Válasz a Zöld Alternatíva Magyarországért posztjára

Kezdjük is az első kérdéssel: „ha valóban túl sok a vad, miért etetik, szaporítják és tenyésztik őket folyamatosan?” Az etetésről még beszélek, viszont nem teljesen tiszta számomra, hogy a “szaporítják/tenyésztik őket” kifejezés alatt itt pontosan mit értett a szerző. Ha a vadfarmokat és vadaskerteket érti, az zárttéri vadtartásnak minősül és gazdasági vállalkozásként csinálják néhányan az országban. Ezeken a helyeken kvázi fogságban tartott állatok élnek, ezeket ne keverjük a klasszikus szabadterületi vadgazdálkodással.

Gondoltam rá, hogy végigmegyek egyenként a kritika állításain, de mivel egy rendszer egészét, alapjait tárgyaljuk, célszerűbb inkább elmagyarázni, hogy hogyan működik Magyarországon a vadgazdálkodás, és a poszt szerzője miket hagy figyelmen kívül és felejt ki az érveléséből. 

Egy kis ökológia

Kezdjük azzal az ökológiai alaptézissel, hogy a természet egyensúlya csak hosszú távon tekintve létezik, és nincs tekintettel se rám, se a Zöld Alternatíva mozgalom képviselőire, sem senki másra ezen a bolygón. A hosszú táv azt jelenti, hogy a rendszer dinamikus, egyszer fent, egyszer lent, ingadozik minden, de ha évszázados-évezredes távlatokban nézzük, akkor valóban egyensúlyra törekszik, mert minden történésre van egy reakció, és minden reakcióra egy ellenreakció, amik balanszírozzák egymást. De mivel dinamikus, ezért sosem állapodik meg a rendszer egy ideális ponton, már csak azért sem mert millió változója van. Ezt az ingadozást viszont az ember, mint a Föld nevű bolygó domináns faja – az antropocén korszak megteremtője – nem képes komoly konfliktusok nélkül elviselni. Nem engedhetünk meg magunknak szaporodást szabad élőhelyek (lakóhelyek, munkahelyek, közlekedés) nélkül, nem tudunk együtt élni minket mindennaposan fenyegető ragadozókkal, nem engedhetjük meg, hogy az ételünket megtermelő helyeket más élőlények tizedeljék, nem engedhetünk meg pusztító betegségeket sem, amik minket tizedelnének, stb.

Itt mellékszálon megpendítenék egy érdekes kérdést, hogy vajon milyen felsőbbrendű célja van a sorsnak, evolúciónak, Istennek, akárkinek azzal, hogy az az ember, aki a bolygó legintelligensebb, legnagyobb hatású faja nem évente egyszer szaporodik/párzik mint a legtöbb növény és állat, még örömét is leli a közösülésben, emiatt feltalálta a fogamzásgátlót? …akárhogy is, le tudta uralni a bolygót és a saját érdeke szerint alakította. 

Visszatérve tehát, a saját túlélésünk és boldogulásunk miatt kénytelenek vagyunk a természet működésébe beleszólni, alakítani azt. Ezt az elmúlt évezredekben teljesen önös érdekből tettük, de szerencsére a 21. századra már egészen jó elképzelésekkel rendelkezünk arról, hogy mire kell figyelnünk, mi jó a természetnek és mi nem. Még ha ilyen-olyan érdekekből nem is tartjuk be, de legalább tudjuk mivel ártunk – itt most nem a vadászokról, vadgazdálkodókról beszélek, hanem összességében az emberről: egyszerű hétköznapi emberektől kezdve, a politikusokon át, az iparmágnásokig, mindenki.. Aki mondvacsinált természetvédőként abba a hitbe ringatja magát, hogy az embernek el kéne engednie a gyeplőt, sajnos idealista álmokat kerget. Bonyolultabb rendszer ez annál, hogy egy csettintésre megszüntessük. 

