Kalappal!

Mit keresel?

Hírek

Fontos változások a vadászati törvényben január 1-től

Olvasási idő: < 1 percAz Országgyűlés 2021. december 14-én elfogadta a november elején benyújtott módosító javaslatokat a vadászati törvénnyel kapcsolatban. Változott a trófeabírálat határideje és jövőre engedélyezik bizonyos keretek között az elektronikus vadhívók használatát.

2022. január 1-től lép életbe az új jogszabály, melynek mostani kiegészítése szerint az agancsot és agyarat az elejtéstől/birtokbavételtől számított 30 napon belül kell bírálni vinni. Ragadozófajok esetében továbbra sem kötelező a bírálat, de ha valaki élne vele, ekkor is az elejtéstől számított 30 napon belül kell bemutatni a trófeát.

Átment továbbá az elektronikus vadhívókról szóló módosítás is. E szerint elektronikus akusztikai eszközt csak jogellenesen tilos használni, ám egyes, meghatározott vadfajok állományának hatékony csökkentése céljából engedélyezett lesz. Erről egyelőre nem tudunk semmit, ugyanis egy később megjelenő végrehajtási rendeletben (Vhr.) fogják megszabni, hogy melyek ezek a vadfajok. Feltételezem a róka és a sakál mindenképpen közte lesz.

Addig amíg a Vhr. meg nem jelenik, tilos elektronikus vadhívót használni vadászaton!

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, vadgazda-technikus hallgató, Nocpix Global Ambassador.

Facebook

Ez is érdekelhet

Vélemény, ajánló

Olvasási idő: 12 percHogy egy kedves barátomat idézzem, a címben említett interjú már-már a konteós/oltástagadó szinten volt. Muszáj hozzászólni, mert annyi baromság és csúsztatás...

Hírek

Olvasási idő: 2 percMódosult a Vadászati Törvény, amiből leglényegesebb pontként a tájegységi fővadászok új egyenruháját bírta kiemelni az ország egyik legolvasottabb napilapja, de valójában...

Hírek

Olvasási idő: 5 perc2025. november 21-én lezajlott a rókatémát objektíven körbejáró szakmai konferencia Gödöllőn. Az objektivitás meglétére úgy vélem nem lehet panasz, az előadók...

Sztori

Olvasási idő: 21 percBár fotókkal és videós bejelentkezésekkel szanaszét posztoltuk a Facebookot, Instát, akármit Kiss Marcival a múlt hétvégi, csehországi Nocpix nagykövet-találkozóról, de úgy...