Kalappal!

Mit keresel?

Hírek

Így áll most az ASP helyzet

Röviden: sz.rul. Bár mostanság nem túl hangos a média az ASP előfordulásokról, de ez nem jelenti azt, hogy megúsztuk.

Jóllehet az északi régióból egyelőre nem tört ki a vírus, ott viszont láthatóan tombolni kezdett. A korábbi egy-egy fellelt eset sajnos már a múlté. Így áll most térképre téve az észlelések száma:

Az időrendi táblázatot görgetve az látszik, hogy szinte napi rendszerességgel találnak ASP-fertőzött vaddisznót, vagy elhullva, vagy a kilőtt egyedek között. E cikk írásakor augusztus 10-én találtak 4db elhullott állatot (mind ASP-pozitív), 7-én kettőt, 6-án hármat, amiből egy lőtt vad, 5-én 7db-ot. Ez csak az elmúlt hét statisztikája, egy hét alatt 16db ASP fertőzött vaddisznó.

A régiók besorolása jelenleg így néz ki:

Ebből jól látható, hogy a különösebb intézkedéseket nem kívánó (mondhatni háborítatlan), alacsony kockázatú terület még nagyjából ugyanaz mint májusban volt, a vadászokat is érintő intézkedéseket igénylő, közepes kockázatú terület pedig már akkor elérte a Duna vonalát, és egyelőre nem jött tovább, viszont a lila fertőzött terület, és a piros magas kockázatú terület május óta megnőtt. A májusi helyzetről szóló cikket ide kattintva találjátok.

Továbbra is javasolni tudom mindenkinek az ingyenes ASP képzés elvégzését, hogy ne akkor kelljen kapkodni, amikor a területet átminősítik, és közlik, hogy mostantól csak az mehet ki vadászni, aki elvégezte a képzést.

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Sztori

Bűdi Gábor újabb olvasmányos novellája következik.

Hírek

Jelentősen csökkent az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati területek nagysága Magyarországon, amely lehetővé tette a járványügyi korlátozások enyhítését. E rendkívüli eredmény is igazolja, célravezetőek az...

Tudtad-e?

Kíváncsiságból adatokat kértem a Vadászkamarától, és voltak olyan kedvesek, hogy kaptam is. Még többet is, mint amit először megadtam, amit ezúton köszönök, ezért hát...

Vadászíjászat

Kezdeményezést indítottunk a Facebookon, melyben térképes formában összegyűjtjük azokat a helyeket az országban, ahol lehetőség van íjjal vadászni. Ezt a lehetőség szerint folyamatosan frissülő...