“Igazi tisztelet a vadnak” – vadőrtanonc-napló, 1. rész

Tulajdonképpen a blogírói, tesztelői karrierem – immáron másfél évtizede – pont ugyanígy kezdődött, szóval ez kicsit nosztalgiázás is nekem. Akkoriban első fotósulimba iratkoztam be, melyhez nagyszüleim hathatós anyagi segítséget nyújtottak, és élménybeszámoló jelleggel írtam haza nekik a sulis élményeket hétről hétre, szórakoztatva ezzel drága, megboldogult nagyapámat, illetve a fotózás iránt szintén fogékony tesómat. A végére olyan jól sikerült a naplóírás, hogy a heti szösszeneteket összefűzve egy olvasmányos élménybeszámolót tudtam a fotósulit szervező cég asztalára tenni azzal, hogy ha tudják, használják valamire. Rögtön fel is kértek, hogy írjak a cégnek blogot a fotózásról. Így kezdődött minden, a többi pedig már történelem, ahogy mondani szokás.

Mivel ez az élménybeszámoló publikus, és egyébként is más világot élünk ma már, mint 15 évvel ezelőtt, ezért nem fogom nevesíteni sem az iskolát, sem a mestereimet, sem az osztálytársaimat. Ugyanis nem egyeztettem erről senkivel, egy esetleges jogi hercehurcába pedig nem szeretnék belemenni. Az ördög nem alszik. A célom a hivatásos vadász-képzés bemutatása, nem pedig a reklám, vagy bárki kibeszélése a háta mögött.

Röviden beszélnék még a miértekről, bár a bevezetőben a lényeget leírtam.

Előbb ért utol a lehetőség, mint az ötlet, hogy hivatásos vadásznak tanuljak. Egyik nap előkerült a közösségi média bugyraiból a jelentkezési lehetőség egy ilyen irányú, államilag támogatott (magyarán ingyenes) felnőttképzésre, amin egy pillanatra el is gondolkodtam, milyen jó lenne, de tovább éltem az életem. Mire aztán pár hét múlva kiderült, több ismerősöm is jelentkezett, ők már túl voltak az első néhány órán, és nagyon dicsérték, bátorítottak, hogy csatlakozzak én is. Ezzel már elindult a vezérhangya, a család és a közeli barátok egyöntetű támogatása pedig feltette az i-re a pontot. Idézném a szomszédasszonyomat: “A demencia legjobb ellenszere a tanulás” 😀

25 éve tettem vadászvizsgát, a tárgyi tudásom jelentős része megkopott már azóta, ráadásul abban az időben tán még nem is volt ilyen masszív a vadász-tananyag, mint ma (vagy csak nem emlékszem rá). Szóval rám férne.

A fák-bokrok-füvek terén tapasztalható kínos hiányosságaim amúgy is idegesítően kísértenek a kezdetek óta.

Aztán hitelesebb lesz a Vadász Blog-írói munkám is, ha van mellé szakirányú végzettségem. Nem a hőkamera-tesztelésre gondolok, inkább a többire, ami kíséri. Ráadásul igen gyakran kiállok a közösségi médiában és a blogon a vadászat védelmében, ebben a harcban is hitelesebben tehetném a dolgomat, ha nem csak átlag sportvadász vagyok.

Meglehet még a saját vadásztársaságomat is segíteni tudom ezzel a végzettséggel, bár erről még nem egyeztettem senkivel.

Végezetül pedig látjuk, érezzük a külső nyomást a vadászokon, a vadászaton, pezdegetik, hogy a jelenlegi vadásztársasági rendszer hosszú távon fenntarthatatlan lesz, szóval a társadalmi nyomás, és egy esetleges rendszerváltás akár még szükségszerűvé is teheti a hivatásos vadászi végzettséget a jövőben. Ki tudja mire lesz még jó egyszer a negyedik szakmám, a külkereskedelmi ügyintéző, a közgazdász gazdálkodási szakon és az alkalmazott fotográfus után?

Így hát egy utolsó utáni pillanatban visszalépett emberke helyére bejutottam a képzésbe, némi lemaradással, amit igyekszem behozni. Túl vagyok már a 6db tankönyvem átbugázásán, és az első jelenléti oktatáson. A könyvek szerint a tananyag a következő, dőlttel jelölve a vélt nehézséget:

• Erdészeti növénytan (fingatós)
• Erdészeti állattan (kissé fingatós)
• Termőhelyismerettan (nagyon fingatós)
• A vadállomány hasznosítása (menni fog)
• Vadgazdálkodás (talán nem annyira fingatós)
• Fegyver- és lőismeret (menni fog)

Az oktatást a növény- és állattannal kezdtük. Az állattan még hagyján, hiszen az ember a gyerekkori madarászós légpuskázás, majd egy vadászvizsga, aztán 25 év kisebb-nagyobb intenzitású vadászat után azért úgy-ahogy kikupálódik a hazai állatvilágból, és a vadászható/védett fajokból. A légpuskás korszakból tudom mi fán terem a cigány csaláncsúcs, az esti leselkedésekből pedig észre vesszük, hogy a mezei nyúl általában távolságtartó, nem kolonizál, az üregi meg határozottan. Persze az már nem megy kútfőből, hány foga van annak a nyuszinak, és hogy madaraink hány napig hány tojást ülnek.

