Tud-e annyit egy középkategóriás gyártó csúcs-távcsöve, mint egy prémiumgyártó belépője? Ezt a kérdést akár fordítva is fel lehetne tenni: a prémium belépőszinten csak a nevet fizetjük meg, vagy okkal nevezik még azt is prémiumnak? Ennek jártam utána.
2021-ben teszteltem a DDoptics termékpalettáját, köztük a remekbe szabott HDS és SHG modelleket. Akkor azt merészeltem leírni először a tesztjében, hogy az SHG tud annyit, mint egy Leica Ultravid. Végül ezt a publikált cikkben úgy finomítottam, hogy „ezt a teljesítményt ‘Made in Germany’ felirattal 200.000-rel többért adják”. Alapoztam ezt arra, hogy mégelőtte maga az Ultravid, a Geovid és a Noctivid járt nálam teszten. 2021 óta ha eszembe jut ezt a teszt, mindig azon rágódom, hogy vajon erősre sikeredett-e ez a mondat. A sors úgy hozta, hogy ha nem is az Ultravid, de a Leica belépőjét reprezentáló Trinovid került hozzám hasonló nagyítással és objektívvel, mint az épp megvásárolni szándékozott csúcs-DDoptics, az SHG 10×42. Így hát adta magát a dolog, hogy igazolni tudjam az 5 évvel ezelőtti állításomat, és egyúttal szofisztikáltabb rálátást is biztosított számomra arra, hogy gyártók mivel tudják befolyásolni az árcetlit.
Ahogy céloztam rá fentebb, a két alany a Leica Trinovid 10×42 HD, melyet e cikk írásakor kb 510ezer forintért kínálnak, illetve a DDoptics SHG 10×42, mely jelenleg kb. 400ezer forint (jóllehet a bevezetéskori ára 480ezer volt, és járt 530-nál is az elmúlt fél évben).
Külső
A két távcső közül a Leica valamivel kisebb, rövidebb, ellenben kb. 40 grammal nehezebb, mint az SHG, mert utóbbi magnéziumötvözetből készült házzal rendelkezik. A Leicánál nincs túl nagy variálás, felépítésre, kezelésre a Trinovid, az Ultravid és a Geovid szinte ugyanazt a formavilágot követi, az egységes designt csak a Geovid banán alakja, vagy az Ultravid nyitott hídja töri meg kissé. A DDopticsnál pedig az SHG a HDS-re hasonlít, de nem teljesen egyformák, a többi modelljük pedig teljesen más, nincs egységes design-nyelvezet.
Alapvetően mindkét távcső zárt hidas, a Trinovid ezt le se tagadhatná, ugyanakkor az SHG-n nem szélesebb a híd, mint bármelyik nyitott hidas kollégájánál, szóval itt véleményes a bekategorizálás. Nevezhetnénk akár nyitott hidasnak is, kényelmesebb fogni, mint a valóban zárt hidas Trinovidet.
A Trinoviden a dioptriakülönbség-állítást hagyományos módon a jobb okuláron lévő gyűrűn végezhetjük, míg a DDoptics erre speciális módot választott. Náluk a fókuszgyűrűt kell kihúzni és tekerni (pont mint a Leica Ultravidnél), hogy a jobboldali tubus élességét külön állítsuk (+/- 3D), ezáltal a távcső az extra gyűrű hiányában letisztultabban tud kinézni. A szemkagyló mindkét távcsőnél jó minőségű, 3-4 állásban lehet kitekerni.
Mindkét távcsőhöz korrekt tokot, kupakokat és nyakpántot kapunk, bár ez utóbbinál a DDoptics a Leica neoprén pántjához képest még jobban odatette magát a bőr/lóden Niggeloh Classic nyakpánttal, ami önmagában ér 20.000 Ft-ot. Ugyanakkor az objektívkupakjai bár puhák, de kissé szűkek, nehéz felrakni, cserébe nem is lehet könnyen lesodorni egy mozdulattal.
Külsőhöz sorolnám még a lencsebevonatok közül a lótuszeffektust produkáló, párásodást gátló és vizet taszító nanobevonatot, mely a Leica ezen szegmensében még nincs jelen, viszont a DDopticsnál nem spórolták le. Hidegebb időben óriási áldás, hogy a távcső nem párásodik a leheletünktől, ha mégis, akkor két másodperc alatt leugrik róla a homály, ha picit eltartjuk a szemünktől. A Leicánál ez a bevonat (náluk AquaDura a neve) csak az Ultravidtől fölfelé adott, a DDopticsnál pedig a Pirschlertől felfelé.
Építési minőségben, felhasznált anyagokban mindkét távcső abszolút korrekt szintet hoz, nem lehet belekötni. Talán még annyit érdemes megemlíteni, hogy a DDopics hídján van állványmenet, a Leicának nincs.
