Előzmények
Csupán néhány héttel az esemény előtt érkezett a meghívó a Nocpixtól. Összerántják Európa márkanagyköveteit – Mr. és Ms. Nocpixeket – egy találkozóra, fejtágításra és vadászatra Csehországba. Magyarországról két ember mehet, hiszen két követünk is van, Petruzsán Krisztián, illetve jómagam. Krisztiánnak ez az első éve, nekem a második, mivel előtte évben Infiray követ is voltam már. Krisztián viszont nem ért rá, így a felszabadult helyre közös megegyezéssel bevontunk Kiss Marcit a fehérvári Oryx Vadászboltból. Marci nem csak a Nocpix márka elkötelezett híve, de elképesztő lendülettel vadászik (ti. heti 7 napból 5-6-ot kint van valahol), lelkesen tolja a kontentet a vadászboltnak, sokan ismerik és kedvelik, és hát a pletykák szerint jó esélyei vannak, hogy jövőre kis országunk harmadik Nocpix-követévé avanzsáljon, jóllehet egyelőre maga sem tudja, hogy akarná-e ezt vagy sem. 🙂
Alig egy héttel az indulás előtt jött a kérdés, ki hoz magával puskát? Ja, hogy ilyet is lehet? Azt hittük, hogy a vadászaton majd felülünk valami kísérővel, aztán az ő puskájával lehet vadászni. Úgyhogy turbótempóban ügyintézés a rendőrségen, EU-s fegyverútlevél igénylése. Marci nemrég vadászott külföldön, ő ezen már túl volt, szóval csak én kezdtem szaladgálni a yardra. Nagy mákunk van itt Magyarországon, mivel itt a sztori csak annyi, hogy bemész, viszel két igazolványképet, a fegyvertartásid, a 2021-nél fiatalabb műszaki kártyát, leperkálsz háromezervalamennyi forintot és ott helyben kiállítják. A németek nem ilyen szerencsések, ott az igénylést követően 1 hónap az ügyintézési idő, szóval ők már nem tudták elrendezni.
Azok sem tudtak puskát hozni, akik repülővel érkeztek, szóval a cseh szervezőknek azzal kellett szembesülniük, hogy kb. 10-11db használható fegyvert kell keríteniük, és hát ugye nem árt, ha ezeken pontosan belőtt Nocpix termékek csücsülnek. Keresőkből is fel kellett tankolniuk, mert állítólag sem Angliából, sem Spanyolországból nem lehet csak úgy hőkamerát kihozni exportengedély nélkül. Aztán itt voltam én is, aki sikeresen otthonhagytam a Lumi keresőmet, bánat tudja hogyan, mert semmi más nem maradt itthon, még a legapróbb bizbaszra is gondoltam. Aztán volt olyan ember is, aki azt nyilatkozta hoz puskát, de a helyszínen kiderült, hogy azon hagyományos távcső van, és még egy fegyverlámpát sem hozott magával, mert az az ő vadászati kultúrájuk szerint csalásnak minősül (sajnos nem emlékszem ki volt az). Persze ezzel az égvilágon semmi probléma nincs, sőt becsülendő is valahol, csak hát ez a rendezvény nem erről szólt. Kicsit bajba is kerültek a helyiek, mert hiába volt 3 tartalék puska az igényelteken felül, így is kevés lett. Szégyenszemre a 20 emberből minden este volt egy, aki Pulsar céltávcsővel vadászott. 😀 😀
Vadászversenyt is szerveztek a résztvevőknek. Két esti kiülést követően lőtt vad mennyiség alapján hirdetnek első, második és harmadik helyezettet, akiknek a nyereménye egy-egy meg nem nevezett Nocpix készülék. De nem saját részre, hanem a követőik között kell kisorsolniuk, vagy valamilyen módon elosztaniuk. Ha mennyiségben egyenlőség alakul ki, akkor a vadféleség változatossága dönt. Ez sokunknak nem tetszett, de erről majd később.
Érkezési nap
6.5-7 órásra terveztük az odautat, úgy indultunk neki, hogy délután 5-6 között érkezzünk meg csütörtökön. 7-től van vacsora meg ismerkedés, ne centizzük ki. Végül csak sikerült, annyi helyen álltunk dugóban autópályán, vidéki útlezáráson, hogy pár perccel 6 után gurultunk be a tüneményes Pec pod Sněžkou falu parkolóházába. Itt várnunk kellett a transzferre, Prágából a reptérről hozták a többieket, felvettek minket is, és együtt vitték a csapatot a Luční bouda hotelbe, ami egy nemzeti parkban fekszik és az 1600-as évek óta ott áll. Kocsival nem is lehet bemenni, csak engedéllyel. Mivel csúszásban volt mindenki és sürgetni kezdtek bennünket, szánalmasan néztünk ki amiatt, hogy egy csomó cuccunk – bakancsok, csetreszek – csak be voltak dobálva az autónkba és ezeket cipelni kellett. A repteresek ugye kompaktan pakoltak, egy bőrönd, egy táska. A magyaroknál meg bőrönd, kistáska, vadászhátizsák, puska, lőbotok, kalap, bakancsok, lespárna, ajándék üveg bor a szervezőnek, meg amit el tudtok képzelni…felmálházva mint a cigánykaraván horduk le a motyónkat a buszhoz, aminek már rég másik címen kellett volna lennie. Az üveg bort sikerült is “elhelyezni” rögtön az autó mellé a betonra. Idő sem volt feltakarítani az öklömnyi üvegszilánkokat, megvárt minket négy nap múlva, de legalább senki nem állt be mellénk, nem nyitották rá az ajtót jóapám új autójára, tekintve, hogy kölcsönkocsival mentünk. 😀 A rohanásban persze a csúcs Nagy-Technika vető is bent maradt a kesztyűtartóban, pedig azért induláskor még külön beugrottunk a Oryxba, hogy ki tudjuk próbálni vele az új Nocpix Nite céltávcsövet.