Ebben a fent említett folyamatban az ember jelentős mértékben megszabadult a ragadozó fajoktól ezen a vidéken, ahol mi élünk. A ragadozó fenyegetést jelentett az ember mindennapi életére és a vagyonára, mely általában a jószágaiban öltött testet hosszú évezredeken keresztül. Minden egyes faj ezen a bolygón boldog lenne, ha a létét nem fenyegetné egy a táplálékláncban feljebb álló másik faj, történetesen egy ragadozó. Hogy Joe Rogant idézzem, “Green shit grows out of the ground, dumb shit eats the green shit, mean shit kills the dumb shit.” Gyengébbek kedvéért, és a nyomdafesték keretein belül: “a zöld bigyó nő a földből, a buta bigyó megeszi a zöld bigyót, a gonosz bigyó megöli a buta bigyót”. Ez a tápláléklánc végtelenül leegyszerűsítve, aminek a csúcsán mára az ember áll, aki nem tűrt meg soha konkurenciát. Ahogy egyébként kint a vadonban sem tűr meg semmi az ottani, helyi lánc csúcsán: ahol megjelenik a sakál, ott elkezd kikopni a róka. Ahol megjelenik a farkas, ott nem túl sikeres a sakál. És ahol feltűnik az ember, ott vele konkuráló ragadozónak sajnos azóta nincs helye, amióta ember létezik és olyan szintre fejlődött, hogy le tud számolni a konkurenseivel. Nem, vagy nem csak a vadászok, a ragadozót az egyszerű parasztember is irtotta évszázadokon át. 

Fontos itt megemlíteni, hogy az ember nem csak megölte a ragadozókat, hanem el is űzte őket. Se a farkas, se a medve nem él meg két ipari park között, vagy autópályák szegélyezte, talpalatnyi zárványrészeken. Ez utóbbi sokkal jobban befolyásolta a ragadozók eltűnését, mint az egykori irtásuk. A mondvacsinált természetvédők szeretik azt hangoztatni, hogy a gonosz ember irtotta ki a ragadozókat és ezért nincs most. Ez azonban orbitális lódítás. Régóta lőjük a rókát, mégsem fogy, mert van élőhelye. És már évtizedek óta nem irtjuk a nagyragadozókat, fokozottan védett fajok, mégse terjedtek el ismét, mert nincs élőhelyük. Mi mindannyian vettük el az élőhelyüket. Én, te, és a Zöld Alternatíva szerzői, akik internetes közösségi médiában írják a posztjukat, és akik élvezik, hogy egy kis pötyögéssel és egy kattintással többezer embert tudnak elérni. De ezt csak úgy tudják megtenni, hogy a számítógépüket, telefonjukat ipari üzemekben rakták össze, amiket utak, vasút és repterek kötnek össze, és az internetüket egy gigantikus szerverközpont szolgáltatja, ezek pedig mind-mind elvették a ragadozók és más állatok élőhelyét, a háborítatlan erdőket, mezőket. A Zöld Alternatíva szerzői is bizonyára esznek valamit, amit valahol megtermelnek, azok is a háborítatlan erdőket, és a lecsapolatlan vizes élőhelyeket vették el, amikor beszántották és bevetették őket. Szóval lehet itt álszentesedni, csak nincs értelme. 

VadGAZDÁLKODÁS és vadászat

Ahogy a Zöld Alternatíva is írja, a vadászat kezdetben a táplálékszerzést szolgálta, ma már nem csak ez az egyetlen funkciója (azért ne feledjük, ma is megesszük, amit elejtünk, és a jelenleg elérhető legtisztább, legegészségesebb húsbeviteli forrás!), hanem a vadgazdálkodás része is, hiszen a “gonosz bigyók” hiányában valakinek kordában kell tartania a “buta bigyókat”, különben kitör a káosz. 

