Kalappal!

Mit keresel?

Vadászíjászat

Itt a 90 éves Bear Archery 2023-as palettája

Olvasási idő: 2 perc Annak tiszteletére, hogy ma 22 vadászíjász-jelöltből 17 sikeres vizsgát tett kis hazánkban…na jó nem túlzom, szóval annak apropóján, hogy Fred Bear nem kevesebb mint 90 évvel ezelőtt kezdett el íjakat készíteni, a patinás amerikai cég bemutatta legújabb csigás csodáit. Apa kezdődik az őszi íjdömping!

Eljött az október, a vadászíj gyártók főszezonja, amikor is sorra elkezdik bejelenteni a következő évi modelleket, újdonságokat, innovációkat. Jóllehet igazi innovációkat általában nem a konzervatívabb tempójú, noha termékeivel rendszerint elsőként előrukkoló Bear márkától szoktunk látni, de ettől még érdemes rájuk pillantani, hiszen vonzó a kínálat. (A következők várhatóan az Elite és a PSE lesznek nagykönyv szerint, aztán november-december tájékán a Mathews, Hoyt és Bowtech)

Három új modell érkezett most 2023-ra a Beartől, a két zászlóshajó a Bear Execute 32 és Execute 30, valamint az ifjú íjászokkal együtt növő Bear Legend XR és a harmadik generációját megélő Bear Cruzer G3. Meg hát egy hónapja radar alatt a középkategóriás Adapt. Ezek közül most a két legkomolyabbat, az Execute-okat tárgyaljuk.

Az új Execute-ok a Bear legfejlettebb, top-kategóriás csigás íjai. Értelemszerűen az Execute 32 32″ tengelytávú, általános felhasználású vadászíj, az Execute 30 pedig rövidebb, 30″ tengelytávú, kifejezetten lesvadászatra ajánlott. Új fejlesztésű alumínium középrészt kaptak az íjak, szélesebb terpeszt az íjkarok, újfajta (SMS) rezgéselnyelő rendszer gondoskodik arról, hogy az Execute-ok a Bear eddigi legcsendesebb és legnyugodtabb íjai legyenek. A csigarendszer továbbra is az EKO (Equalized Kinetic Orientation, ami gyakorlatilag egy binary cam rendszer), de kicsit áttervezték, hogy finomabb húzásciklusú legyen. Állításukkor 75%, 80%, 85% vagy 90% kikönnyülést biztosítanak. Mindkét modell 6.5″ aljzási magassággal rendelkezik, és mindkettő 340 FPS IBO sebességet tud papíron.

Az újabb Bear íjak egyszerű de nagyszerű különlegessége, hogy a középrészükbe vízmértéket építenek, így könnyedén beállítható az arra alkalmas irányzékok 2. és 3. tengelye. Kétféle markolatot lehet rá felszerelni.

Az Execute 32 26.5-30.5″ húzáshosszon állítható, míg a kisebb társa 26-30″-en, az áruk pedig 1.199 dollár. Elérhető színek: Fred Bear Camo, Mossy Oak Country DNA, Veil Whitetail, Mossy Oak Bottomland, Throwback/Fekete kombó, Throwback/bézs kombó, olívazöld és szürke. 55-70 vagy 45-60# húzóerővel lesznek rendelhetők.

A Bear bemutatott még egy új, alumínium Take Down középrészt reflexíjhoz, melyet a világhírnévnek örvendő Fred Eichler vadászíjásszal közreműködve fejlesztettek ki az elmúlt években, és a Bear háromféle reflex karjával kompatibilis. Sőt, Montana néven még egy tradícionális longbow is érkezett.

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Vadászíjászat

Olvasási idő: 3 perc A zászlóshajó csúcsmodellen kívül még négy íjat mutatott be az idén 90. szülinapját ünneplő, amerikai gyártó.

Hírek

Olvasási idő: 3 perc Az Infiray Outdoor egy ideje már hagyományosan ősszel és tavasszal mutat be új, korszakalkotó termékeket. Néhány tipp, hogy ezúttal mi...

Hírek

Olvasási idő: 2 perc Már Magyarországon is bemutatták a VW Amarok második generációját. A Ford Ranger alapjaira épül, tehát újabb hatalmas és erős pickup...

Hírek

Olvasási idő: < 1 perc A tavaszi Infiray termékbemutatón látott modellek már Magyarországra érkeztek, vagy érkeznek hamarosan.