Kalappal!

Mit keresel?

Vélemény, ajánló

Pixeldisznó

Mit jelent a “technika” a gyakorlatban, kell-e ez nekünk, és mire számítsunk a jövőben? Véleménycikk a hőkamera kereső, és a hőkamerás céltechnika használatáról vadászaton.

Azt már a vak is látja, hogy a vadászatot kőkeményen elérte a modern technológia. Én magam is használom, hiszen itt a blogon tesztelem őket. Legalábbis azokat, amik ma legálisan használhatók. Az is kétségtelen, hogy amit az éjjellátók és hőkamerák használatának kezdetén megtapasztaltam 3 évvel ezelőtt (keresőkről beszélünk), azt sorra megtapasztalják az újonnan érkezők is. Tudom, mert megkeresnek, mondják, mesélik, hogy kinyílt az éjszaka, mozgalmasabb lett az esti-éjszakai lesvadászat, és olyan dolgokat látnak, amit eddig sosem.

Hogy több vadat is lövünk-e így? Régebben azt mondtam, hogy nem. Az első hőkamerás évben kevesebb disznót lőttem éjszakai keresőt használva, mint előtte évben nélküle. Ellenben sokkal eseménydúsabbak voltak a vadászataim az éjjellátó technológiával, és számos kocát tudtam elengedni, mert a hőkamera láthatóvá tette a malacokat a gazban. Egy kivétel volt, az a fránya búza, abban még a hőkamera se mutatta meg a csíkosokat…csúnya történet volt…

A tavalyi vadászévemet tekintve viszont mindezt már nem mondhatom el. Több disznót lőttem, mint valaha, és bizony amíg az első egy-két évben, ha a disznó 600 méterre jött ki, akkor meg tudtam állni, hogy ne induljak el rá. Ám ez egy olyan évben volt, amikor bőven volt nálunk disznó, szinte minden este össze lehetett futni velük a mezőgazdasági területeken. Nem indultam el rájuk, inkább legközelebb ott ültem ki, ahol láttam őket, aztán vagy jöttek, vagy nem. De azt éreztem vadászom. Ám a tavalyi vadászévben már történt olyan, hogy februárt írtunk, és – egy csenevész decemberi malacot leszámítva – az augusztusi zöld kukoricában került utoljára valamirevaló disznó a puskám elé. Elmentünk februárban vendégségbe az ország túlvégébe, ahol mondták, hogy “itt mindenhol disznó lesz!”, jó nagy placcra ültetnek ki, bárhol jöhetnek, cserkelhetek kvázi bármerre. És így is lett. 600 méterre jött meg a konda, én meg hőkamerával láttam. Ahogy azt is, hogy 400 méterre őzek, köztük két gímbika legelészik a repcén, ráadásul félig-meddig útba esnek a disznók felé, szóval úgy kell menni, hogy ne ugrasszam meg őket. Sima keresőtávcsővel az az éjszaka teljesen eseménytelen lett volna, annak ellenére, hogy telihold volt. Ilyen távokra, főleg úgy, hogy felszállt a pára, semmit nem ért az 56-os Leica Geovid. Ezért tudom ennyire a távokat, mert a Geoviddel megmértem. Nem az állatokat, mert azokat nem láttam vele a lesről a vetésen-szántáson, hanem a hőkamerakép alapján a környezetet, fákat, mezsgyehatárokat. És biza elsétáltam 6-700 métert a disznókra, egyet a turkálás helyén ejtettem el, a többi úgy menekült, hogy közel futottak hozzám, egyikük megállt, azt is terítékre hoztam, sőt még a harmadiknak is odahúztam futtában, mert annyira közel volt. Az speciel visszafordult, és meg is kergetett a szántáson, mert elfogyott a muníció, a többi lőszer meg a lesen volt 6-700 méterre. Ezt majd lehet megjelenik a Sztori rovatban is, most inkább arra hegyezném ki a dolgot, hogy ha nem lett volna hőkamera nálam, csak egy eseménytelen éjszaka lett volna 150 kilométerre otthonról. Fogalmam se lett volna, hogy 600 méterre tőlem disznók turkálnak. Így viszont két disznót lőttem egy talpon, meg majdnem egy harmadikat is. Izgalmas volt? Az. Volt esélyük a disznóknak? Telihold volt, nyílt szántáson cserkeltem rájuk 150 méterre, a lámpára nem ugrottak el, pedig bőven lett volna rá idejük. Szóval volt esélyük. Megbosszulták a történteket? Meg. Vadásztam? Hááát, végülis igen. Hiszen sokadjára voltam ott, sok eredménytelen kiülést követően végre egyszer sikerem volt. Volt lesen ülés, volt cserkelés, volt az utolsó 200 méteren csendes lopakodás, rákészülés, és volt kaland is a végére.