Namármost annak ellenére, hogy a vadgazdálkodás ilyen fontos, kvázi a hétköznapi életünk nyugalmát biztosító eszköz, és annak ellenére, hogy a tájban élő vad az állam tulajdona, a vadgazdálkodás mégse kerül az államnak, így az adófizetőknek egy fillérjébe sem. Önfenntartó, mégpedig azért, mert a vadgazdálkodás és azon belül a vadászat egy olyan dolog, amiért a vadászó emberek hajlandóak pénzt, időt és energiát áldozni. Mert hát ugye vadászni jó, egyik utolsó ősi ösztönünk a párválasztáson-szaporodáson túl, de sokan szeretnék ezt is kiölni a modern emberből. Viszont ha a vadgazdálkodás pénzbe kerül (márpedig pénzbe kerül) és önfenntartó, akkor valóban nevezhetjük gazdálkodásnak, és valóban anyagi érdekek mozgatják azon túl, hogy vadászni jó (szeretik csak az egyiket vagy a másikat külön tárgyalni a vadászellenesek, de a kettő elválaszthatatlan). Ez egy rendszer, ahol van kereslet és ennek a keresletnek megteremtik a kínálatot szakmai munkával, és a végén mindenki jól jár. A kereslet kielégítve, a gazdasági alapú működés eltartja magát, és állambácsi is jól jár, mert van aki a saját költségén kezeli az ő vadját, ami egy fontos dolog. Tudjátok, egy kertben is muszáj kertészkedni, különben nem lesz kert.

Ahhoz, hogy ez a rendszer rentábilisan működjön, vadra van szükség. Jó minőségű vadra, aminek értéke van. A rentábilis nem azt jelenti, hogy valaki degeszre keresi magát a végén, hanem azt, hogy a rendszer stabilan eltartja magát, nullszaldós, vagy ahogy a szakmán belül mondjuk, “plusznullás”. A +0 azt jelenti, hogy a nullszaldó felett lehet egy kis haszon, amiből tovább lehet fejlődni, vagy épp szűkösebb évekre tartalékot lehet képezni, de pénzt effektíve senki nem keres a végén. (Persze akad ellenpélda is, de Magyarországon kevés a privát, profitorientált vadgazdálkodási egység. Az ország külterületeinek egésze vadászterület, és kb 1300 vadászatra jogosult között osztódik fel, melyek kevés kivétellel vadásztársaságok, amik gyakorlatilag nonprofit sportegyesületek jogilag, a tagjaik pedig egyszerű, hétköznapi emberek. A maradék területek jelentős része állami erdőgazdasági terület, és csak egy kis hányad van, ami profitorientált vadgazdálkodási cég kezében van.)

Hogy ez a rendszer jól működik-e vagy sem, azon lehet és érdemes vitatkozni. De az elvitathatatlan, hogy a rendszernek érdeke, hogy sok és jó minőségű vad legyen, hiszen ettől működik. A sok itt nem azt jelenti, hogy akár végtelen, hogy minél több, annál jobb. Ez gazdálkodás, az pedig kábé Adam Smith, Karl Marx és Milton Friedman óta a hozamot igyekszik maximalizálni. Ha túl kevés a vad, kevés a lehetőség, kevés a bevétel, a rendszer nem működik. Ha túl sok a vad, akkor bár sok lehetőség és sok bevétel lesz, de sok a költség is (pl. vadkár), ráadásul a minőség rovására is megy, ezek pedig a hozamot csökkentik, tehát ez sem jó irány. Van egy arany középút, ahol maximalizáljuk a hozamot. A vadgazda ide igyekszik beállítani a vadlétszámot. Ez a mennyiségi kontroll.

De van egy minőségi kontroll is. A hozamot úgy lehet maximalizálni adott vadlétszám mellett, ha az állomány minél jobb minőségű. A minőségét élőhelyfejlesztéssel, tudatos szelekcióval, és ha szükséges, tudatos takarmányozással lehet növelni. Az élőhelyfejlesztés lenne a legfontosabb, hiszen ha jó az élőhely, nincs szükség kiegészítő takarmányozásra. Az élőhelyfejlesztés ráadásul a nem vadászható, védett fajok számára is kedvez (melyik madár, hüllő, vagy emlős ne örülne a végtelen kukoricatáblákat megtörő fasoroknak, csendereseknek, a kaszálatlan réteknek, vagy épp az újralétesített vizes élőhelyeknek?). Ez tehát a természetvédelemmel egy közös cél. 