Csütörtök este nem várt elhajlás következett. Megörült egymásnak a multikulti csapat, és az egyébként a nagy büdös semmi közepén álló, többszázéves hotel egyben sörfőzde is, szóval korlátlan sörfogyasztásra volt lehetőség. Mindemellett a szervezők egyszer csak megjelentek egy tálcányi 50 fokos Tátrateával, mer’ ugye mégiscsak Csehországban vagyunk. Az angolok szerint olyan, mint a köhögésre felírt szirup.
Nem bírtam ki, hogy ne legyen nagy a pofám, mondtam a brit Chris Parkinnak, hogy én úgy hallottam, az angolok tudnak inni, és hát egy magyarral ül szemben, szóval lássuk azt a csodát! Erre mondta a főszervező Viktor, hogy ő már háromszor volt vadászni Magyarországon, de nem emlékszik rá… 😀 Az első tálcát – megint csak váratlanul – egy második követte. Aki nem akarta meginni a sajátját, azét megitta más. Közben egyik korsó sör a másik után, dumcsi, röhögések, hangulat, mígnem este 11-kor, az addigra már kellően ittas Marie, a német influenszer lányka elővett még valami mogyorólikőrt is… (Másnap nem köszöntünk meg mindezt.)
Az a törékeny kislány úgy tudott üvölteni, hogy valaki egy leüvöltés után bekövetkezett hirtelen csendet azzal a mondattal törte meg, hogy “Hát…Németországba se házasodnék!” 😀 Éjjel 1 körül hagytam ott a brigád maradék részét, pedig ilyen buliban az utolsókkal szoktam távozni.
Első nap
A pénteki napon reggelinél nézek Chrisre, mondom neki atom másnapos vagyok. Chris csak annyit mondott: “Én nem. Nem ittam sokat.” B…meg! Ezek tényleg nagyon tudnak inni!!! 😀
Délelőtt előadást hallgattunk a Nocpix kínai képviselőitől. A márkát érintő témákkal foglalkoztak. Nekem ezeken az előadásokon túl sok újdonság nem hangzott el, mert bolond vagyok, nyakig beleástam már magam ebbe az üzletágba és technológiába az elmúlt 6 évben, de ugye vannak követek, akik inkább vadásznak és lődöznek kockulás helyett. 🙂 Elmondták, hogy a Nocpix tulajdonosa a Raytron nevű vállalat, és hogy négy telephelyük van Kínában, 1000 főt foglalkoztatnak, amiből 600 fő diplomás fejlesztőmérnök. Elhangzott, hogy a Nocpix a hőkamerapiac “Swarovskija” szeretne lenni, prémium kategória elérése a cél, így akarják megkülönböztetni magukat a többi gyártótól, és jó úton járnak, mert a termékek szépek, designosak, a technológiát tekintve pedig nem véletlen lett a jelszó a “One Step Ahead” (mindenki előtt egy lépéssel). Náluk jelent meg először az 1280-as felbontás 50/60Hz frissítéssel, ők találták fel a lencsébe integrált LRF-et (csak kiszivárgott, nem védették le időben, így került másokhoz is), náluk jelent meg először az okulár zoom, szintúgy a 2560-as kerek kijelző keresőben, a dinamikus ballisztikás előtét, stb. Előttük a jól ismert Infiray se volt különb (első zoomos kamera, és így tovább). Megtudtuk azt is, hogy kicsit egyszerűsíteni fogják a kínálatukat, a kevésbé népszerű modellek megszűnnek (pl. távmérő nélküli ACE H50). Arra is fény derült, hogy ahány ország, ahány piac, annyiféle egyedi igény van, ekképpen nehéz mindenkinek megfelelni. A legjobb példa erre a céltávcsövek alapnagyítása. Ahol gyakoriak a hosszabb lövések, ahol ragadozókra vadásznak, ott alig várják a nagyobb nagyítású céltávcsövek érkezését, míg mondjuk Portugáliában, ahol 100m-en belül vadásznak bozótban disznóra kisszékről, ott meg nem értik, hogy a Nite-ot miért 5x-ös nagyítással kellett megcsinálni, sőt a ballisztikai kalkulátorra is tojnak. Lengyelországban törvényileg szabályozzák, hogy vadra max 200m-ig lehet lövést tenni.
