Kalappal!

Mit keresel?

Kiegészítő teszt

Teszt: Leica Rangemaster CRF 2700-B

A Leica egyik legjobb távmérőjét vetettem górcső alá, és másodszor is a talajról szedtem fel az államat. Először még novemberben.

Magam is használok lézeres távmérőt. Egy gagyit. A menet úgy szokott kinézni, hogy naplemente előtt felülök a lesre, és elhelyezkedés után előszedem a távmérőt, majd megméregetek néhány sötétben is jól beazonosítható tereptárgyat. Főleg akkor teszek így, ha olyan helyen vadászom, ahol még nem voltam, vagy csak ritkán járok. Igyekszem memorizálni a számokat, hogy aztán, ha később kijön valami sötétben, legyen némi fogalmam arról milyen messze lehet. Néha sikerül, néha nem…a memóriám köztudottan aranyhal szindrómát mutat. Egy párezer forintos kínai távmérőm van, aminek előnye, hogy olcsó volt. Papíron 600 méterig mér, a valóságban inkább 4-500 méterig. Hátránya, hogy nem túl érzékeny, és a szürkületi értéke annyira gagyi, hogy nem véltelenül naplemente előtt méricsgélek meg mindent. Igazából az én távmérőmet inkább golfosoknak csinálták, nem vadászoknak.

Nem így a Leica Rangemastert, ami már akkor felkeltette a figyelmemet, mikor tavaly novemberben solymászversenyt rendeztek nálunk, és ilyenekkel mérték a madarak magasságát. Egy pötty fent a nagy semmiben, és ez a kis kütyü megmondja milyen magasan van? Kizárt! Mégis működött, olyannyira, hogy a Rangemasterek által szolgáltatott adatok hivatalosan is beleszámítottak a versenyzők és madaraik teljesítményének értékelésébe. Ha ezen (is) múlik a helyezés, akkor ez a cucc megbízható kell legyen.

Ballisztikai program

Eltelt fél év a solymászverseny óta, és végül magam is kipróbálhattam lesvadászaton a Rangemaster 2700-B-t. Ez a Leica egyik legjobb távmérője, csak a Rangemaster CRF 2800.COM tud többet nála. A nevében lévő “B” jelzés annyit tesz “Ballistic”, vagyis ez a távmérő nem csak mér, de ballisztikai adatokat is szolgáltat a vadász számára, mindezt 800 méter távolságig (EHR, vagyis ekvivalens távolságot 1100 méterig tud mutatni). Ráadásul meglehetősen összetett módon teszi mindezt, nem csak annyiról van szó, hogy beprogramozzuk a használt lőszer ballisztikai adatait, aztán kijelzi, hogy hány centit fogjunk fölé. A kis Rangemaster ugyanis nem csak a beprogramozott lőszerballisztikát veszi figyelembe, hanem a mérés szögét, a légnyomást és a hőmérsékletet is, amik mind befolyásolják a lövedék röppályáját, és nem csak egyféle adatot tud megjeleníteni a célzáshoz.

Bonyolultnak hangzik, de nem az. 

Én magam is halogattam a Rangemaster tesztjét, gondolván, ennyi mindenre képes a készülék, memóriakártya is kell bele, először tanulmányozni kéne inkább, aztán kipróbálni terepen. Végül kiderült, hogy az égvilágon semmi bonyolultság nincs benne. Jóllehet két gombja van, amivel az első felprogramozás a használati útmutató nélkül nem fog menni, mert szimplán, duplán, röviden és hosszan, nomeg váltott sorrendben kell nyomkodni őket. De ha csak egy fegyvert és egy lőszert használunk, akkor ezt otthon egyszer megcsináljuk, és utána nincs semmi dolgunk, csak távolságot mérni vadászat közben, a többit a Leica elvégzi helyettünk. Mérünk egy távot, a kis Rangemaster villámgyorsan és hajszálpontosan kijelzi (200 méter alatt tizedes pontossággal), majd a távolságérték kijelzését követően rögtön megmutatja, hogy hány klikket kell állítani a ballisztikai tornyon, mindezt 1/10 MOA pontossággal. Ennyi tehát a történet, egy gombnyomás és jön a méter majd a szükséges “klikk”. Nem bonyolult.