De valami mégsem hagy nyugodni. Tavaly őznász idején volt lehetőségem Dégen őzbakra cserkelni íjjal. Elmondhatatlanul felemelő érzés volt a sok éjszakai hőkamerás “vaksiskodás” után napvilágnál, könnyű távcsővel, íjjal vadászni az erdőben, teljes valójában gyönyörködni a vadban, szabad szemmel észlelni őket, bírálni az agancsokat, pillekönnyű menetfelszerelésben. Szentségelni, amikor nem voltam elég óvatos, és egy-egy gazban elfekvő őz hamarabb vett észre, min én őt, és hangosan felriasztotta a környéket.

Ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen mennyire nyomorult dolog szinte egy teljes vadászévet monokróm, pixeles kijelzőn át nézni annak, aki legfőképpen szürkülettől pirkadatig vadászik, mint jómagam is. Pixelállatokra, pixeldisznókra lesni.

Dehát legalább látunk valamit, és még ott a lámpafény, aminél felsejlik a vad élő valójában, látod, hogy reagál, látod, hogy babos-e, hogy kopasz, vagy még hosszú a szőre, vagyis koca, vagy hogy rühes, vagy akár csak azt, hogy róka vagy sakál. Mellesleg néztem már borzot földet túró disznónak, mindössze 100-120 méterről, 1 milliós hőkamerával. Azóta is rajtam röhögnek a haverok… Pedig ritkán, de előfordul, hogy épp úgy áll, épp formátlan, még azt is látod a kamerában, hogy repkednek a földdarabok körülötte, veszettül dolgozik, forgolódik…puska fel, lámpa fel, és lám világítanak a csíkok a fején. Ennyit a hőkamerás bírálásról. A távcsőben élőlényeket látsz, a hőkamerában végletekig butított pixeleket.

Namármost, ha ezt a készüléket még fel is tesszük a puskára előtétként, vagy teljes értékű hőkamerás céltávcsőként, ami ugye köztudottan illegális, és köztudottan mégis rengetegen használják, akkor mi történik? Akkor már lámpa sem lesz, és élőlények se lesznek. Akkor majd élvezed, hogy eddig 10-ből 5x megugrott a vad a lámpafényre, most 10-ből 10x tudsz lőni, ha a kósza szellők is úgy akarják. Pixeldisznót veszel észre, pixeldisznót célzol és lősz meg, majd a halálvágta során még a földre fröcsögő pixelvért is látod olykor. Kint vagy a sötétben, nem látsz semmit, csak egy, pontosabban két kijelzőt, és rajta egy vacak grafikájú virtuális valóságot. Vadat akkor látsz először, amikor megkerested. Akkor derül ki, hogy babos volt-e vagy sem, sok esetben még az is, hogy kan volt-e vagy koca, vagy épp rókát lőttél-e vagy sakált. Arról már nem is beszélnék, hogy hányan fognak ebben a pillanatban először agancsot bírálni….akár szánt szándékkal, akár véletlenül, tekintve, hogy ismerem a mai hőkamerák teljesítőképességét, főleg az olcsóbbakét, amiknek nincs komoly nagyítása, így teljességgel bizonyos vagyok benne, hogy sok őz lesz véletlenül disznónak nézve és lepuffantva az éjszaka leple alatt – a vadászláz hevében.

Vannak ezek a vadász szimulátor játékok PlayStationre, számítógépre, stb. Elképesztően jó grafikájuk van ma már, FullHD, de talán már 4K felbontásban is elérhetők. Ugyanúgy óvatosan kell cserkelni, figyelni kell a szélre, és viszonylag közel kell kerülni a vadhoz, meg pontosan is kell célozni. Ellenben nincs hideg, nem fúj a szél, nem esik az eső, nincs szúnyog, meg tudod állítani, ha segíteni kell a gyereket fürdetni, fektetni, sőt időben otthon vagy, merthogy el se mentél. Nem lesz gond a sebzésből sem.