Az előadás után levittek minket megmutatni a sörfőzdét, sőt valami halneveldéjük is van, de többen (magamat is beleértve) szerintem olyan másnaposok és fáradtak voltunk, hogy alig vártuk az ebédet aztán egy kis pihenést az esti vadászatig. Erre pedig idő nem volt. Ebéd után (ami elég nehezen csúszott) Marcival csináltunk egy videós bejelentkezést a Facebookon, majd lehetett öltözni és sorakozni az induláshoz. Nagyon korán levittek minket a faluba, egy erdészeti technikum épületébe, de szükség is volt rá, mert mire összeírták, hogy az uszkve 20 főből ki akar 9-kor bejönni, ki akar éjfélig vadászni, kinek kell puska, kinek kell kereső, ki kit visz és hova, meg mire kiállították a vadászengedélyeket, addigra elment az idő. Az első indulók korábban, az utolsók pedig naplemente előtt fél órával tudtak felülni a lesekre a környező hegyekben. Ez egy 4000 hektáros szabad terület, ami a technikum sajátja. Privát terület, nagyon kevesen vadásznak rajta, így iszonyatos vadbőség jellemzi. Első körben az volt a koncepció, hogy bármit lőhetünk, ami nem trófeás. Csehországban a vadpopuláció miatt még az őzet-szarvast is lehet éjszaka vadászni, és lehet technikát is használni, igaz nem mindenkinek, szinteket lehet elérni a vadászatban, és csak egy bizonyos szint fölött engedik. Ennek a területnek viszont még valami külön engedélye is volt a gyérítésre. Az eligazításnál aztán konkretizálták, hogy mit nem lőhetünk: fülig érő spíszernél nagyobb bikát, bakot, muflont, dámot, nagy kant és kocát. Aki trófeást akar lőni, lehet, de árlista szerint. Végül a dámmal is kivételt tettek. Nem kürtölték szét mindenkinek, de aki rákérdezett, annak megengedték, hogy dám tarvadat hozzon terítékre. Én is rákérdeztem, mert az első verzió szerint a dám benne volt a tarvad-listában, gondoltam egy kérdést megér. A kísérőm telefonált egyet, majd közölte, hogy kicsi az esély hogy látunk dámot, de ha igen, mehet a tehén és a borjú. Hát jött…de ne szaladjunk előre!
Cirka 20 embert jó széllel, megfelelő helyekre leültetni nem lehetett egyszerű, de megoldották. Viszont válogatni nem lehetett, valaki rétre, valaki tarvágásra ült és hosszú lövéseket is tehetett, valaki nyiladékra, valaki 30-35 méterre lévő erdei szóróra. Magam is utóbbira kerültem, illetve Marci is. A másnaposság csak nem akart múlni, nem éreztem jól magam. Szentül hittem eddigre, hogy ez már nem másnaposság, hanem elkaptam valami nyavaját a családtól, és félő, hogy most fogok kidőlni tőle. Marcinak egy róka jött (na nem úgy), már majdnem meglőtte, mikor disznókat hallott a sűrűből, ezért engedte futni. A disznók meg nem jöttek ki, és végül hiába ült éjfélig, semmit nem látott. Nekem nem volt túl jó a szelem, ezért a kísérőm mondta, hogy ha valami megjelenik a szóróm környékén, ne tököljek, mert forogni szokott a szél azon a tisztáson. Így is tettem. Még világosban, 5 óra körül jött egy sutagida egyedül, már a szóró szélén terítékre hoztam, akkor még a klasszik Leica céltávcsővel. Lemásztam a lesről, elhoztam a szóróról az út mellé, megadtam neki a végtisztességet, majd visszaültem a magaslesre.
Ahogy kezdett sötétedni, dilemmáztam. Feltegyem a Nocpix Mate H50R előtétet, vagy inkább a Nite éjjellátó céltávcsövet? Az élet nagy dilemmái ugye… 😀 Mindkettő tesztelés alatt van, mindegyikkel kell a tapasztalat meg a képanyag. Mivel eddigre kitisztult az idő, a Nite mellett döntöttem, ami kicsit félkész még szoftveresen, de be tudtuk lőni, 500-ra is kongattam vele Hántán, és tudtam, hogy 35 méterre nem lesz gond sem vele, sem a gyári vetőjével, ami nálam volt. És ami amúgy nem rossz, kifejezetten minőségi konstrukció, de fényerőre azért nem egy Nagy Technika kategória. Sajnos a gyári lézervetők törvényileg limitált teljesítményűek (Class 1 lézer meg Safe Laser ugye, sok helyen olvassuk…ez pedig max 5W). Szürkületben még két őz érkezett a szóróra. Míg a sötétebb erdőben óvatoskodtak, nem tudtam megállapítani melyik micsoda, se távcsővel, se hőkamerával, se éjjellátóval. Végül a suta lépett ki először a fényre a tisztásra (aztán mögötte az egyértelműen azonosítható bak), így a Nite-ban még színes módban is éppen el lehetett bírálni, annak ellenére, hogy naplemente után voltunk fél órával. Felavattam hát az új céltávcsövet, tűzben rogyott a suta, 6 óra 12-kor már a másik mellett feküdt utolsó falattal a szájában.