Sajnos azonban azonban országunk zsúfolt, élőhelyeink nem optimálisak, és a rendszerben a vadgazdálkodók hátrébb vannak a többi érdekcsoportnál (agrárium, ipar), tehát az élőhelyfejlesztésben nem túl nagy az eszköztáruk. Ugyanis nem az övék az élőhely, amit fejleszteni kéne, hanem másé, másnak meg más érdeke van. Ha nem jó az élőhely, akkor a vad nem találja meg benne a szükséges, de legfőképpen ideális táplálékot, ezért takarmányozzák. Ezért van annyi vadetető, ahol szemes, szálas és lédús takarmánnyal, nyalósóval, friss vízzel látják el az év során, szükség szerint, hogy az a vad minél szebb, életerősebb és egészségesebb legyen, és hogy ne vándoroljon el másik területekre. Ez ugyanakkor kiegészítő takarmányozás, nem eltartó. Vadgazdálkodási szakmai alapelv, hogy a takarmányozás nem növeli, nem növelheti egy élőhely eltartóképességét. Továbbá ne keverjük a valóban takarmányozásra szánt, de jóval ritkább vadetetőt és vadföldet a sokkal gyakoribb, de nem takarmányozási célt, hanem a vaddisznó válogató vadászatát szolgáló szóróval. Egyébként mindkét célnak (ti. életerős vad, ami még helyben is marad) gazdasági és szubjektív oka van. Gazdasági, mert így lehet belőle bevételt termelni, ami muszáj, és szubjektív, mert a szép, egészséges vadat mindenki szívleli. Néhány agrárgazdát leszámítva mindenki jobban szeret kint a határban nyüzsgő életet látni, kies táj helyett. Ez szakmai munka, melynek eredményeként a magyar vad évtizedek óta a világ élvonalában van értékét és minőségét tekintve. 

A fentieken túl van azonban egy limitáló tényező(csoport). Igazából több is. Az egyik csoport az ökológiai (természetes) és ökonómiai (gazdasági) eltartóképesség. Ezt a vadgazdák és az állam igyekeznek figyelembe venni. Hogy jól csinálják-e vagy sem, azon lehet vitatkozni. A Zöld Alternatíva ezt a kérdést is feszegeti, csak keveri a szezont a fazonnal. Természetes eltartóképességről beszél, meg vadkárról. Közben a kettő nem függ össze. A természetes eltartóképesség határán az élőhely felélése, a betegségek megjelenése, a stressz, a szaporulat csökkenése jellemző. Egyik sem tapasztalható a hazai nagyvad fajainknál. Na jó, leszámítva a vaddisznót, ahol bejött az ASP és elkezdett tarolni. Meg is oldotta a vaddisznókérdést egy időre. Amiről a ZAM beszél, az a vad károkozása a fatelepítésekben és a mezőgazdaságban. Ez inkább az ökonómiai, gazdasági eltartóképesség témaköre, nem természetesé, hiszen itt a vad az embernek okoz, elsősorban gazdasági kárt, nem a természetnek vagy saját magának. Az, hogy az erdő nem tud felújulni, csak ha bekerítik, pénzbe kerül, tehát az is gazdasági kár. Persze lehet mindenre példát és ellenpéldát felhozni, például hogy a vadjaink táplálkozása miatt épp most halt ki egy cserjefaj a Vértesben. Ez az érvelés és vita már messzire visz. Vissza az ökológiához és az élőhelyhez: az a cserjefaj az emberi jelenlét miatt került veszélybe. Ilyen-olyan okok miatt megváltozott, tönkrement az élőhelye, és a maradékot valóban a vad ette ki végül. Akkor most a vad a hibás, vagy az ember, aki megváltoztatta az élőhelyet? Ráadásul elszigetelt eset is, ettől még persze vitázni lehet róla. Szóval aki kicsit jobban beleássa magát ebbe a dologba a hangzatos Facebook-posztokon túl, láthatja, hogy bonyolultabb történet ez annál, mint ahogy a fotel-állatvédők és fotel-természetvédők próbálják leírni egy-egy tenyérnyi posztban. Persze ők a számukra már túl magas szakmai érvelést, amire már nem tudnak reagálni szakmai tudás hiányában, elintézik egy röhögős emojival, vagy egyetlen szóval: greenwashing. „Zöld mosdatás.” Lelkük rajta. Magyarország kormánya is komplett geopolitikai és gazdasági problémákat elintézett sokáig annyival, hogy Brüsszel, meg Soros. Betehetjük melléjük a greenwashingot is a történelmi bullshitek szótárába.

