Mauser 25

Az egyik legnagyobb húzás a Mauser kampánya volt. A promócióban résztvevő vadászboltok – elvileg – mit sem sejtve kaptak egy-egy lelakatolt faládát, melyben az új Mauser golyóspuska lapult. A világon mindenütt egyszerre nyíltak ki a ládák rendezvényi keretek között, ezzel egyként örülhettünk a Mauser 25-nek, mely a cég első egyeneshúzású golyós ismétlőfegyvere.

A gyors ismétlést kínáló puska kétállású biztosítóval, 700-1700g között állítható sütéssel, többféle szerelékfelfogatási lehetőséggel, továbbá háromféle ágyazással kapható.

A Mauser 25 Max fából készült thumbhole tussal, állítható pofadékmagasítóval, az Extreme hagyományos kialakítású műanyag tussal (szintén állítható pofadékkal), a Pure pedig egyszerű fatussal érkezik. Mindezt kb. 680ezer forinttól 760ezerig. Egyetlen hibája, hogy egyelőre kizárólag .308w kaliberben érhető el.
Sako 90 Finnlight
Utazótársnak tervezték a Finnlightot, mely könnyű anyagokból készült és célja a tartósság, illetve az ergonómia.


Jellemzői a hidegen kovácsolt, hosszbordás, rozsdamentes acél cső, az állítható sütés, a tokba mart Picatinny sín, a texturált, szintetikus ágyazás gumírozásokkal és pofadékállítási lehetőséggel, illetve a QD-csatlakozók. 11 kaliberben érhető el a .22-250-től a 9.3×62-ig. 51-estől 62-es csőig. A puskák körülbelül 3.3 – 3.4 kg-ot nyomnak, szóval neve ellenére nem könnyebb, mint a többi Sako 90 modell többsége.
Rössler Signature CarbonMix és Carbon FBT

Az osztrákok nagyon modern puskákkal rukkoltak elő. A 2023-ban bemutatott Signature modelljük jellemzője a kézi felhúzás és a cserélhető cső, és eddig 4-féle típus volt kapható (műanyag Allround Flex, fa Luxury, fa Luxury Thumbhole, laminált fa, precíziós Hunter). Ötödik és hatodik modellekként érkeznek a carbon és carbon-kompozit változatok.

A CarbonMix fa és karbonszál keverékéből áll össze, megőrizve ezzel a hagyományos kinézetet, és 3.3-3.6kg tömeget tartva. A Carbon FBT pedig teljes egészében karbon tussal készül, 2.9-3.2kg-ot nyom, és valódi balkezes verzióban is elérhető. Feltételezem itt az az FBT gyártja az ágyazást, aki egyébként is ezzel foglalkozik, és itthon leginkább a 3D-nyomtatott titán, karbonbevonatú hangtompítóiról lett ismert.
Beretta és Blaser sportpuskák
Mivel ez a Vadász Blog és nem a Sportlövész Blog, ezért nem vinném túlzásba a sportfegyverek bemutatását, de egy említést megér, hogy a Beretta is két gyönyörű puskával rukkolt elő (688 Performance Sporting és SL2), igaz még pár hónappal ezelőtt…
…illetve a Blaser is, aki az új FBX-et mutatta be pár nappal ezelőtt.
Nocpix Vista 1280 és Lumi LRF

A Nocpix tovább bővítette a szeptemberben bemutatott két keresőcsaládját. A zászlóshajó Vista széria kiegészült az 1280x1024px felbontású, 50mm F0.9 objektívű, lézeres távmérős változattal, a Vista S50R-rel. Ultraszéles, 17.5 látószöget kínál és 2x alapnagyítást, de ugye a HD-felbontású szenzor miatt a digitális nagyítást jobban bírja, mint bármi más.

Vegyes terepre ajánlott hőkamera, brilliáns képpel, ennél a felbontásnál egyedülálló módon 60Hz képfrissítéssel és 15mK érzékenységgel. Első tapasztalataim alapján 2x digi nagyításon lesz olyan, mint a nyílt terepre való Vista H50R.
Érkezett továbbá a tenyérnyi Lumi keresők távmérővel felszerelt verziója, mégpedig 384-es (L35R) és 640-es (H35R) felbontással egyaránt. Mindenben megegyeznek a szeptemberben elrajtolt Lumikkal, de kaptak egy 800m hatótávú, beépített lézeres távmérőt is. Csak 35mm-es gyújtótávval kaphatók.
Az új Nocpix termékek bemutatása ezzel még nem ért véget, az IWA kiállításra is készülnek pár dologgal. Várható tőlük minimum egy binokulár kereső és egy nagyfelbontású céltávcső is még a tavasszal.
Pulsar 60-asok