Ezután nyilvánvaló csend következett. Egyszer érkezett egy őz, de nem jött be a szóróra, kikerülte a mögötte lévő sűrűben. Később vélhetően szarvas tarvadak jöttek 3-4-en, a sűrűben nem lehetett egyértelműen azonosítani őket, de ők is inkább továbbálltak. Abban egyeztünk meg a többiekkel, akik ezen a “vágányon” vadásztak, hogy 9-ig ülünk. 9-kor a közös Whatsapp csoportban kiírták a csehek, hogy a disznók ilyentájt szoktak megmozdulni, szóval aki ki akar tartani, maradhat 10-ig. Eddigre nagyon kellemes időnk lett, elállt a szél, az eső, a szigetelt lesben kb 8 után húztam fel a zippzárt a kabátomon. Be is dobtam a kérdést a srácoknak, hogy alkalmazkodom hozzájuk, de ha van kedvük maradjunk még. A portugál Joao viszont – aki élete első őzét lőtte ekkor, hiszen ők csak vaddisznóra vadásznak kizárólag – eddigre már kockára fagyott. Náluk 10 hónap a nyár, nem a 4-5 fokhoz vannak szokva, szóval abban maradtunk, hogy nem húzzuk tovább. Robin, a kísérőnk 9-kor beült a kocsijába és elkezdett összeszedni minket. Ez olyan sokáig tartott, hogy hozzám csak fél óra múlva jöttek meg, de úgy, hogy az érkezésük előtt nem túlzás, olyan 1-1.5 perccel érkezett meg a konda a szórómra. Nem is késlekedtem, már ahogy szaladtak a szóró felé, puska fel, vető bekapcs, video indít. Rossz helyre világít a vető! Nem húztam meg eléggé, és ahogy a lesnek támasztottam, elnyomta. Beállítom, korrigálok a fókuszon is picit, hogy szép éles kép legyen, tekintve, hogy égető szükségem van egy épkézláb, használható videófelvételre ezzel a távcsővel. Ahogy kitisztult a kép, a kocák kiszúrtak és elbizonytalanodtak. A vető bekapcsgombján zöld led világít, ami éjszaka elég fényes. 35 méterről valószínűleg annyira megvilágította az arcomat, hogy az már a kocáknak is feltűnt. A konda megtorpant, majd elkezdett vissza tendálni az erdő felé. Próbáltam valamelyik süldőt kiválasztani, de vagy mozogtak, vagy egymás hegyén-hátán álltak és toporogtak. Egyet egy pillanatra megcéloztam, de a másik beállt mögé.
Na ilyet nem játszunk, a parasztdublé nagyvadnál nem az én világom! Rohadtul rizikós! Épp csak be tudtam fogni a mögötte lévő blattját, kb 10 centivel lőttem el az előtte álló hátsó fertálya fölött.
A meglőtt süldő felvisított, majd az egész konda beszaladt a szóró melletti fenyves-bükkös elegybe. Felkapom a hőkamerát, benézek, ott áll az egész konda és téblábolnak, bizonytalanok. A puskát áttettem az arra néző lesablakba, de az erdőt szegélyező lombos ágaktól semmit nem láttam. A fura az volt, hogy a szemek sem világítottak bent. Újra felvettem a hőkamerát, de már senki nem volt ott. Ellenben meghallottam a Merci terepjáró hangját a kanyarban és láttam a kocsi fényét is a disznók hűlt helyétől 50 méterre. A süldőt végül kicsit keresni kellett, enyhén hátracsúszott a lövés és elment egy 50 métert, jó vérrel. Ez utóbbi egyébként az összes vadra igaz volt, ami után picit menni kellett, nagyon tud dolgozni a .308-as Norma Tipstrike, bődület mennyiségű vért produkált mindig, viszont érdekes módon az első két sutát nem ütötte át.
A csehek úgy vadásznak mint mi, szóval a helyszínen teríték, a lőtt vadat jobboldalára fektetik, sebtöret, utolsó falat, kalapon átadott töret a vadásznak és gratuláció. A felét már megcsináltam magam mire jöttek. Eddigre megérkeztek a technikum vadőr-diákjai is, akik a vadat szedik össze, mi meg visszamentünk a suli épületébe, hogy összevárjuk egymást. Ez olyan sokáig tartott, hogy majd éjfél lett, mire visszaindultunk az egy óra autóútra lévő szállásunkra. Akik éjfélig vadásztak, azok fél 2-re értek haza. A visszaérkezéskor mindenki menekült az ágyába. A Dél-Európából érkezők a forró zuhany alá. 😀
Második nap
Szombat reggelre jobban lettem, ismét tele vidámsággal (még ha energiával nem is), szóval be kellett látnom, hogy mégiscsak a másnaposság tette rá a bélyegét a pénteki napra. Marci elmesélte, hogy előző éjjel a suliból hazaútra az egyik Nocpixes 635 lóerős Dodge RAM TRX-re nem maradt sofőr, így ő hozta haza. Mellette ült az egyik spanyol, hátul a másik, meg Paolo a 70+-os olasz. Marci elég jól vezet, volt már neki sok izomautója, szóval az első dolga az volt, hogy kikapcsolt minden elektronikát a járgányon, és verették neki felfelé a hegyen a hóban, kilinccsel előre minden kanyarban. Elöl a spanyol üvöltözött, hogy “Ez az!!! Nyomjad neki Ken Block!!!!”, hátul meg kapaszkodtak némán. 😀 Beteg! 50 milla egy ilyen kocsi.