No visszatérve… a másik limitáló tényező a vad tulajdonosa, a Magyar Állam, ezen belül is az Agrárminisztérium, ezen belül is a Vadászati Hatóság. Ők mondják meg, hogy kis hazánkban milyen vadfajból mennyi lehet és/vagy kell. Miből, mennyit és mikor lehet lőnie a vadászoknak. Tehát hiába akarja a gazda, hogy a földje környékéről mindent irtsanak ki, az állam nem engedi. Ugyanígy hiába akar egy vadásztársaság tonnányi disznót meg szarvast a területén, hogy a vadászoknak sok élményben legyen része, az állam engedi. Kvóták, szabályok vannak és ezeket betartató hatóságok vannak (Vadászati Hatóság, Természetvédelmi Hatóság, Rendőrség, NÉBIH, NAV…mindegyik ellenőrzi a vadászatra jogosultakat, ezáltal a vadászokat). A vadászok azt csinálhatnak, amit az állam megenged nekik. A vadászati törvény és annak végrehajtási rendelete együtt 120 oldalas dokumentum, és ebben még nincs benne a többi vonatkozó jogszabály és rendelet, ami az erdőket, a vizeket, a természetvédelmet vagy épp a fegyvereket szabályozza.

Ekképpen ha valaki azt gondolja, hogy túl sok a vad, vagy túl kevés a vad, ott állambácsinál tessék kopogtatni, ne a vadászoknál! Az ő kezük kötve vagyon. Ha sok a vad, az nem az etetéstől van, hanem azért, mert a Magyar Állam vadászati idényei és kvótái lehetővé tették a felszaporodásukat. Például (gyakori eset), ha egy vadásztársaság kap 3 kilőhető gímbikát és 20 kilőhető gímtarvadat egy évben, de közben a párzási időszakot leszámítva többszáz szarvas legelészik vadászidényen kívül a mezőgazdasági jellegű vadászterületén, ők meg csak nézegethetik (mert sem időben nem lehet lőni, sem mennyiségben), akkor ki a hibás a sok szarvasért és az okozott kárért? Aki a szabályokat hozta, vagy aki betartja?

A vadászok szeretik csinálni amit csinálnak, hasznos amit csinálnak, és ahhoz, hogy ez működjön, gazdálkodniuk kell, rentábilisnak kell lenniük, ami nem könnyű manapság. Nagyon sokan (értsd vadásztársaságok) épp csak túlélnek. Sokan megélnek. És vannak jószerivel olyanok is, akik jól élnek. Mármint nem a tagok, hanem maga a vadásztársaság. Van, ahol a törvényileg kötelezően alkalmazandó hivatásos vadász (vadőr) fizetését is alig tudják kigazdálkodni. És van olyan is, ahol többtízmillió van a bankban szűkösebb évekre, és luxus vadászházat építenek, aminek a kiadásával még plusz bevételt is tudnak termelni. Mit gondoltok, utóbbi kategóriába mely vadásztársaságok tartoznak? Hát persze, hogy a hegyvidéki, dombvidéki nagyvadasok, ahol rengeteg a vad és van miből bevételt előállítani. Az vesse rájuk az első követ, aki inkább szűkölködne és kies tájat nézegetne a magaslesről. Előbbi kategóriába pedig a hegy lábánál lévő apróvadas területek tartoznak, ahol a mezőgazdaság és a klímaváltozás miatt apróvad (amivel gazdálkodni lehetne) már alig van, de a többszáz bevándorló szarvas okozza a fizetendő kárt egész évben, mert átjönnek a hegyről, a nagyvadas szomszédtól. De ugye állambácsi nem engedi, hogy forintosíthassanak abból a többszáz vándorszarvasból legalább annyit, hogy fussa a költségekre. Hú, ez is egy hosszú sztori, csak hát ugye szakmai történet, a szakma dolga.

