Kalappal!

Mit keresel?

Hírek

Nem módosul a vadgázolások ügyeinek bírói gyakorlata!

Olvasási idő: < 1 perc Egy portál lehozta a Magyar Közlönyben megjelent határozatot, mások meg bőszen osztogatják azzal a felütéssel, hogy változni fog a vadgázolások kármegosztása az elszenvedő fél és a vadásztársaság között. Közben meg a cikkben nem is ez áll, csak figyelmesen kellene olvasni.

A nagyjából a Velvet kis színes rovatának színvonalán működő vadászati weboldal hozta le elsőként a cikket, miszerint az Alkotmánybíróság egy autós szarvassal való ütközésének korábbi bírói ítéletét törölte, és a vadásztársaságra hárította a kárt, holott az autós állt, és egy rudliból kiváló szarvas nekirohant a kocsinak. Már ez a weboldal is olyan címet adott a cikknek, hogy “változás várható” a bírói joggyakorlatban.

Bizonyára a szerkesztő maga sem olvasta végig a cikket, ahogy a többiek sem, akik átvették. Pedig világosan le van írva benne, hogy 2014-2015 között volt egy év, amikor más törvényi szabályozás volt érvényben, és az Alkotmánybíróság csupán annyit mondott ki, hogy az említett autós ügyére az azévi törvény vonatkozik. Az alapján pedig a vadásztársaságot terhelte a vadgázolásban elszenvedett anyagi kár.

De sem előtte, sem pedig azóta NEM az a törvény van érvényben! Nem várható semmiféle törvényi változás!

Továbbra is csak akkor terheli a vadásztársaságot az anyagi kár, ha nem volt kint a vadveszélyt jelző tábla, vagy ha bizonyíthatóan a vadászati tevékenység idézte elő a közúti vészhelyzetet, és az ebből keletkező anyagi kárt.

Amennyiben egyik félnek sem róható fel az eset (mint ahogy történt ez a cikkben szereplő ügyben is), úgy a jelenlegi szabályozás szerint mindkét fél a saját kárát viseli.

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Tudtad-e?

Olvasási idő: 4 perc Jómagam is belevágtam a 6.5CM világába, de széleskörű tapasztalatokról sajnos egyelőre nem tudok beszámolni. Viszont addig is kutakodtam, információt gyűjtöttem,...

Hírek

Olvasási idő: 2 perc Egyelőre tesztüzemben indul a szigorítás néhány megyében, melyre a tavalyi vadászati törvénymódosítás adott jogalapot.

Hírek

Olvasási idő: < 1 perc Hivatalos közleményt adott ki a Vadászkamara, reagálva az elmúlt hetekben (lássuk be, inkább hónapokban) felröppent sajtóhírek kapcsán, mely azt...

Tudtad-e?

Olvasási idő: 10 perc Zöldbe, barnába öltözünk, narancs láthatóságit veszünk fel, a lámpáknál, fényvetőknél meg arról vitatkozunk, hogy mit lát a vad, és mit...