglehet, hogy nem te ülsz ki másnap este rá, hanem valaki más. De a közösségnek ez a jó. És egy vadásztársaságban első a közösség, és csak második az egyén. Abban a pillanatban, ha egy vadkamera felvételét bárki láthatja, egyenlőek lesznek az esélyek. Nem lesz én disznóm, te disznód, csak mi disznónk lesz. Nem lesz tudat alatt foglaltnak tekintett szóró. Talán az sem lesz annyira kellemetlen, ha belépsz egy bekamerázott szóróra, mert nem azt érzed, hogy egyetlen ember “privát szférájába” léptél be, hanem csak simán egy “közösségi térben” vagy.

A vadkamera lopások még egy aktuális téma, de ezek után szentül hiszem, hogy a lopások egy részéért a tagok felelnek, és nem mindig idegenek. És gyakran épp a kamerák által okozott feszültségek miatt szerelik le (vagy rongálják meg) más eszközét, nem pedig azért, mert olyan nagy szükségük lenne rá, vagy mert pénzt akarnának belőle csinálni. 

A vadkamerák közösségi megosztásán túl megoldás lehet az is, ha azonosítóval látjuk el a készüléket, vagy használjuk az egyébként törvényileg kötelező “Kamerával megfigyelt terület” táblát az odavezető úton, rajta az elérhetőségünkkel. Máris más a fekvése a gyereknek ahhoz képest, amikor egy rejtélyes, idegen kamerába botlunk a területen bárhol, és fejben nem tudjuk hova tenni, kihez kötni, és ami nemkívánatos gondolatokat indít el az emberben.

Az is még egy jó megoldás lehet, ha le van korlátozva, hogy egy tag hány kamerát használhat egyidejűleg, és az is, hogy mennyi ideig hagyhatja kint egy helyen. Hogy csak egy szélsőséget mondjak: Utah-ban, Arizonában és Nevadában azért tiltották be kollektíven a vadkamera használatot, mert az USA-ban nem ritka, hogy egy vadász 10-15-20 kamerát üzemeltet egyszerre, ahogy az is, hogy a fent említett államokban egy népszerűbb public landen egy dagonyánál egyszerre 30-50 kamera figyeli az oda érkező vapitiket!

Mi messze vagyunk még az ilyen probémáktól, de nem minden problémától. Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél ugyebár…

Javaslom, hogy figyeljünk oda ezekre, mert egyre több a vadkamera az országban, így egyre több helyen fognak a fenti problémák felmerülni. Nem a tiltás, és az elzárkózás a megoldás, mert a vadkamera hasznos. A megoldás az ésszerű szabályozás a közösség érdekében.

ÍRTA

Nem csak vadász és blogger, de fotós is...

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Videók

Folyamatosan készülnek a Boly képküldős vadkamerák beüzemelési videói mind felhős, mind pedig emailes működéshez. Boly Bat BG310-M, Boly Crow BG584, Boly Falcon MG984G-36M a...

Hírek

Két új modellel is előrukkolt az UOVision, melyek már kaphatók Magyarországon. Az egyik az új, emailküldős Glory, a másik a beépített SIM-kártyás, csúcskategóriás Select...

Hírek

Egy ideje szinte csak a Gmailes átállás a téma a Vadász Blogon, és még nincs vége, készülnek a további útmutatók. Ám aki nem akar...

Hírek

Az új Boly 710-es képküldős vadkamera megszólalásig hasonlít a legolcsóbb BG310-M Batra, mégis árban az eddigi zászlóshajó, a Falcon fölé pozícionálta a gyártó. Mindamellett,...