Fókusz és képminőség
Akármennyire és szép emlékeim maradtak az SHG-ről, be kellett látnom, hogy a Leica fókuszgyűrűje finomabb és precízebb. A Trinovid ilyen tekintetben végzi a dolgát ahogy kell, a fókuszgyűrűje pont eléggé feszes, pont eléggé olajos mozgású, és nulla holtjátéka van. Ezzel szemben a DDoptics SHG-é igénytelenebb, kevésbé olajos, kicsit műanyagosabb mozgású és engem is meglepett, hogy érezhető holtjátéka van. Az 5 évvel ezelőtti teszten ez nem tűnt fel, szóval lehet a nálam lévő példány ilyen, mert elfekvő készlet vagy kiállítási darab volt valamelyik vadászboltban. Vagy szórás van a gyártónál ebben, vagy megnyúzták már szegényt a boltban éveken át, de akkor meg azt szűrhetjük le, hogy idővel elveszíti gyári állapotát.
Amit viszont a fókuszmechanikában elveszített az SHG, azt a terepi képminőségben visszahozza. Ez a távcső mindig is bitang éles volt. Élesebb mint a Trinovid? Nem. Szinte pont ugyanolyan. Hol egyformának tűnnek, hol talán a Leica-lencse egy hangyaf.nyival élesebb, de ezt megállapítani még akkor is nagyon jó szemek kellenek, ha valaki egymás után váltogatja a két távcsövet. Az inkább feltűnőbb, hogy a DDopticsnak jobb a kontrasztja, mélyebbek benne az árnyékok, virítóbbak a csúcsfények és élénkebbek a színek is, ezáltal néha még élesebbnek is tűnik. Bizonyára ebben szerepet játszik a nappal 93%-os, éjszaka 90-91%-os fényáteresztése. A tükröződésmentesítő bevonatai is komolyabbak az SHG-nak, mert naplemente után a világosabbik horizont irányában nézelődve a Leica Trinovid tud picit csillanni, kicsit tejesedni, míg a DDoptics SHG nem produkál hasonlót, nem lehet zavarba hozni. Ilyet márpedig csak az Ultravid, a Geovid és főképp a Noctivid tudott. A Trivonvidban a kromatikus aberráció (sötét-világos élek mentén jelentkező színhiba) is jobban jelen van, mint az SHG-ban. Utóbbinál inkább csak a képszéleken tapasztalható, a Trinovidban enyhén, de középen is.
Verdikt
Két megállapításra jutottam ezzel az összehasonlítással. Az egyik, hogy számomra jó választás volt az SHG 10×42, brutáljó ár/érték arányú távcső. Nekem személy szerint abszolút nem érné meg 110ezer forinttal többért a Trinovid, ha csak a tudását nézem. Ha viszont azt veszem alapul, hogy az mégiscsak egy Leica, hogy az itt volt már 30 éve is, és vélhetően itt lesz még a következő 30 évben is, akkor meg lehet érteni, ha valaki ezt választja, mert ez is fontos számára. A DDoptics SHG-t német design alapján Japánban gyártják, és 30 év EU-garanciát vállal rá a gyártó. A Leica Trinovidet német design alapján Portugáliában gyártják, és 10 év világgari van rá. Kérdés, hogy hol lesz a DDoptics 30 év múlva, és hol lesz a Leica ugyanennyi idő után?
A másik dolog pedig szimplán csak érdekes volt számomra. Itt van a Leica, aki zseniális üveget gyárt és tesz a távcsöveibe. Ez adott, butább üveget nem fognak beletenni még a belépőmodellbe sem, nem tehetik meg, a név is kötelez, meg minden… Adott továbbá, hogy a Leica egy hatalmas cég, komoly forgalmazói hálózattal, marketinggel, kutatás-fejlesztéssel stb, ami sokba kerül, ezt a vásárlónak kell megfizetnie. Mivel tudják levinni tehát az árát egy belépőmodellnek? Hát azzal, hogy nem Németországban gyártják, hanem olcsóbb munkaerővel rendelkező Portugáliában, jóllehet ott a saját gyárukban, ugyanazokkal a gépekkel mint Wetzlarban, és ugyanazzal a minőségellenőrzéssel. Illetve azzal, hogy ezt-azt kihagynak a belépőszinten: néhány drágább technológiájú lencsebevonatot, könnyű magnéziumházat, fancy belső dioptriaállítást. Ezzel szemben itt egy DDoptics, egy kis családi cég, alig kell marketingre és salesre költeniük, az általuk tervezett távcsöveket bérgyártásban megcsinálják Japán legjobb üzemeiben, így emiatt bele lehet rakni a jó minőségű üveget, extra technológiát és a prémium kiegészítőket is. És még így is olcsóbb lesz egy százassal. Nem fedeztem fel ezzel a spanyolviaszt, csak érdekes volt saját szemmel látni és megérteni a piaci mechanizmusokat. Itt már csak az a kérdés, hogy ha a digitális technika is eljut erre a szintre (mert el fog jutni), mihez nyúlnak majd ezek a gyártók?
Share:
