Tisztelt Telex szerkesztőség, Tisztelt Bakró-Nagy Ferenc!
Először is hadd mutatkozzam be. Korecz Márk vagyok, vadászattal, azon belül is legfőképpen vadászati technikával kapcsolatos blogot és YouTube-csatornát működtetek. Egyben régi olvasójuk is vagyok. Tán régebbi, mint a szerkesztőség legtöbb tagja, lévén hogy az Internettótól jutottam az Indexen át a Telexig. Ismerem a szerkesztőség történetét.
Teszem is gyorsan hozzá, hogy amióta Telex van, egyre többször fennakadok egy-egy cikken, hangvételen, mert hiába nevezik magukat független, objektív újságírásnak, sok esetben egyértelműen a kormány elleni bosszúhadjárat vezérli odabent a hangulatot, és ebben a hadjáratban gyakran ugyanúgy semmi nem szent, mint a kormánymédiában.
Tekintve, hogy a kormánytagok és a NER több tagja előszerezettel kötődik a vadászathoz, ezt rendre kipécézik maguknak, nem kímélve sem istent, sem embert…sem szakmát. A kákán is csomót keresve támadják a vadászatot csak azért, hogy valamit beszólhassanak Semjén Zsoltnak, Kovács Zoltánnak és a hasonlóknak.
Kérem vegyék észre, hogy ezzel több kárt okoznak, mint hasznot! Kérem legyenek tekintettel arra a 70.000 magyar vadászra, és en bloc a vadászat és vadgazdálkodás csodálatos és nagy hagyományokra épülő hazai szakmájára és szakembereire, akiknek az égvilágon semmi köze az Önök bosszúhadjáratához és aktuálipolitikai tevékenységéhez.
Egyre terjed a vadászellenesség a világon, melynek eredője a tudatlanság, vezérelve a cancel culture, eszköze pedig a média. Az ilyen cikkekkel Önök ehhez bőszen asszisztálnak. Még ha a vadászattal lenne az igazi bajuk, meg is érteném, mindenki abban hisz amiben akar, jóllehet a hithez nem ártana némi tudást is összeszedni és attól a ponttól hinni, ahol véget ért a tudomány. De Önöknek Semjén Zsolttal, a Fidesszel, Magyarország kormányával van bajuk, és nem a vadászattal, mégis a vadászat húzza a rövidebbet ebből a történetből.
Node lássuk a kérdéses cikket, ami számos kívánnivalót hagy maga után a fentiek tükrében. Kezdjük azzal a mellékszállal, hogy a cikk elején emlegetett szerző, Felix Salten szenvedélyes (magyar születésű osztrák) vadász volt, és eredeti regénye Bambiról nem egy gyerekmese, nem kitalált történet, hanem a természet kemény és könyörtelen igazságát bemutató fejlődésregény volt… felnőttek számára. Csak a későbbi fordítások és Walt Disney saját, amerikás feldolgozása tették jelentősen elferdített gyermekmesévé. Azzá, amit Önök is ismernek, és amit Salten nem ily’ bugyuta módon akart tálalni a nagyérdeműnek vadászemberként. Mellesleg hasonló cipőben jár Fekete István is a Vukkal, aki amúgy bírálta is Saltent a Bambi miatt.
Hogy kell-e kabalaállat egy vadásznapnak, azt nem tudom, de a célja egyértelmű, megszólítani egy kedves erdei figurával az oda látogató gyerekeket, közelebb hozni hozzájuk a vadvilágot épp úgy, ahogy Önökhöz közelebb hozta azt a Bambi-mese annak idején. Tán még van némi párhuzam is, mert a Bambi bemutatta a természet rideg valóságát, és tulajdonképpen ezt teszi a kabalafigura is, jóllehet valóban kissé morbid módon, ha nagyon elvonatkoztatunk. Dehát – ha már itt tartunk – hol vagyunk mi még a párizsi Olimpia megnyitójától, vagy az Eurovíziós dalfesztiváltól morbiditásban azzal, hogy főzőkötényt akasztunk az ételbe szánt állat nyakába. Gyorsan teszem is hozzá, hogy ha egy falunapon lenne egy tehénfigura nyakában kötény, a lőtéri kutyát sem érdekelné, mert nem szerepel benne cuki őzike, nincsnek a történetben “gonosz” vadászok, akikkel uszítani lehet, és nincs Semjén Zsolt sem.
A fővédnök ezeken a rendezvényeken tán kivétel nélkül dr. Semjén Zsolt, aki nem csak Semjén Zsoltként van jelen, hanem az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökeként. Ez van. Ne tessék gondolni, hogy mi, a 70.000 vadász hívjuk oda őt. Csak úgy jön. Mindig. Semjén úr szeret a vadászat és vadgazdálkodás origója, védelmező atyja címében díszelegni, és hát néha valójában az is. Néha(!) csinál jó dolgokat, ezért a vadászok jobb híján elvannak ezzel a felállással, de ha Jóska Pista a Faroknélküli Macskapárttól tenné meg ugyanezt a vadászatért, azzal is ellennének, mert a vadászat és a vadgazdálkodás ügye fontos ennek a 70.000 embernek, nem a politika. Továbbá álljunk is meg itt egy szóra: “kilőtt rénszarvast helikopterről lógatva szállító Semjén Zsolt”. Ezt Önök pejoratív jelzős szerkezetként használják, hogy még jobban befeketítsék Semjén Zsoltot a cikkben (ahogy szokták…khm). De tudni illik, azokon a skandináv vidékeken ez bevett szokás, hiszen a tajga ősvadonjában nincsenek utak szállítójárművek számára, tehát a vadászat és vadgazdálkodás során a területre bejutás-kijutás, és legfőképpen a szállítás rendszerint helikopterrel történik. Mert ez nem Amerika, ahol levágják a trófeát, a húst meg otthagyják a ragadozóknak, mert macera lenne kivinni a vadonból. Ez Európa, ahol a vadhús megbecsült érték. Nem Semjén urizálása vagy bárminemű kegyetlensége okán alkalmaztak helikoptert, hanem ott így szokás, de tény, hogy mindezzel könnyű félrevezetni az olvasót, és még jobban uszítani Semjén ellen. Uszítsák őket mással, itthon is vannak NER-esek, akik helikopterrel járnak ide-oda, többek közt vadászni is, mert kocsival mégiscsak ciki állni a dugóban az M7-en. Akik a saját, másoktól einstandolt területükre járnak. Az aukciókon visszatérő törzsvendégként vásárolt sokmilliós puskákkal, amit a hatalom által bekebelezett Nimród magazin sem volt rest anno megírni. Ezekbe tessék kapaszkodni, ne holmi – Önök számára ismeretlen – külföldi bevett szokásba.
Aztán a főzőverseny a vadásznapnak mindig központi eleme. A vegán hamisgulyásnak még a felemlegetése is főbenjáró bűnnek nevezhető egy ilyen rendezvény kapcsán! Most megint túlzásba akarunk esni? A ló túloldalára esett át a metoo, a BLM és a woke is. Mindig-mindig átesünk a nyergen, amikor lovagolni próbálunk (pedig azt mondták lovagolni jó), és ennek kontraproduktív végeredménye, hogy megutáljuk a lovat.
Tehát akkor ott tartunk, hogy egy vadásznapon felemlegetjük, hogy nem vegán hamisgulyás rotyog a kondérban? Tényleg rá akarjuk olvasni a világ egyik utolsó, férfias, két lábbal a földön járó, jellemformáló, alapvetően jó és hasznos ügyet szolgáló, konzervatív hagyományokat ápoló, nem mellesleg az emberrel egyidős tevékenységére és képviselőire ezt a kurva vegánságot? Már megint ott tartunk, hogy igen persze, legyen vegán aki szeretne, mi nem fogjuk őt győzködni arról, hogy ne legyen az. De a ló túlodala ismét, hogy a vegánok nem nyugszanak, és erőszakkal vegánná akarják tenni a világot. Mi vadászok ebből nem kérünk. Az a bizonoys vadpörkölt egészséges, finom, és százszor kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a veganizmusnak.
Igen, tudom, hogy nem ez volt a cikkben annak sornak a fő mondanivalója, de ahogy az öreg székely mondta: “Jó hogy direkt volt, mert viccnek durva lett volna.”
Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.