Délelőtt ismét előadásokat hallgattunk, de ez már érdekesebb volt, mert technikai részletekbe mentünk bele. Persze a nagyrésze itt is finoman szólva ismétlés volt számomra, ugyanazokat magyarázták el, amit én is magyarázok a blogon és a youtube csatornámon 2019 óta: gyújtótávolság, látószög, nagyítás, érzékenység, kijelzőméret, fényspektrum, stb. Itt már felmerültek technikai jellegű kihívások, reklamációk is, tisztában vannak a hiányosságokkal (pl. hogy a Lumik akkufogyasztása jelentős, hogy a Visták kupakjának felfogatása hajlamos a törésre), de Kínában lassan őrölnek a malmok. Le is cseszte a ferdeszemű delegációt a cseh forgalmazó, Michal (aki egyébként tanácsadóként közvetlenül vesz részt a fejlesztésben, 15 éve hőkamerákkal foglalkozik), hogy jobban hallgassanak ránk nagykövetekre és a visszajelzéseinkre, és cselekedjenek is, ne csak felírják egy papírra a kifogásokat, javaslatokat. A társaság nagyrésze egy emberként bólogatott erre. A fentiek mellett néhány számomra is ismeretlen érdekességet tudtam meg. Például azt, hogy a ballisztikai kalkulátor szándékosan nem kalkulál a lövési szöggel. Hőkamera esetén ugyanis egy ilyen tudás sok országban már katonai technológiává átminősítéssel járna, ami lehetetlenné tenné a civil forgalmazást. Meg fogják oldani, de valószínűleg feláras, applikációból letölthető extra lesz (Pro verzió) azoknak, akinek erre igénye van. Átlag magyar vadásznak nincs. Elmondták azt is, hogy gőzerővel dolgoznak a multispektrális binokuláron, ami kisebb és könnyebb lesz, mint a konkurens termék. Kiemelték a csak a Nocpixra jellemző 60Hz képfrissítés fontosságát a tekintetben, hogy soha nem látott pontossággal lehet lassított felvételen visszanézni a lövés pillanatát a távcsőben, és következtetést levonni az utánkeresésre. Az okulár zoomban is látnak még fejlődési lehetőséget, jelenleg ugyanis 1. képsíkos nagyításként üzemel, vagyis vastagszik a szálkereszt is a zoomolással. Ezt valószínűleg meg fogják tudni oldani a szenzornál jóval nagyobb felbontású kijelzők segítségével, ha jól értettem azon lesz ábrázolva a szálkereszt és így el tud vékonyodni zoomoláskor. Elmondták azt is, hogy komoly technikai bravúr a Nocpixtől, hogy nagy felbontáson, jó képminőség és minimális késleltetés (lag) mellett tudnak 60Hz képfrissítést produkálni. Ehhez bitang processzor és okos műszaki-elektronikai tervezés szükséges, így nem véletlen, hogy a konkurenciánál még csak 25Hz-en fut a HD-felbontás. Ennél többet csak a képminőség romlásával tudnának elérni. (Egyelőre persze, de másoknál sem áll a fejlesztés, csak itt jön ki, hogy a Nocpix ugyebár “One Step Ahead”). Elmondták azt is, hogy a szenzorok gyártása úgy néz ki, hogy egy kör alakú “tányéron” gyártják az érzékelőket, egyben az összeset, beöntik őket valami folyékony anyaggal, ami nem egyenletesen oszlik el, így a tányér közepéről kikerülő szenzorok – ahol a beöntés indul – jobb minőségűek, a széle felé meg egyre gyengébbek, és a gyártón múlik melyiket milyen készülékben használja fel.
Illetve hallottunk még egy félig-meddig lesújtó infót is. Nekem legalábbis az volt. Történetesen azt, hogy az adatlapokra írt millikelvin NETD érzékenység nem valódi, csak kvázi marketingfogás, amit egyébként a Hikmicro kezdett el anno, aztán “ha nekik lehet, nekünk is lehet” alapon a többiek is beálltak a sorba. A valódi, á la natur szenzorérzéknységek még mindig 35-40mK körül vannak, a 15-18mK nem igazi érzékenység. Erre kérdeztem én, hogy mégis jobban látunk ezekkel a készülékekkel, mint 5 éve, hiszen most látszik az agancs meg az utolsó falevél is, 5 éve még nem látszott, most akkor mi van? Az volt a válasz, hogy igen, de ez nem azért van, mert maga a szenzor érzékenyebb, nem azok fejlődnek ilyen gyorsan, hanem minden más. Mára jobb, erősebb, gyorsabb a képfeldolgozó processzor, ügyesebbek a képalkotó algoritmusok, emiatt lesz jobb a képminőség évről évre. B..ssza meg hát csak igaza lett a Pulsarnak, amikor ezt pedzegették tavaly! Ők jöttek elő azzal, hogy mostantól kétféle NETD-t tüntetnek fel, egyik a szenzor-érzékenység, a másik a rendszer-érzékenység, amibe a szoftveres képjavítás is beletartozik. Azt hittem ők kamuznak azért, hogy magyarázzák a bizonyítványt, tekintve, hogy a Pulsarok képminősége mintha egyre inkább elmaradna a többiekétől. Lapíthatnék erről az információról, de nem lenne korrekt, és nem is gondolom, hogy ez bármin változtatna. Ez csak egy technikai érdekesség, a vadászati felhasználhatóság számunka a lényeg. Arról meg tudjuk hogy jó. DE, felhívták a figyelmet, hogy mivel ezek az adatlapon feltüntetett 15-18-20mK-ek nem laborban mért standard értékek (mint a valódi NETD), ezért megfoghatatlanok. Ezzel vissza is élhetnek a kisebb gyártók, szóval attól még, hogy a Nocpix ACE vagy VISTA is 15mK, meg a noname kis gyártó is 15mK-t ír az adatlapjára, nem jelenti azt, hogy a két azonos specifikációjú hőkamera azonos teljesítményt is fog nyújtani. Simán előfordul például, hogy a kisebb gyártók épp a Nocpixtől, vagy az Infiraytől veszik a “selejt”, olcsó szenzorokat és azt építik be a jóárasított készülékeikbe. Szóval nem marad más a vadásznak, mint a valós próba, tesztelés, csak akkor lehet megállapítani, hogy melyik készülék mit tud. Nem adatlap alapján kell vásárolni.
Az előadást követő délutánon ismét korán indultunk vadászni. A két teljes nap valamelyikére tervezett túra a Hópehely nevű hegyre végül elmaradt, mert fent a hegyen, a szállodánál 4 napon át tejköd és hófúvás uralkodott. Világvége hangulat. Érdekes mód a Lucni Bouda hotel mégis megtelt túrázókkal, hiszen ez a környék egy turistaparadicsom. Az emberek simán kint barangoltak hegymászónak öltözve a hófúvásban és a ködben. Gyerekkel. Nem értettük. Lent a völgyben tiszta idő, csodás fenyvesek, ormok, katlanok, patakok, ezek meg itt játszották a Delta főcímdalát a hegytetőn. Tömegesen!