Az előzetes felprogramozás otthon kétféle módon történhet. Gyárilag előre beállított ballisztikák közül tudunk választani, vagy saját programot hozhatunk létre, és tölthetjük fel a Rangemasterre egy micro-SD kártya segítségével. Gyári programból összesen 10 van, a használati útmutatóban és a neten megtaláljuk a táblázatokat. Én .30-06 Sako Super Hammerheadet használok, a céltávcső pedig 100m-re van belőve, szóval borzasztó egyszerű dolgom volt, ugyanis a 10 gyári programból a hatodik éppen illett a Super Hammerhead ballisztikájára néhány tizedcentiméter eltéréssel. Jó eséllyel szerintem Te is meg fogod találni a saját lőszerednek megfelelő programot a gyári 10 közül. Mesterlövészeknek mondom, ha nem 100 méterre van belőve a céltávcső, hanem távolabbra, az is csak pár gombnyomás a Rangemasteren.

Ha mégsem találsz a lőszerednek megfelelő ballisztikai programot, akkor lehetőség van saját program létrehozására, ezt a Leica kalkulátorával kell elvégezni. A legegyszerűbb bepötyögni a Google-be, hogy “Leica Ballistic Calculator”, és rögtön ott lesz első helyen a találati listában. Itt az összes kaliber, összes gyártó, összes lőszerének megtalálható a ballisztikája, de tudunk gyártani sajátot is a megfelelő adatok ismeretében. Ha mindennel megvagyunk, a Product menüpontban lehet lementeni a ballisztikai adatokat egy fájlként, amit egy micro-SD kártyára kell felmásolni, ezt fogadja a Rangemaster. A használati útmutatóban leírtaknak megfelelően lehet a kártyáról a készülékbe tölteni az adatokat.

Itt annyit megjegyeznék, hogy az eggyel magasabb kategóriájú Leica Rangemaster 2800.COM többek közt annyival tud többet, hogy csatlakoztatni tudjuk okostelefonhoz, így nem kell memóriakártyázni. A telefonos appon kiválasztjuk a lőszert, majd egy gombnyomásra átdobjuk a ballisztikáját a Rangemasterre. Aki több fegyvert használ, annak ez a legkényelmesebb megoldás. A Sig Sauer egyébként még tovább megy e téren, ott még a céltávcsőben is van Bluetooth, így a távmérő képes átadni az adatokat a céltávcsőnek is. Űrtechnika…

Fontos még megjegyezni, hogy a Rangemaster nem csak MOA-formátumban képes mutatni a szükséges korrekciót, hanem beállítástól függően tud EHR távolság-értéket is mutatni, és tudja centiméterben is mutatni a föléfogást.

Ami engem illet, kipróbáltam, láthatóan működik a rendszer, de részemről itt ki is merült a ballisztikai “gépészkedés”, mert eleve nem az a típus vagyok, aki szándékkal 200 méter fölé lődöz, és a céltávcsövemen sincs ballisztikai torony, amivel letesztelhetném a rendszert. Jóllehet nem is emiatt nem érint engem ez a ballisztikai “gépészkedés”, hanem azért, mert sík területen vadászom. Abban a pillanatban azonban, ha az ember kimegy például zergére Ausztriába, rögtön értelmet nyernek ezek a számítások, legyen akármilyen messzire vagy közelre lövő vadászról szó, hiszen ott tekintettel kell lenni a szögeltérésre, vagyis a lefelé és felfelé irányzott lövésekhez számított vízszintes egyenértékű (EHR) távolságokra. A vadászvizsgáról ugyebár tudnunk kell, hogy ha felfelé, vagy lefelé lövünk, akkor máshogy repül a lövedék. Ezt a Rangemaster figyelembe veszi – mint említettem fentebb – a légnyomást és a hőmérsékletet is beleszámolva a javasolt korrekcióhoz.

Működés a gyakorlatban

A Rangemaster működéséről azonban érdemben tudok beszélni. Villámgyorsan mér, és hatalmas távolságokat. Ezt használva jövünk rá, hogy mennyire csalóka a táj, hogy 200 méter fölött már milyen hatalmasakat lehet tévedni: ha van egy bokor 300 méterre, meg “közvetlenül” mögötte egy másik, a méréskor simán kiderülhet, hogy az a “közvetlenül mögötte”, az valójában 80-100 méter különbség. Csak hát ugye a nagy nagyítású távcsövek összetolják a teret, megszűnik a közelre jól ismert térérzékelés.

Nagy okossága a Rangemasternek a folyamatos mérési mód (scan). Ekkor nem egyetlen távolsági adatot mutat nekünk a távmérő, hanem folyamatosan mér, ott ahová épp mozgatjuk a célzópontot. Megjegyzem a sólymokat is ezzel a módszerrel mérték a versenyen.