A Pulsar bemutatta Thermion 2 céltávcsőcsalád nagyobb nagyítású verzióit. A 60mm F1.1 optikával szerelt változatokat megtaláljuk az 1024×768@12 µm szenzoros XL, a 640×480@17 µm szenzoros XP, illetve a 640×480@12 µm XG családban is. Az alapnagyítások sorrendben 2.5x, 3x és 4x, az eddigi 1.75, 2 és 3x helyett, amik a korábbi 50mm-esekre voltak jellemzők.
Nem tudok elmenni továbbá a Pulsar legújabb marketingkampánya mellett, mely azt sulykolja a Facebook népének, hogy a hőkamerák szenzorérzékenységét jelölő NETD érték relatív, ezért a Lynred nevű, francia szenzorbeszállítójukkal közösen bevezetik az sNETD, vagyis a rendszer-NETD fogalmát. Nem kívánok különösebben állást foglalni egyelőre az ügyben, de azt azért tudni érdemes, hogy a Pulsar (és a Lynred), egy darabig ugyanazokat a NETD-érzékenységeket produkálta, mint más gyártók. Aztán egy idő után lemaradtak, mert 12 µm pixelmérettel nem tudtak 35-40mK alá menni (17 mikronnal is egyelőre “csak” 18mK-ig), míg a kínai gyártók egy idő után elkezdtek 25, aztán 20, majd 18, és újabban pedig már 15mK-t kínálni úgy, hogy náluk már csak 12 µm-os szenzorok léteznek…sőt, már tervek közt szerepel a 8 µm is egyeseknél. Azokról a kínai gyártókról van szó, akik saját maguk gyártanak mikrobolométert (ti. szenzort), és nem mástól veszik. A Pulsar évek óta nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, mígnem most előrukkoltak az elmélettel, hogy ezek az extrém érzékenységek, amiket a kínaiak hirdetnek, nem valódi NETD szenzorérzékenységek, hanem a képalkotó algoritmus teljesítményét is belekalkuláló ún. rendszerérzékenységek (System NETD vagyis sNETD). És ha ők is így számolnak, akkor az ő kameráik is 15-18-25mK érzékenységűek, csak hát eddig ők nem akartak így számolni. Mostantól viszont ezt az értéket is feltüntetik. Ezzel nem lenne semmi baj, csak a való élet sajnos azt mutatja, hogy nem minden a matek, és a 12 µm-os Pulsar hőkamerák nem tudnak annyit, mint az ugyanilyen Nocpixek, Infirayek, Hikmicrok stb. Ez nem én állítom, hanem látom az összehasonlításokon, amiket a világ minden tájáról publikálnak akár cégek, akár magánemberek.
Hikmicro Falcon 2 és Condor 2

A Hikmicro is frissítette két kereső hőkameracsaládját. A top kategóriás Falcon elérkezett a második generációjához, legalábbis a 640x512px felbontású, 50Hz képfrissítésű változatok. 35 és 50mm-es változatban lesznek kaphatók, utóbbi akár lencsébe integrált 1000m-es LRF-fel is. A 35mm-es F1.0 fényerejű, az 50mm pedig immáron a Hiknél is F0.9. 15mK NETD érzékenységgel bírnak, a kijelzőjük pedig 0.49″ méretű 1920x1080px felbontású, és választhatunk a kerek és szögletes megjelenítés között. A Hikmicro kiemeli még az akadásmentes kalibrálás (HSIS) lehetőségét éppúgy, mint az egykezes működtetést, miután a fókuszgyűrű a mutatóujjnál egy tárcsa formájában kapott helyet. Az energiaellátást cserélhető 21700-as akku biztosítja, amivel 6-6.5 órát működnek a készülékek. Ez az akkustandard – mely nagyobb méretű a klasszik 18650-nél – hőkamerák esetében eddig nem volt jellemző.
A Condor második generációja is csak a 640-es felbontást érte el, 35 és 50mm-es verzióban lesz kapható, szeparált LRF-fel (értsd nem objektívbe épített, mint a Falconnál). Igazából minden specifikáció (érzékenység, kijelző, akku, kalibrálás), amit a Falcon 2-nél leírtam igaz a Condor 2.0-ra is, szóval lényegében ugyanaz a kamera, csak a formavilág és az LRF beépítése más.