No szóval mentünk megint vadászni… Előző este voltunk páran, akik három vadat lőttünk, voltak néhányan akik négyet, így elég komoly holtversenyen álltunk, jóllehet Sarah, az angol csaj belehúzott: lőtt disznót, őzet, rókát és nyusztot, így ő vezetett. Esélytelennek éreztem ezt behozni. Még ha lövök is valamit, akkor is karcsú leszek, gondoltam. Ellenben voltak sokan akik semmit nem láttak vagy lőttek. Angolul az elejtést szimplán csak ölésnek mondják (kill), így Jon Bailey azzal viccelődött, hogy ő csak egy pókot ölt meg egész este a lesen. Magyarul szarul hangzik, de angolul jó poén volt. Mondták neki, hogy olyan másnapos volt, hogy tuti elaludt, és amikor leesett a feje a lesen, azzal nyomta agyon azt a pókot is. Irigykedett az összevérezett nadrágomra, de aztán én is megkaptam, hogy biztos megjött nekem csak ezért véres a gatyám. Vagy esetleg valami új erotikus análjátékot próbáltam ki. Mondom, díszes egy társaság volt ez, főleg az angolok! 😀 A két legnagyobb cimboránk Chris Parkin és Jon Bailey lettek, meg persze a portugál Joao Sachez, aki nagyon szerette a saját hangját, megállás nélkül dumált. Portugáliáról, mert ezek a világ legnagyobb lokálpatriótái. Még az angoloknak is elmagyarázta, hogy a portugáloknak köszönhetik, hogy késsel-villával esznek. 😀 Szóval azokat, akik előző este semmit nem láttak vagy lőttek, VIP-ként kezelték és beültették őket a tutiba. Kérdezték, hogy ki az, aki ugyanoda akar ülni, mint előző este, de érdekes módon csak Sarah jelentkezett, és meg is szívta, mert előző este olyan csetepatét csinált ott, hogy szombaton már nem látott semmit. A rutin meg az évek ugye: Marci is másik helyet kért, VIP-ként kapott is egy tuti, erdőszéli nyílt placcot, meg én is új helyre kértem magam. Marci itthon igen eredményes vadász, 100. idei rókáját szerette volna kint terítékre hozni, ezért nagyon frusztrálta, hogy egy ilyen szuper vadászterületen, egy mennyiségi versenyben alulmaradt. A fiatalos hév ugye… Persze én is szerettem volna legalább dobogós helyet elérni, ha már az előző este ilyen jól sikerült. Megint szóróra kerültem, ahová már a Nocpix Mate előtétet vittem magammal, hogy legyen azzal is képanyag, meg azért, mert végig esett az eső és tudtam, hogy a hőkamera jobb szolgálatot tesz majd.
Érkezett egy kis bak a szóróra szürkület végefelé, de a kiváló Lumi és a Mate is szépen mutatta az agancsot, mérete ellenére is. Mígnem aztán jött két valami a szóróra, egy nagyobb, meg egy kisebb. “Mama and baby”, ahogy a helyiek mondták, hogy mindenki egyértelműen megértse mit lehet és mit nem. Őznél nagyobbak, teltebbek. De kis rövid tömzsi fejük van, nem hosszúkás mint a gímnek. Hát ezek dámok lesznek! Micsoda mák!!! Még a pettyek is látszottak a hőkamerában, amikor jobban megnéztem őket. Először meglőttem a borjút, az tűzbe is rogyott a szóró szélén. A tehén elszaladt egy 10-15 métert a sűrűbe, de ott megállt, ő is tűzbe rogyott. Nem mondom, hogy jól esett a villámgéza, egyeneshúzású Mauser 25-tel ilyen vérengzést tartani, sőt, nagyon szarul éreztem magam…így legépelni ezeket a szerencsétleneket hőkamerával… Mindenről van felvételem, de egyszerűen nincs is szívem mutogatni.
Később mászkáltak még őzek messzebb, 150 körül a sűrű széli úton is, de nem jöttek közelebb, messziről meg nem lehetett bírálni hőkamerával az irtó vacak idő miatt. Jött egy róka is kint a mellettem lévő legelőn, ahol marhák voltak, de olyan sűrű fasor volt köztünk, hogy nem tudtam rálőni. Aztán ismét érkezett két őz. Suta gidával. Gondoltam a gidát meglövöm, de állandóan úgy állt, hogy a lapockáját valami ág vagy fa takarta. Főleg mikor meglátta a szóró szélén fekvő dámborjút és meredten bámulta. Percekig vártam, hogy megmozduljon. A dámokat nem szedtem össze, mert szakadt az eső, a ruhám pedig inkább meleg mint vízálló, gondoltam majd együtt megcsináljuk, ha jönnek értem. Végül csak kilépett a gida a takarásból és repült a Norma mag. A halálvágtáját követni tudtam az erdőben, ez is mintha kondenzcsíkot húzott volna, annyira dolgozott a Tipsrike. A suta, éppúgy mint korábban a tehén, csak elugrott pár métert és megállt figyelni. Őt is meglőttem, mire elvágtatott az arrafelé fekvő dámtehén mellett, és pár méterrel után beugrott valami mögé, amitől teljesen eltűnt a hőképről. Irtó szarul éreztem már magam. Írtam a közös csoportunkba, hogy “3 tegnap, 4 ma, én végeztem, akkor is ha nem nyerek. Ez egy picivel még több is, mint amit etikusnak gondolok két este alatt.”
