Kalappal!

Mit keresel?

Tudtad-e?

Vérszívó “barátaink”

Olvasási idő: 2 perc Nem csak a vadászidény indul újra ilyentájt évről évre, de a kullancsszezon is. Íme a szokásosnál egy kicsit bővebb ismertető, amit a kullancsokról, védekezésről, oltásról, kezelésről tudni érdemes minden vadásznak.

Az ilyen cikkeket a kullancsok bemutatásával, anatómiai felépítésével, meg a Földön elterjedtségükkel szokták kezdeni. Megkíméllek benneteket ettől, mindenki jól ismeri a kis dögöket, aki kint jár a határban. Remélem a vadászembereknek azt sem kell már magyarázni, hogy a kullancs nem a fákról ugrik az emberre, hanem az aljnövényzetben várja sorsát a fűszálakon, gazokon, leveleken, és az arra járó vadász nadrágjába kapaszkodik bele. Különleges esetben, sűrű helyen bújkálva-hajolgatva a bokrok között akár a kabátujjunkon is megtelepedhetnek. A kullancs egészen lehetetlen helyeken is előfordul, nem kell térdig érő gazban, vagy vadváltón sétálni ahhoz, hogy felvegyünk egy potyautast. Sajnos az irtásuk a jelenleg hatályos környezetvédelmi szabályok miatt nem lehetséges, szelektív kullancsölő vegyszer meg vagy nem létezik, vagy ha van is, valamiért nem használják.

Marad tehát a védekezés. Abból pedig a leghatékonyabb a nadrág folyamatos ellenőrzése, ha kint járunk a területen, ugyanis a kullancsok szinte mindig a gatyaszáron tapadnak meg először, és onnan indulnak lassú vándorútjukra, hogy bejussanak a ruházat alá. Sokszor ez nem is sikerül nekik, így hazavisszük őket, és a lakásban, vagy épp a kocsiban kezdenek garázdálkodni. Ezért a legjobb, ha napfényben, vagy erős lámpafényben időnként átvizsgáljuk a nadrágszárunkat, mert az apró, erős fényben általában csillogó állatok jól észrevehetők, és időben eltávolíthatók. Személyes tapasztalatom az, hogy gumicsizmában mászkálva jóval kevesebb kullancs tapad meg az emberen, mint bakancsban. Valamiért a gumicsizmát nem szeretik, vagy nem tudnak rajta megkapaszkodni rendesen, és hamar ledörzsölődnek menet közben.

Jó megoldás a nadrágszár befújása kullancsriasztó spray-vel. Szúnyogok ellen ezek tapasztalataim szerint egy júliusi estén kb. fabadkát se érnek, de a kullancsok ellen egészen hatékonyak. Egy befújt nadrágon nem szeretnek megkapaszkodni. A Bros márkájú szerek például nekem nagyon bejöttek erre a célra, de megmondom őszintén ez a Leitznél nekem adott volt, kipróbáltam, bizonyára más szerek is ugyanilyen hatékonyak. Léteznek ugyanakkor már kifejezetten így készített vadásznadrágok is, melyeket emberek számára ártalmatlan kullancsriasztó szerrel (permethrin) kezelnek. Némelyiket ilyen külső bevonattal, másokat a textíliába szőve kínálnak. Ez utóbbit már teszteltem a Härkilától (tényleg működik!) de van ilyen a Pinewoodnál is például. A gyártók szerint ezek a nadrágok a kullancsriasztó vegyszert 50-100 mosás erejéig megtartják.

Ami az oltást illeti, úgy nevezik “kullancs elleni védőoltás”, de valójában vírusos agyvelő- vagy agyhártyagyulladás elleni oltásról beszélünk. Nem a kullancscsípés ellen véd, jóllehet ilyet is fejlesztenek már, de egyelőre csak növényevő haszonállatok számára. Emberen alkalmazva még nem tervezik, de biológiai szempontból lehetséges és kivitelezhető egy olyan oltás, aminek révén a szervezet megtámadja a belefúródó kullancsot, mielőtt az megfertőzné a testet. Az oltás tehát a másik gyakori kullancs által terjesztett betegség, a Lyme-kór ellen nem nyújt védelmet. Még. De egy Lyme-kór elleni vakcina jelenleg korai klinikai tesztelési szakaszban jár, és ha sikeres lesz, 2023 tavaszán meg is érkezhet a háziorvosokhoz. 20 éve létezett már egyébként Lyme-kór elleni oltás, de kivonták a piacról, mert túl sok volt a mellékhatása.

Ja és eloszlatnék még egy tévhitet. A kullancsnak mindegy, hogy hideg vagy meleg idő van, egy a fontos számára, a nedvesség. Száraz időben, aszályban tűnnek el leginkább.

Ajánlom figyelmedbe a szúnyogos írásokat is pár évvel ezelőttről:

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Tudtad-e?

Olvasási idő: 3 perc A kullancsok már kora tavasz óta támadnak, az elmúlt esős, nedves időszak pedig kifejezetten kedvez nekik. És hát megjöttek a...

Kiegészítő teszt

Olvasási idő: 2 perc A két évvel ezelőtti Heatlucky fűthető ruházat után lássuk miben különbözik a konkurencia, a Thermo Soles terméke.

Kiegészítő teszt

Olvasási idő: 5 perc Orrba-szájba nyomta a Facebook az orrom elé a Härkila Trail nadrágot, amit úgy hirdetnek, hogy nem szeretik a kullancsok, ugyanis...

Kiegészítő teszt

Olvasási idő: 5 perc Magyarországon nem régóta kapható a francia Stagunt vadászruházat a Leitz Hungária jóvoltából. Ezek közül az egyik legjobb szettet hoztam el...