A ZAM feltette a nagy kérdést posztja végén: „Valóban a természet érdekei szerint kezelik a vadásztársaságok a vadállományt, vagy pedig egy olyan rendszert tartanak fenn, amely gazdaságilag érdekelt a magas vadlétszámban, majd annak következményeit újabb vadászattal próbálja kezelni?„

A válasz: Igen, a vadásztársaságok a Magyar Állam vezényletével egy olyan rendszert tartanak fenn, amely gazdaságilag érdekelt a magas vadlétszámban, és annak következményeit újabb vadászattal próbálják kezelni. Teszik mindezt úgy, hogy közben igyekeznek a természet, továbbá más gazdálkodók, társágazatok érdekei szerint is eljárni, erre törvényi kötelezettségük is van, kontrolljuk is van. De sok az érdekellentét, ezért folyamatos egyeztetés és együttműködés szükséges. Szakmai alapon.

Ne legyünk naivak, Magyarországon vagyunk, ahol a trükközés, a lódítás, a „megoldjuk okosban” mindenhol jelen van. A vadászoknál éppúgy, mint az agrárgazdáknál, vagy az erdészeknél. Ez már eleve egy konfliktushelyzet, hogy például a közös felelősséggel járó vadkár témában trükközik a gazda is, hogy minél több pénzt kapjon minél kevesebb befektetéssel, és trükközik a vadásztársaság is, hogy minél kevesebb pénzt kelljen kifizetnie, pláne jogtalanul, mert pontosan tudja, hogy a gazda is trükközik és olykor csak lehúzni akarja őket. Vagy ott vannak az állami erdészetek, ahol az átlag ember annyit lát/hall, hogy sok a vad és nem engedi felújulni az erdőt, de azt már kevesebben tudják, hogy azt a sok vadat konkrétan az erdészet tartja fenn (az állam közreműködésével), hiszen maga is bevételt szerez a vadásztatásból. Van olyan erdészet, ahol még többet is, mint a fából, lásd 1-2 világhírű dámszarvasos területünk.

Végezetül teszik a vadgazdálkodók a fentieket azért is, mert jelenleg nincs más működő alternatíva*, illetve azért mert Magyarországon 71.000 ember, továbbá a világon több tízmillió ember a mai napig szeret vadászni, ezért időt, pénzt és energiát áldozni, vagyis működtetni a rendszert. Az ebben kárt szenvedőket (pl. gazdák) pedig segítik a védekezésben (konzultáció a vetésről, villanypásztor telepítés, elterelő etetés stb.), szükség esetén kártalanítják (ld. fent), és egyelőre nem lett kevesebb erdő és nincs élelmiszerhiány sem a vadállomány miatt, szóval nagy baj nincs. Kihívások, szakmai viták vannak (ld. fent), sőt igazából a vadgazdálkodás alap eszmeisége (a trófeaközpontú gazdálkodás, a hozammaximalizálás stb) egy régi rendszerből származik, éppúgy mint az erdőgazdálkodásé, melyet jelenleg szintén támadnak. Hogy ezen kell-e, lehet-e változtatni, azon lehet vitatkozni. Ésszel. Nem a vadászat, vagy a vadászati lehetőségek eltörlésével. Ahogy erdőgazdálkodásra, úgy vadgazdálkodásra is szükség van, és van is aki végezze saját költségen. Számos példa mutatja a világban, milyen az, ha ezt felrúgják. Annak eddig vagy a természet, vagy a természet és az ember együtt látta kárát. Az erdőgazdálkodás most azt mondta, hogy rendben, nem kell hogy gazdasági alapú legyen az erdőkezelés, de akkor az állam szálljon be a rendszerbe anyagilag, tartsa el a működését. Ugyanezt el lehet mondani a vadgazdálkodásról is, csak ott még senki nem mondta ki. De ha ezt meg is teszik, akkor ugyanaz a 35-70ezer közti aktív vadász fogja végezni, aki most is (ki más végezné?), csak onnantól már az adófizetők pénzébe kerülne. Ugye mennyi mindenre kell gondolni, ha a vadgazdálkodásról van szó? A szakmai vitákra az okos szakemberek bizonyára szívesen várják más okos szakemberek jelentkezését, pláne most, rendszerváltás után, hogy megkezdődött a párbeszéd és a társadalmi egyeztetés. De a szakmai párbeszéd nem demagóg Facebook-posztokban és csoportokban zajlik, hanem tárgyalóasztalnál és kint a terepen.