Mitől jobb ennél az, hogy kiülsz a lesre a hidegbe, vagy épp a szúnyogosba, 12 megapixel felbontás helyett 0.1, max 0.3 megapixel felbontásban, homályosan, fekete-fehérben játszod ugyanezt a játékot?

Plusz a végén még húzhatsz, zsigerelhetsz, mintát vehetsz, beszállíthatsz, mosogathatsz, és éjjel 2-re érsz haza.

Ennek ellenére rengetegen használnak már céltechnikát. Mert még abban a fázisban tart mindenki, hogy milyen jó, hogy 5 disznó helyett 10-et tud lőni. Jövőre, két év múlva, öt év múlva is talán még itt fog tartani, de előbb-utóbb ez már unalmas lesz. Ez ugyanis nem vadászat, ez csak valós idejű számítógépjáték. AR, vagyis virtuális valóság, csak épp gagyi grafikával. Szinte teljesen kiszámítható. Ami kiszámítható, azt meg megunja az ember egy idő után, vagy ha meg nem is unja, de igen sokat veszít a varázsából.

Ellenben a vadászat – eddig – egy olyan szenvedély volt, ami apáinkat, nagyapáinkat igen gyakran 40-50-60 évre lekötötte. Addig jártak ki vadászni, amíg elbírták a puskát, vagy fel bírtak mászni a lesre. Vajon mi lehet az oka annak, hogy egy szenvedély, egy elfogaltság több évtizedre odaszögez valakit erdőre-mezőre? A bizonytalanság. A kiismerhetetlenség. A kiszámíthatatlanság. A kaland. Az “ember tervez, isten végez” elv. A természet közelsége, annak minden rezdülése. A kihívások. Az, ami miatt azt mondják, nem attól szép a vadászat amit ad, hanem attól, amit ígér. Meg a “több erdőzúgás”. Ezek teszik a vadászatot olyan izgalmassá, változatossá, hogy azt még 50 év után sem tudja megunni az ember.

Fiatal, kezdő vadásztársak, akik már gyakorlatilag beleszülettek a hőkamerázásba, próbálják meg átvitt értelemben, elvonatkoztatva a leírott szavaktól megérteni, elemezni, hogy mit jelent az “ígéret”, és mit jelent az “erdőzúgás”.

Ebből jókora adagot kivesz a modern technológia. Talán majdnem az egészet. Az ígéret az, hogy majd megjön a vad, majd jó lesz a szél, majd sikerül közelkerülni hozzá, majd nem ugrik el a lámpára. Ha automata szóróval beetetjük, ha kompenzációs céltávcsővel és long-range puskával 300-400 méterről is tudunk lőni, ha lámpa nélkül a vad azt se tudja, hogy ott vagyunk, akkor az “ígéretet” leváltottuk a “biztosra”. Az “erdőzúgás” azt jelenti, hogy megismerjük a természetet, annak törvényeit. Hogy eggyé válunk vele, ahogy rejtve, mozdulatlanul várunk benne, és minden rezdülésére figyelünk. Hogy nem csak nézünk, de látunk, tudjuk mit látunk. Hogy néha fázunk, néha kínoznak a szúnyogok, néha elázunk. Ma már a szúnyogok ellen van Thermacell, a fázás ellen van fűthető ruházat, elázás ellen van mebrános, lélegző ruházat. A vadat már keresni se kell a természetes rejtekében, hiszen a kijelző fehéren vagy feketén kiemelve megmutatja nekünk, csak meg kell célozni a fehér foltot és elhúzni a bimballót. Elindulni se kell, ha 400 méteren belül bukkant fel. Felszámoltuk tehát az ígéretet és az erdőzúgást is, csak az elejtés, a lövés maradt. Tipikusan a modern kor szelleme ez, ahol a neten jobbra-balra húzzák a csajokat, meg fizetnek az alkalomért a hölgyeknek, lecsupaszítva teljesen a hódítást a fizikai aktusra, amennyire csak lehet. Ahol felülnek a fapados járatra a nyaraláshoz, hogy ott legyenek a helyszínen 2 óra alatt, ahelyett, hogy fél napot utaznának, világot látva, autóval.