Ami a mérés érzékenységét illeti, óriási a különbség az én kis kínai kütyüm és a Leica között. A sík területek a kínai gagyinak az esetek többségében problémát okoznak, de a Leicának már kevésbé. 300 méter alatt semmi nem fog ki rajta, még a teljes síkság sem. 300 méter fölött a lapos szántóföldet/gabonatáblát stb mérni már ezzel is nehezebb, de még mindig nem lehetetlen, függ attól is, hogy mennyire tudjuk stabilan tartani, sőt a scan mód, vagyis a folyamatos mérés még ilyenkor is segíthet, ha az egyszeri mérés bedobná a törölközőt. No persze különféle tereptárgyakat, bokrokat, fákat, épületet, vagyis mindent, ami “kiáll” a földből, játszi könnyedséggel mér a Leica. Elméletileg 2500 méterig, de ezt nehéz letesztelni. Nekem kb 2000-2100 méter volt a legtávolabbi, amit meg tudtam mérni vele, de itt ugye +/- 500 méter szemre már nagyon nehezen becsülhető. Értsd 2000 méternél, ha távolabbi célpontot kerestem, azt már nem tudta megmérni, de a “térösszetolódás” miatt simán meglehet, hogy az általam “picit” távolabbinak tűnő tereptárgy már újabb 5-600 méter volt, csak nem lehet megítélni szemre. Ezen tűnődni persze az átlag vadásznak felesleges. A vadászias távolságokra ez a szerkezet egyszerűen verhetetlen.

Optika

Még egy gondolat a Leica Rangemaster optikájáról. Említettem a kínai gagyit. Nem akarok márkát mondani (úgyis ismeretlen :D), de ami van nekem az nagyjából a 30-40ezer Ft-os távmérők minőségével ér fel. Ezzel a szürkület kezdetéig, max közepéig tudok érdemben mérni, ellenben a Leicával gyakorlatilag a teljes sötétedés beálltáig tudtam. Negyedholdnál is még látni vele foltokat, de nyilván nem lesz belőle 8×56-os távcső. De abban a környezeti fényben, ahol az olcsóbb távmérők már elesnek, a Leica még simán brillírozik. Sötétben egyetlen hibája van, mégpedig az, hogy a nappal nagyon jól látható, vörösen világító érték-kijelzés éjjel már kissé vakító lesz. A legjobb az lenne, ha úgy lehetne állítani, mint a céltávcsövek világítópontját.

Összegezve tehát a Leica Rangemaster 2700-B a cégtől megszokott módon egy szuperül megkomponált eszköz, kifogástalan építési minőséggel és teljesítménnyel. Ami a kezelését illeti, a két gombbal a beállítások picit macerásak, aki több fegyvert használ többféle kaliberben, annak először meg kell tanulnia. Emiatt jobb lenne picivel több funkciógomb a távmérőre, hogy könnyebben lehessen kezelni. A működtetése persze beállítás után már pofonegyszerű, nappal semmi gondunk nem lesz vele, szürkületkor és Holdfényes éjszaka is még tudunk mérni a 7x-es nagyítású, remek optikának köszönhetően, ám a kijelzés ekkor azért vakítani fog már egy kicsit. A 2700-B egyetlen negatívuma talán leginkább csak az ára, ami “leicásan” drága. E cikk írásakor akcióban lehet kapni 249.900 Ft-ért a Leitz Hungáriánál. Ha nincs szükségünk a ballisztikai okosságokra, akkor kihozható olcsóbban is ez a remek teljesítmény, hiszen ott a Leica Rangemaster CRF 2400-R 175.000 Ft-ért, ami ekvivalens (EHR) távolságot szintén tud mutatni.

ÍRTA

Vadász, vadászíjász, terméktesztelő, blogger, kíváncsi, kritikus, ex-fotográfus, Infiray Ambassador. Nem trófeavadász, nem influenszer.

Click to comment

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook

EZ IS ÉRDEKELHET

Tesztek

Olvasási idő: < 1 perc Major Attila fegyvermesterrel bemutatjuk az új Sauer 505-öt. A belövést követően dumcsi, nomeg lövészet 51 centis csővel 500m-ig a...

Tudtad-e?

Olvasási idő: 8 perc Szinte naponta jön arra vonatkozó kérdés, hogy a fenti távcsövek közül melyiket érdemes választani. Amellett, hogy mindhárom céltávcső jófajta, azért...

Éjjellátó teszt

Olvasási idő: 5 perc Nagy meglepetés volt számomra, amikor a Guide előrukkolt ezzel a termékkel. Aki nem elég figyelmes, talán észre sem vette, hogy...

Hőkamera teszt

Olvasási idő: 4 perc A Guide komoly paraméterekkel rendelkező, de mégis hihetetlenül olcsó keresője egy remek választás azoknak, akik szeretnének belépni a nagy felbontású...