Marcit meg elkapta a 25 évesek gépszíja. Írta először, hogy 3. Aztán 4 őz. Akkor én már 5 vadnál tartottam. Írta hogy 5, utolért! Aztán 6! Mikor megjött a 6, mire megnyitottam az üzenetét és visszaírtam, hogy “Anyád!”, már megjelent alatta: “7”
Atyaég!!! Mit művel ez a faszi??? Időrendben 18:03, 18:29 (2), 18:42, 20:11, 20:15, 20:18. Nem is értem! Süketek vagy vakok ott az őzek???
Aznap is 9-ig szólt a mandátum, de én fél 9-kor már leszálltam a lesről, hogy rendet tegyek. Már mindenhol halott állatok feküdtek, és ez elképesztően nyomasztott. Kihúztam a borjút a szóró mellé, és akkor esett le a tantusz: Soha nem lőttem még dámot, ez az első! Vannak nálunk is kis számban a területen otthon, sokszor láttam őket, de soha nem lőttem még. Általában barkában lévő bikákat szoktam látni. Odasétáltam a tehénhez is, nem feküdt messze. Gyönyörű állat, de gondoltam először azokat szedem össze, amiket keresni kell. Elindultam a vércsapán a gida felé az erdőbe. Na itt a legjobb alkalom, hogy kipróbáljam a Trackntrail appot, amit a múltkor láttam valahol és letöltöttem.
Vérkereső app, amiről nem hittem el, hogy működik. Hát működött, beszarás, hogy milyen szépen mutatta a vért! Persze volt bőséggel, de arra jó volt, hogy a kanyargó csapánál nem kellett találgatni, hogy jobbra vagy balra kerülte a fát, mert az app 2-3 méterre előre megmutatta a fejlámpa fényében. Végül ki is kapcsoltam, mert applikációval csapán menni nem túl izgalmas, márpedig ennek is megvan a maga szépsége. Egy 50 méter után ott feküdt a gida tökéletes lövéssel. Kivittem a borjú mellé. A sutánál arra emlékeztem, hogy elszaladt a tehén mellett, gondoltam nem is nyúlok a tehénhez addig, mert jó kiindulási pont. Vért azonban nem találtam sehol. Még a csoda applikációval sem. Visszamásztam a lesre, letöltöttem a felvett videót a Mate-ről és visszanéztem. Egyértelműen látszott hol futott el a suta, még kifröccsenő vér is látszik a felvételen, meg kell találnom! Visszamentem, de semmi. Csalános, de csak vizes az összes levél. Néztem azt a helyet, ahol eltűnt a dám mögött a sűrűben, de semmi. Közben megjöttek értem a srácok, így együtt kerestük. Hárman se találtuk, mígnem a német srác észrevette a lámpafényben a suta tükrét egy gyökerestől kidőlt fa törzse alatt, amit már benőttek a bokrok. A töreteket megcsinálták, de a terítékfotó sajnos kimaradt, azt mondták, hogy majd kint a réten.
Felpakoltuk őket a terepjáróra, kimentünk az erdő melletti rétre. Ott egy meglehetősen ideges, helyi öregember várt minket. Hiába köszöntem neki, átnézett rajtam. Elkezdett csehül vitatkozni a kísérőinkkel. Jake-kel, az angol sráccal találgattuk, hogy biztos valami gond van. Végül az öreg elment, kérdeztük mi volt a probléma. A kísérőnk azt mondta, hogy az öreg sajátjának gondolja ezt a szórót, mert már az apja is itt vadászott. De a valóságban nem az övé. Mondom biztos ő hozta rá a cukorrépát, azért pampog. Mondják nem, központilag etetik a szórókat. Eztán nekiestek a zsigerelésnek. Segítettem a két kísérőnkek a munkában, vadhordásban, a német meg az angol srác pedig beültek telefonozni a terepjáróba. Még akkor sem jutott eszükbe segíteni, amikor látták, hogy 15 perce tüsténkedek a csehekkel. 6-7 vadat kellett elrendezni. Érdekesen zsigerelnek egyébként. Nem vágják el a szegycsontot, hanem felnyitják az állatok nyakát, elvágják a gégecsövet, meg annak tövénél pár kötőizmot jobb és baloldalt, majd kihúzzák az egészet a túloldalról. Azt mondják mindig így csinálják, nagyobb testű vadnál is. Soha nem láttam még ilyet.
Az előző napi esélyesek ezen a napon nem lőttek semmit, vagy max egy-egy valamit. A csinos szlovák influenszerlány két nyestkutyát ejtett el. Na azokért egy kicsit irigykedtünk.
A spanyol csaj is lőtt egyet. Esett két nagyobb disznó is, meg három süldő a két este alatt. Az utunk a suli telephelyére vezetett, ott készült a közös összteríték. Máglyákkal, kürtszóval, Nocpix zászlókkal.