Pont a lényeg veszik el!

A cél marad, az odavezető út már nem lényeges. Csakhogy azok a vadászok, akik 40-60 éve vadásznak, az odavezető útba szerettek bele, és nem a célba. Aki a célt hajszolja, az hamar odaér, és már nem lesz tovább érdekes.

A céltechnikát használók persze azzal nyugtatják magukat, hogy “mindenki használja már”. Azt gondolják, ez az illegalitás csak átmeneti állapot, előbb-utóbb engedélyezni fogják. Mondják azt is, hogy állami erdészeteknél is használják, “ők biztos tudnak már valamit”. De ez jó eséllyel csak önmaguk hitegetése. Sem a Kamarának, sem a Védegyletnek, sem az Agrárminisztériumnak, sem az állami erdészetek képviselőinek, sem a tájegységi fővadászoknak nem volt egyetlen arra utaló megjegyezése sem, hogy a céltechnikát engedélyeznék. Sőt, teljes az egyetértés a döntésért felelős személyek között, hogy nem akarják engedélyezni, és erre többször, több helyen is tettek nyilatkozatot erről. Ha esetleg mégis igaz az, hogy az erdészeteknél a hivatásos személyzet valamiféle hallgatólagos kivételezést élvez, és ők használhatnak ilyet, az pusztán csak azért van, mert ők nagyon komoly kontroll alatt vannak, és célszerszámnak használják arra, amire való. Ők egy olyan szervezet tagjai, mint egy nagyvállalatnál egy irodista. Egy rendszer részei, akiknek egyértelmű feladatai vannak, és napi szinten kontrollálják a munkájukat. A sportvadászoknak nincs semmi ilyen jellegű kontroll a fejük felett, persze hogy nem lesznek olyan privilégiumaik, mint egy szigorú keretek közt működő, állami alkalmazottnak, aki napi szintű kapcsolatot tart a főnökével.

Sokan hasonlítgatják ezt az egészet ahhoz, amikor Széchenyiék vitatkoztak azon, hogy lehet-e céltávcsövet szerelni a puskára, vagy minden ami a nyílt irányzéknál modernebb, az nem elfogadható. De azért ne feledjük, hogy a céltávcső, főleg az akkori céltávcsövek, amik max 2-4x-es nagyításúak voltak, csak annyi pluszt adtak, hogy nem volt muszáj 50-60 méterről lőni, hanem lehetett 80-100-120-ról is. Aztán ennyi. Ennek fényében vegyük számba azt, hogy hova jutottunk mára, a 15-20x-os nagyítással, a ballisztikai kompenzációval, a long-range lőszerrel, az éjjel is tökéletesen látó hőkamerás céltávcsővel, amiből most még szintén csak 2-4x-es nagyítású létezik, de ez nem lesz mindig így. Pár év, és hőkamerával is lehet majd 400 méterre lőni.

Gondoljuk el hova jutottunk attól, amit az alábbi videón látható 80 éves Fekete Tamás vadásztársunk, a Velencei-tó Matula bácsija képviselt világ életében, és képvisel ma is (videóban 1:00 perctől):

Gondolkozzunk el rajta, hogy vajon mi, a mai 20-30-40-50 évesek is ott fogunk állni 80 évesen, tele tapasztalatokkal és lelkesedéssel, történetekkel, avíttas vadászkalapban a fiatalok előtt? Azt fogjuk mesélni majd, hogy “bezzeg az én időmben, amikor még azon gondolkodtunk, hogy elég a 384×288 pixel felbontás, vagy jobb lenne a 640×480 pixel”? Tényleg erről fogunk mesélni 80 évesen? Merthogy 300 méterről pixeldisznót lődözve másról nem nagyon fogunk tudni.

Hogy ismét Brakoner Csabát idézzem: “A csendes sompolygást kényelmes lesre, a feszült várakozást szunyókálásra cseréltem. Ha mozgott a vad, hamar jött a siker. (…) Ha néhány napig nem láttam korai mozgást, következő nap ki sem mentem. (…) Elmaradtak a felfokozott vágy és képzelet szülte roppanások, fújások, csobbanások történetei. Csak tények voltak.”