* Más működő alternatíva: vannak országok, ahol nincs a miénkhez hasonló, igazán komoly, állami irányítású vadgazdálkodás, nincs 3000 hektáros minimális vadászterület, nincs kötelező szakmai irányítás, hanem privát bérleményű, szétszabdalt, párszáz hektáros területek vannak és nem vadászhat bárki, aki levizsgázik, csak egy szűkebb réteg, aki ilyen bérleményhez hozzájut. Nincs olyan minőségű vadgazdálkodás mint nálunk.
Aztán vannak országok, ahol állami területeken (public land) bárki szinte bármire vadászhat. Magánterületen (private land) pedig csak a tulajdonos, meg akinek megengedi. Teljes káosz a mi szigorúan szabályozott rendszerünkhöz képest, ráadásul Magyarországon nemigen vannak állami területek, szinte minden magánkézben van. Ilyen megoldás csak azokon a helyeken működik, mint az USA, Kanada vagy Ausztrália, ahol Magyarországnyi méretű háborítatlan területek vannak állami tulajdonban, és ott egy-két vadászon kívül a madár se jár. Emiatt a vadászat kontrollja is komoly erőfeszítésekbe kerül (pl. a hegyről kivezető utakon rangerek szúrópróbaszerű ellenőrzéseket tartanak a területről kifelé tartó vadászok között). A magyar viszonylatokat ismerve egyik sem számít működő alternatívának.

 Egyébként az a vicces, hogy a vadászokat támadók is két csoportra oszlanak. A természetvédők szerint túl sok a vad és drasztikus beavatkozás szükséges. Az állatvédők szerint a vadászok pszichopaták, állatokat ölni bűn és be kéne tiltani az egészet. Nem lehetne inkább, hogy ez a két csoport egymással vitassa meg a problémáját és addig minket hagyjanak békén? Mert mi most két irányba magyarázkodunk, az egyiknek azt kell bizonygatni, hogy nincs jobb alternatíva, a másiknak meg azt, hogy ha az egyetlen alternatívát is beszüntetjük, akkor elszabadul a pokol. És persze minden válasz újabb kérdéseket szül, majd szépen lassan eljutunk oda mindenkivel, hogy talán ezt a szakmát kéne megtanulni, és akkor nem lennének kérdések. Én se kezdek el okoskodni, nem el faggatni a villanyszerelőt, hogy ezt miért ide köti és azt miért oda, és miért zöld meg kék meg fekete, és miért nem más színű, és miért nem jó úgy, ahogy én csináltam. Csak simán kihívom, megcsinálja és kifizetem. Gondolj bele, ha a villanyszerelő nem csak megcsinálná legjobb tudása szerint a házadat, és pénzt se kérne érte, mert a villanyszerelés a szenvedélye gyerekkora óta.