A kínaiak már úgy jöttek oda hozzám, hogy akkor én nyertem? Hát mondom fogalmam sincs, nem tudom többieknél mi a helyzet. Odacsődültünk páran Michal köré, aki elkezdte számolgatni kinél mi a helyzet. Akik keveset lőttek, eleve távol maradtak. Először azt hitték Marci nyert a 7 vaddal. Majd ráeszméltek, hogy én is 7-et lőttem és többfélét, szóval már majdnem kikiáltottak győztesnek, mígnem a spanyol srác – aki beszélt angolul – szólt, hogy kérdezzük már meg a másik spanyolt, Jerot is, mert ő is sokat lőtt. Jero nem beszél angolul. Odahívták, mert csak nézelődött valahol, kérdezték tőle spanyolul, mennyit lőtt. Mondja 9-et, de egyet még nem találtak meg. Akkor Jero a győztes, Márk a második, Marcell a harmadik, Jake meg “sorry” de lemaradtál a 6 vadaddal. Marcival kiégtünk mint a Reichstag. 😀 Már éreztük a győzelem ízét a szánkban! Másnap így is olyan eufóriában indultunk haza, hogy tudomásul se vettük a spanyolt. “Vadászatban lealáztuk egész Európát!!!!”, “Hazahoztuk az ezüstöt és a bronzot a magyaroknak!!!” 😀 😀 Persze ehhez a feelinghez hozzátartozott az is, hogy külön szólították és köszöntötték azokat, akik nagyvadat lőttek, és én voltam az, aki legtöbbször lettem a terítékhez szólítva. Egy kitűző és töret a dámokért, egy az őzekért, egy a disznóért, és egy trófea a második helyezésért. Az igazgató már röhögött, hogy megint én jövök.
A fejem a sok törettől úgy nézet ki már, mint egy fenyőcsemete, de persze vigyorogtam mint a tejbetök. Azért ez mégiscsak nagy dolog, nah! Soha ennyire nem éltem még át a máglyatűz hangulatát és a kürtszignálokat az elejtett vadfajokért. 1 gímbikáért, 1 muflonkosért, 3 dámtarvadért, 46 őztarvadért, 5 vaddisznóért, 5 rókáért, 3 nyestkutyáért és 1 nyusztért égtek a lángok és szóltak a kürtök. Ekkora társaságból senki nem nyúlt olyanba, ami nem kellett volna, és tudtommal sebzés sem volt, vagy talán egy, Jero 9. vadja, ez nem derült ki. Többen első bikájukat, első őzüket, első muflonukat, első vaddisznójukat lőtték, őket cseh tradíció szerint avatták. Nem bottal mint mi, hanem szarvasgyilokkal, hosszú tőrrel avatta őket kvázi lovaggá az erdészeti suli igazgatója, és ennek az egész kétnapos vadászatnak a szervezője, felelőse. A töretátadásnál én is említettem, hogy az első dámomat lőttem, de vagy nem hallották meg, vagy nem akarták meghallani, nem tudom, én meg nem erőltettem. Hazafelé a buszban megkérdeztem a kínaiakat, mi lesz a nyereménykészülék az első három helyezettnek, amit ki kell majd sorsolni, vagy elosztogatni a követőknek. Azt mondták a nyertes S-szériás Quest binokulárt kap, a második helyezett S-szériás Vista keresőt, a harmadik helyezett L-szériás Lumi keresőt. Én a kínaiaknak ilyen szituban azt sem hiszem el amit kérdeznek, szóval majd meglátjuk, ha megérkezik. S-szériás Quest nincs is. Vagy éppen elkottyantottak egy jövőbeni terméket?
Távozási nap
Az utolsó napra annyira behavazott a hegytetőn, hogy a szervezők elkezdtek aggódni, hogyan juttatják le a népet a faluba. A reggeli, búcsúzkodás, fotózkodás után bepakoltunk egy régi Volkswagen minibuszba, de valamiért vissza kellett szaladnunk a szállodába, és mire kijöttünk, a buszban már nem maradt ülőhely. Beültünk az egyik Dodge RAM-be és azzal vittek le minket. Viktor az egyik főszervező és sofőrünk végigkáromkodta az utat. A “picskut” mi is értjük ugyebár. Bekapcsolt minden automatikát, Snow üzemmódot a Dodge-ban, gépészkedett össze-vissza, de közben gyökkettővel hajtott felfelé a behavazott emelkedőn, így a kocsi sokszor megállt, vissza kellett tolatni, újra nekiindulni, Viktor meg csak anyázott. Marcival nem értettük miért szüttyörög, itt nyomni kéne a gázt, mint süket a csengőt, kinyomni a szemit a RAM-nek, hiszen a terepjárónak két barátja van, a jó gumi meg a lendület. Itt gumi az volt, 3 tonna is hozzá 600+ lóerővel, csak épp a lendület hiányzott. Nagy nehezen csak felértünk, mögöttünk a másik Dodge is. Lementünk a parkolóházba, a Volkswagen kisbusz meg baszki ott áll, a többiek rég kiszálltak, elmentek, csak a mi cuccaink maradtak bent. Hogy kerültek ezek ide???
A Whatsapp csoportban láttuk, hogy az utolsó távozókat már speckó lánctalpas járgány vitte le a hegyről.
Hát ez volt a kirándulás, az életre szóló élmény. Nem is mondanék semmi különösebb végszót, csak azt, hogy állítólag várnak minket jövőre is. Úgy legyen, biztosan megyünk! Ja de, még is lesz végszó. Az, hogy másnap a német Oli jelezte először a közös csoportban, hogy (idézem):
“A jövőben szeretném, ha kevesebb hangsúly lenne a lehető legtöbb vad lelövésén, és szóljon inkább az állatok tiszta és tisztelettel történő vadászatáról.
Oli Wolf
Minden jót kívánok nektek, és Waidmannsheil (Lovu Zdar 🌿)
Ezzel a kommentjével sokan egyetértettek: “Well said”, “100%”, “My man”, szívecskézések és taps emojik, szóval mégiscsak rend van a vadászfejekben még, bárhová is megyünk Európában.