Korábban jelent meg cikk itt arról, hogy tönkreteszi-e a modern technológia a vadászatot. Abban az OutdoorLife szerzője azt írta, hogy nem fogja, ha nem hagyjuk. Tehát rajtunk múlik. Ezt nem írhatnám le szebben és jobban, mint Glück Balázs, őt idézném zárszóként:

“A vadászat nem a feltétel nélküli dominancia megszerzéséről szól. Amint az egyensúly megbomlik, a dominancia megvalósul, az események egyoldalúak, kényünk kedvünk szerint befolyásolhatóak, az alázat megszűnik, és a vadászatból puszta öldöklés lesz. A politika, a gazdaság arról győzköd mindenkit, hogy a dominancia jó. Hisz ez hatalmat és pénzt jelent. De egy normális ember védekezik önmaga ellen is. Ha érzi, hogy túlságosan erős, önként hátralép. Nem legyőzik, hanem hátralép. Érthető módon nehéz ezt a mai magyar fiatalokkal megértetni, mert nincs mitől félniük. Pedig félni kell!

Amikor először aludtam fenn a havasokban a világ tetején, medvék és farkasok között egy barlangban, ahol bőrig áztunk, mert elvert minket a jégeső, úgy jöttünk haza, hogy csak ezt emlegettem az úton: »Senkik vagyunk otthon«. Akkor féltem. Sajnos így tizenöt évre rá, a sokadik alkalom után ma már nem félek. Pedig szükség lenne rá.

Azok akik a vadászatban vagy az extrém sportokban feszegetik a határaikat, a félelem igénye miatt teszik. Mert amitől félsz, azt csodálod. Amit csodálsz, azt tiszteled. Száz méterről lehetsz kemény egy medve ellen. Vajon 20 méterről is az vagy? Száz méterről a medve a préda. Húsz méterről te lehetsz a préda. Száz méterről nevethetsz, ha lősz. Húsz méterről reszket mindened. A tisztelet a félelemből táplálkozik. Félni nem gyengeség.”

Még annyi megjegyzés, hogy félni nem csak a medvétől és a sebzett vadkantól lehet. Átvitt értelemben félünk, vagy inkább tartunk attól, hogy kimentünk, rászántunk időt és energiát, de vajon megjön-e az áhított vad? Tartunk attól, hogy rendesen felöltöztünk-e, nem fogunk-e fázni? Tartunk attól, hogy elég ideig bukkan-e fel a vad, hogy lövést adjunk le? Hogy észrevesz-e minket, mielőtt kellően közel kerülünk hozzá? Tartunk attól, hogy elugrik a lámpára, és hiábavaló volt minden. Tartunk tőle, hogy eltaláljuk-e rendesen, vagy keresni kell? Mindez az a bizonytalanság, ha úgy vesszük félelem, ami miatt a vadászatot nemesítjük, csodáljuk és holtunkig tiszteletben tartjuk. Feltéve, ha nem azon ügyködünk, hogy minden jellegű bizonytalanságot, és félelmet kiirtsunk belőle.

ÍRTA

Nem csak vadász és blogger, de fotós is...

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Tesztek

A Boly egyik csúcskameráját próbáltam ki. A kamera adott és kapott hideget-meleget, de csak elboldogultunk egymással a végére. 2 hónapot teszteltem a Boly Falcont,...

Kiegészítő teszt

Régóta szemeztem a csúcsminőséget képviselő Eberlestock hátizsákokkal a boltban, és végül rögtön kétfélét is kaptam, hogy bemutathassam Nektek. Komoly túrahátizsáknak tűnnek, és azok is,...

Hírek

Olyan hőkamerát mutatott be az Infiray, amit sokan hiányoltak. Hiányolták ezt a tartományt is, amit lefed. Hiányolták a fém házat, a cserélhető akkut, a...

Kiegészítő teszt

Úgy hirdetik az EZ V irányzékot, hogy ez az egyetlen, kifejezetten vadászíjászathoz kifejlesztett irányzék, ami stadiametrikus távbecsléssel, és megannyi más előnnyel szolgálja az íjjal...