Node a növénytan! A mumusom! Na, abba belecsaptunk keményen. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy a bioszórák voltak már túl régen, vagy szimplán lemaradtam az oktatás elejéről, de amikor természetszerűleg dobálóztak olyan fogalmakkal, mint a szijács, geszt, szórt likacs, paraszemölcs, molyhos levélfonák, érzug, hónaljrügy és rügypikkely, vagy a kéregorom, vagy azzal, hogy nem mindegy, hogy valami hegyes vagy hegyezett, ott azért forgattam a kis buksimat, és pislogtam, mint a kiszántott egér.

A fenyő-ismeretről amúgyis lecsúsztam, szóval első iskolai délutánom a növénytan tankönyv felcsapásával és kertben bóklászással indult, a fogalom- és szakszó hiányosságaim pótlására pedig – modern kor gyermekeként – a ChatGPT-t hívtam segítségül. Azt hiszem fel is tudtam zárkózni valamennyire ezzel a módszerrel.

A három nap jelenléti képzés után elvileg már eljutottam oda, hogy nagy eséllyel fel tudom ismerni a kocsányos, kocsánytalan és csertölgyet (bár az alfajoknak még neveikhez is – dárdáskaréjú, erdélyi – utána kellett néznem e cikkhez), megkülönböztetni a rezgőnyárat a fehér nyártól, az erdei fenyőt a fekete fenyőtől, és messziről, levele alapján nem keverem össze az akácot a kőrissel…talán. Azonban ez még csak számomra okoz örömöt. A vizsgán majd egy rügyről is meg kell tudni mondani, kihez tartozik.

Azt a gyötrődést viszont érdemes lett volna levideózni, mikor meglett férfiember osztálytársammal suli után beszabadultunk egy arborétumba és konkrétan vért izzadtunk, hogy beazonosítsunk néhány fafajtát. Mások sétáltak beszélgettek, mi meg leveleket taperoltunk, és makk után túrtuk az avart. Persze tankönyvet nem vittünk, egyszerű kirándulásnak indult, de (kicsit azért jóleső) vakarózás és némi “malac a jégen” effektusba beleszaladva AI-vezérelt növényfelismerő appozás lett a vége. Szánalmasak voltunk! 😀

Legalább hosszú évek nagy talányára választ kaptam a suliban. Nevezetesen, hogy hogy a fityfenébe lehet cseresznyemag a nyest ürülékében januárban??? Tévhit, hogy elraktározná. Megteszi azt maga az ereszcsatorna, vagy hasonló zug a faluban/városban, amibe a cserkó belehullik nyár elején, majd aszalódik, sovány de túlélést segítő csemegeként szolgálva télen a “lakossági” nyestnek. És persze az is városi hiedelem – amit azért magam is sejtettem -, hogy a kocsi köré pakolt vizespalackok azért tartanák távol a nyestet, mert látja a tükörképét benne. Ha ez így lenne, valószínűleg leállna bunyózni a palackkal ijedelem helyett. Igazából az égvilágon semmi jelentősége nincs azt leszámítva, hogy egy éjszaka alatt kb 8 alkalommal pattan egyet a lehűlés miatt, ami esetleg távol tarthatja a kábelpusztítót.

A fajfelismerésnél sokkal érdekesebb hallgatnivaló az ökológia működése. Például az, hogy a klímaváltozás és a globalizáció mely fajokat töröl el, vagy épp emel fel kis hazánkban, vagy hogy az egyes fafajok hogyan segítik vagy épp gátolják egymást. Mindez még ökonómiai szempontból is számít, hiszen például azért telepítik az árnyéktűrő gyertyánt második lombkoronaként a tölgyerdőbe, hogy felfelé kényszerítse a jóval értékesebb tölgyet, így az úgymond feltisztul, értsd alsóbb szinteken lecsupaszodik, eldobálja az ágait, ezzel pedig jobb rönköt ad, tehát hasznosíthatóbb.

Az osztálytársaimat nagyjából a 30-60-as korosztály teszi ki, döntő többségük gyakorló vadász, de van pár műkedvelő is, akik még csak tervezik a vadásszá válást. Sokan kutyáznak is, van aki ragadozó madarat tart. Ezáltal azért azt látom, hogy a tanárok is lubickolnak a helyzetben, mivel szaktársakkal vannak összezárva pár napig a megszokott tinédzserek helyett. Én egy árnyalatnyival kevésbé díjazom a szituációt. Érzésre az iskoláim még nem tűnnek túl távolinak, de az udvaron már a nappalis diákok helló helyett jó napottal köszönnek (előre!), és a vadőrcsajok hiába csinosak, némelyik a lányom lehetne. :-/ Lehet, hogy vadgazda mérnökire kellett volna inkább menni? 😀